Fényes arany salakon
Az esztergomi salakmotoros két nemzetközi versenyen is részt vett a közelmúltban, április végén Hollandiában, Veenord-ban, illetve Lengyelországban Krosnoban a múlt hét végén. A holland bajnokságban az esztergomi önkormányzat és az Aquasziget, illetve az élményfürdő vezérigazgatója, Balogh Zoltán, valamint Lehotay Miklós vezette Hebo motoros sportruházati cég által támogatott versenyző az első helyen végzett. A holland, dán, lengyel, német salakmotorosok között egyedüli magyarként Kökényesi Csaba kapott meghívást, aki a tizenhat résztvevő húsz alapfutamát követően előbb a legjobb nyolc közé, majd a döntőbe jutott. A finálé utolsó ötven méterén az esztergomi versenyző még a harmadik helyen állt, ám a hajrában végül leelőzte riválisait és az első helyen végzett.

A múlt hét végi lengyel Krosnoban rendezett nemzetközi meghívásos verseny első futamát megnyerte az esztergomi salakmotoros, a következő futamban második lett, ám miután egy tragikus balesetben elhunyt az egyik 17 éves lengyel motoros, végül a versenyzőkkel egyeztetve a bírák félbeszakították a megmérettetést, így az esztergomi sportoló nem tudta megismételni korábbi bravúrját. Kökényesi Csaba legközelebb május 23-án Ausztriában szintén egy nemzetközi versenyen pattan salakmotorja nyergébe.
Hozzászólások
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
- > Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
- > Fölényes Apród diadal
- > Az ember hangján szóló Duna ünnepe
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...

@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...