Férfias küzdelmek lányok között
Hat érmet szereztek az ifjú dorogi birkózónők
Amióta a női birkózás olimpiai sportág lett, azóta mind színvonalban és mind létszámban folyamatosan fejlődik, magyar viszonylatban pedig a dorogi birkózás egy komoly bázisává vált a női szakágnak is. „A női birkózás külföldön már elismert, itthon pedig évről-évre fejlődik, egyre jobb eredményeket érnek el nemzetközi szinten is legjobbjaink” – véli Puksa Ferenc, a dorogi egyesület elnöke. Ezt bizonyítja, hogy a dorogi lányok legutóbbi versenyükön két arany, két ezüst és két bronzérmet gyűjtöttek be. A sportolók a közelmúltban a Pestszentimrén hagyományosan, tizenharmadik alkalommal megrendezett idősebb Növényi Norbert-emlékversenyen küzdöttek. A megmérettetés az elmúlt években kinőtte az edzőtermeket, kisebb csarnokokat, és a kezdeti 36 fős mezőny idénre már a négyszeresére duzzadt. A Dorogi Nehézatlétikai Club tagjai közül a junior korosztály 55 kilogrammos súlycsoportjában Jäger Szimonetta első lett, ahogy a diák korosztályban a 31 kilósok között Szekér Szimonetta is. A kadet korosztályban a 49 kilogrammos versenyzők között Kistéri Adrienn végzett második helyen, az 56 kilósok között pedig Lázók Cintia. A dorogiak két bronzérmét Szekér Cintia és Vitek Adrienn szállította, előbbi a 60 kilogrammos kadet korosztályban, utóbbi pedig az 56 kilós diákok között. „Van létjogosultsága annak, hogy a női szakág legjobbjai és a közvetlen utánpótlás is megmutassa tehetségét. Ez sikerült is, és bízvást állítható, hogy a szőnyegre lépett birkózópalánták, ifjú reménységek között lesz olyan, aki felnőttként is sikerekre számíthat” – szögezte le Puksa Ferenc.

A Dorogi Nehézatlétikai Club fiú versenyzői emellett Szigetváron a kötöttfogású junior országos bajnokságon szerepeltek a közelmúltban. A bajnoki címekért nyolc súlycsoportban hetvennégy birkózó küzdött a bajnoki címekért. Köztük a dorogi klub sportolói, akik két ezüst és egy bronzot zsebeltek be. Molnár Ádám 74 kilogrammban harmadik lett, Brilla Gergő 74 kilóban második, ahogy Tatár Gergő is a 120 kilogrammosok mezőnyében.
Hozzászólások
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
- > Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
- > Fölényes Apród diadal
- > Az ember hangján szóló Duna ünnepe
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...











