Feljelentette Tétényit az ÁSZ - Frissítve!

2012-01-04 14:57:00

Adatszolgáltatással kapcsolatos kötelezettség megszegése miatt az Állami Számvevőszék feljelentette Tétényi Éva polgármestert. A polgármester szerint a Strigonium Zrt. miatt nem tudott eleget tenni a kérésnek, amit a Strigonium Zrt. közleményben cáfolt, mint írták, a polgármester részéről ez ügyben nem történt hivatalos megkeresés.

 

Az Állami Számvevőszék befejezte a városi önkormányzatok pénzügyi helyzetének helyszíni ellenőrzését Az ÁSZ két ütemben, októberben és novemberben ellenőrizte a statisztikai mintavétellel kiválasztott 63 városi önkormányzat pénzügyi helyzetét. Az ellenőrzés alapján összeállított jelentés-tervezeteket 2011. december 7 és 19 között megtárgyalta az Elnöki Értekezlet. Összesen 7 tárgyalási napon foglalkozott az ÁSZ Elnöki Értekezlete a 63 városi önkormányzat pénzügyi helyzete ellenőrzéséről készült jelentés-tervezetekkel. Minden nap az ellenőrzés vezetőjének prezentációját követően az egyes ellenőrzéseket koordináló csoportvezetők vezették fel az adott önkormányzat pénzügyi helyzetének jellemzőit.

Egy önkormányzat – Esztergom város – esetében nem volt mód a helyszíni ellenőrzés megtartására. A polgármester ugyanis az ellenőrzést megalapozó tanúsítványokat sem az eredeti, 2011. szeptember 30-i, sem a módosított, 2011. október 31-i határidőre nem küldte meg. Ezáltal az adatszolgáltatással kapcsolatos kötelezettségét megszegte. Az ÁSZ a vonatkozó jogszabály alapján szabálysértési eljárást kezdeményezett a polgármester ellen.

Tétényi Éva az ÁSZ közleményére reagálva közölte, hogy azért nem tudott eleget tenni a számvevőszék kérésének, mivel a kért adakat a Strigonium Zrt. nem szolgáltatta ki. A szeretgom.hu blogportálon megjelent bejegyzés szerint Tétényi elmondta: „a Hivatal pénzügyi osztálya jelezte az ÁSZ felé, hogy az ügyfélkapun keresztül megküldött tanúsítványokat azért nem tudta az önkormányzat hiánytalanul kitölteni, mert a Strigonium Zrt. a megadott határidőre nem adta meg az adatokat”.

A vagyonkezelő holding erre reagálva közölte: a Strigonium Zrt. határozottan visszautasítja Tétényi Éva vádjait. A közlemény szerint (mely itt olvasható) a cég két megkeresést kapott adatszolgáltatásra a hivataltól, amelyeket meg is válaszoltak. Arany Tamás vezérigazgató közölte: Az egyik ilyen kérés októberben érkezett és a parkolási bevételekre vonatkozott, amit időhiány miatt ugyan csak novemberben válaszoltak meg, de tudomásuk szerint nem ezt a témát vizsgálta az ÁSZ. A másik kérés – novemberben - a peres ügyek nyilvántartására és helyzetére vonatkozott, melyet azonnal meg is válaszoltak. „A cégünkhöz érkezett fent bemutatott két önkormányzati megkeresés eleve az ÁSZ által megjelölt szeptember 30-ai határidő után érkezett. Tudomásunk szerint az ÁSZ jelentéshez szükséges adatok mindig is 100 százalékban az Önkormányzat rendelkezésére álltak és állnak, ettől függetlenül kérés esetén a rendelkezésünkre álló adathalmazból segítettünk volna a szükséges adatok kiszűrni” – áll a közleményben. A vezérigazgató hozzátette: „Még egyszer hangsúlyozzuk, a Strigonium Zrt nem tagadott meg semmiféle adatszolgáltatást Esztergom Város Önkormányzatától, valamennyi hivatalos kérésnek eleget tesz, kérjük a polgármester asszonyt, hogy a hamis vádért kérjen bocsánatot, és ne hárítson ismét”.



A részletes tárgyalásokat követően az Elnöki Értekezlet minősítette valamennyi önkormányzat pénzügyi, egyensúlyi állapotát. Ennek megfelelően fogalmaznak meg a jelentés-tervezetek javaslatokat az önkormányzatok részére. Egyeseknek az ÁSZ azonnali, határozott intézkedést javasol a pénzügyi helyzet stabilizálása, helyreállítása és hosszú távú fenntarthatósága érdekében. Más önkormányzatok számára az ÁSZ középtávon ható intézkedések megtételét elegendőnek tartja. Végül néhány önkormányzatnál az ÁSZ rendben találta a pénzügyi egyensúlyt, ezeknél is indokoltnak tartja azonban a folyamatos figyelemmel kísérést az állapot megőrzése érdekében. A mindezeket tükröző jelentés-tervezeteket – a szükséges belső egyeztetéseket, pontosításokat követően – észrevételezésre megkapják az érintett városi önkormányzatok polgármesterei 2012 január végén. Az Állami Számvevőszék lehetőséget kíván nyújtani az önkormányzatoknak – a jelentés-tervezetben foglaltak figyelembevételével – a 2012-es költségvetésükben a pénzügyi helyzet javítását szolgáló intézkedések megtételére. Ezért az ÁSZ törvényben (2011. évi LXVI. törvény 29. § (1) bekezdésében) biztosítottnál hosszabb időt kapnak az önkormányzatok az észrevételezésre. Egyben módjuk nyílik beszámolni tervezett intézkedéseikről.

Forrás: ÁSZ
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Frenki3

2012-01-05 21:32:45

Frenki3

2012-01-05 21:31:22

Esztergomi böszme Éva, és "csürhéje" bizonygat "MTI ÖS".

Bizonyítani akarják hazugságaikat,hát......











"ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA







2012. január 5., csütörtök 11:53













"LEVELEZÉS AZ ÁSZ-SZAL





 





http://szeretgom.hu/content/69827-tetenyi-eva-es-az-asz..."









Természetesen "agyagedény" honlapján a "bizonyíték"!!! 

Tényleg idióták?
pubi

2012-01-05 12:37:17

@zooe: igazad van, csak a ködösítés megy! próbálják elkenni valahogy, hogy té már megint kamuzott!
Frenki3

2012-01-05 11:59:37

"MTI 2011. december 29., csütörtök 15:11

Büntetőjogilag vétségnek számít az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzésének az akadályozása - a számvevőszéki törvény júniusi módosításához csatolt Büntető törvénykönyv kiegészítés január 1-én lép hatályba.

A Büntető törvénykönyv január 1-i hatállyal kiegészül "A számvevőszéki ellenőrzéssel kapcsolatos kötelezettségek megszegése" címmel. Eszerint aki az Állami Számvevőszék ellenőrzése során az ÁSZ törvényben meghatározott közreműködési kötelezettségét megszegi, és ezzel az ellenőrzés lefolytatását akadályozza, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Ugyanígy büntetendő az ellenőrzött szervezet vezetője is, ha írásbeli felszólítás ellenére nem küld intézkedési tervet az Állami Számvevőszék részére.

A cselekmény már bűntettnek minősül és három évig terjedő szabadságvesztéssel jár, ha az akadályozás az ellenőrzés lefolytatását meghiúsítja."

Remélem, még egy "hamísítási ügyet" is sikerül "benyelniük".
zooe

2012-01-05 11:48:39

@pubi: "egyetértek miaveczj-vel, könnyen bizonyítható, tessenek bemutatni az adatszolgáltatást kérő levelet..."

Nem olyan könnyen bizonytható. Látod, a helyi "ászok" is ügyködnek már a gagyigomon. Szinte idáig szaglik az erőlködésük. Összegyűjtöttek egy jó csomó ÁSZ levelet, de a Strigo-nak írt adatszolgáltatást kérő leveleket/e-maileket eddig valahogy nem sikerült senkinek prezentáli. Pedig biztos nagyon akarhatják!

Szerintetek miaveczj is erre számított? Ilyen eredményt is képes lenne elfogadni, vagy a polgárjenő hivatlban "az ki van zárva, mert nem tudom..."  :))
Frenki3

2012-01-05 11:27:41

Egy apróság, esztergomi böszme Éva, és csürhéjének figyelmébe.



"Az Ötv. 90. § (1) bekezdése értelmében a helyi önkormányzat gazdálkodásának biztonságáért a képviselő-testület, a gazdálkodás szabályszerűségéért a polgármester a felelős"
Lófej

2012-01-05 11:25:23

Látható, hogy a törvényszegést a tétényista lobbi bagatellizálni akarja. Mondjuk az általuk porig rombolt város képére nézve ez valóban nem lehet nagy dolog, na bumm, Éva megint elk...t valamit, és akkor mi van. Volt már ilyen. A másik oldal meg valószínú már látja is a polgármestert, ahogy a sitkón közli a cellatársakkal, hogy már nincs több hozzászólási lehetőségük, úgyhogy villany "leóóó", vita elnapolva, csicsu van. Álom-álom, édes álom...
Frenki3

2012-01-05 11:21:55

V. Geréb I. SZÁNALMAS "mellébeszélése" egy egyszerű kérdésre.



"Cserép János (Pont: 0)11óra 51perce





Világos. Van bármi dokumentáció arról, hogy Aranyék felé elmentek a kérések? Ez hiányzik az anyagból, szóval gondolom nincs. De ez meg annak a hibája aki a kérést átadta, hogy nem kért róla akkor átvételi bizonylatot. Normális helyen nem kéne, tudom, de ez nem normális hely. Múlnak ilyenen dolgok, ha keményre fordul a helyzet"









"Gatekeeper(Pont: 0)11óra32perc





..ha van ilyen, azt egy esetleges vizsgálat során majd a jegyzőnek/aljegyzőnek kell elővennie. Értve a logikádat mégis azon gondolkodom, hogy a végrehajtást ezek szerint milyen szintekig lefelé kellene ellenőrzés alatt tartani? Mondjuk, ahogy ezek a hivatalban a leveleket lopkodják, jobban járnánk, ha a postára is én mennék. Az azért elég vicces/szánalmas, amikor a megyei hatóságoktól, városi ügyészségről vagy az nnyi-től inkább futárral  küldik az iratokat, személyesen Tétényi kezébe, mer amúgy nem kapja meg.."





pubi

2012-01-05 10:27:01

egyetértek miaveczj-vel, könnyen bizonyítható, tessenek bemutatni az adatszolgáltatást kérő levelet... van egy olyan sejtésem, hogy ott van az adósságrendezési-hatástanulmány mellett
Frenki3

2012-01-04 21:36:16

Az ÁSZ szabálysértési eljárást kezdeményez Esztergom polgármestere ellen

Szerző: mti – 4 órával ezelőtt  

"A szervezet statisztikai mintavétellel kiválasztott 63 városi önkormányzat pénzügyi helyzetét ellenőrizte. Egy önkormányzat - Esztergom - esetében nem volt mód a helyszíni ellenőrzés megtartására. A polgármester az ellenőrzést megalapozó tanúsítványokat sem az eredeti, 2011. szeptember 30-i, sem a módosított, 2011. október 31-i határidőre nem küldte meg" - írta honlapján az ÁSZ. A szervezet közölte, hogy a polgármester ezzel megszegte az adatszolgáltatással kapcsolatos kötelezettségét, ezért a vonatkozó jogszabály alapján szabálysértési eljárást indítanak ellene. Tétényi Éva független polgármester szerdán az MTI kérdésére elmondta: a városháza pénzügyi osztálya jelezte az ÁSZ-nak, hogy a kért összesítéseket azért nem tudták kitölteni, mert a 100 százalékban önkormányzati tulajdonban álló Strigonium Zrt. a megadott határidőre nem szolgáltatott adatokat, amelyek főleg gazdálkodással voltak kapcsolatosak. A Strigonium Zrt. vezérigazgatója, Arany Tamás az MTI-nek kijelentette, hogy cége az önkormányzattól nem kapott hivatalos megkeresést az adatszolgáltatásra, ezért visszautasítja a polgármester állításait.

(c) mti Magy.ar Távirati Iroda Zrt
« Előző Következő »1/2
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe

Nincs kép