Felavatták Szent István lovagjait

Történelmi vetélkedő a történelmi városban

2011-05-28 06:19:00
Idén immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a Szent István Lovagjai elneve­zésű Ister-Granum Eurorégiós történelmi vetélkedőt a Balassa Bálint Múzeum. A rendezvényen a Duna két oldalán működő általános- és középiskolák 10-14éves korú diákjai mérték össze tudásukat rendhagyó módon, egy keretjátékba ágyazva. A versenyre ezúttal 14csapat jelentkezett, ebből 8határon túli volt.

A vetélkedő megnyitója a vízivárosi templom előtti téren zajlott. Dr. Tari Edit régész megnyitó beszéde után István feje­delem, és Gizella fejedelemasszony bevo­nult lovaik hátán, a lovagok és apácák, szerzetesek gyűrűjében, és felszólították a gyerekeket, hozzák el nekik a koronát Rómából. Ezután a csapatok a visegrádi dobosok által vezetve felvonultak a Vár­múzeumba, ahol a Kőtárban zajlottak a további események. Először minden csa­patnak elő kellett adnia egy 5-8 perces jelenetet a fejedelmi udvar szórakozta­tására, a kiselőadás témája az Árpád-kor valamely jelenete volt. Idén sok csapat választotta a korona és kard (tiszavárkonyi jelenet) történetét, de előfordult Gertrúdis megölése, Imre herceg halála a vadkan által, illetve a németek elleni dunántúli ütközetek ábrázolása (különösen ötle­tes volt a megperzselt föld taktikájának modellezése öngyújtókkal), de tanúi lehettünk annak is, hogyan pusztította el Búvár Kund a németek hajóit Pozsony alatt, vagy hogy hogyan készít oknyomo­zó interjút a "Kakat TV" Bánk Bánnal. A kiselőadás után a csapatok elindultak a "Rómába vezető útra", mely a Várhegyen kihelyezett állomásokat jelentette, ahol apáca-szerzetes-apród ruhás főiskolások várták őket (a PPKE Vitéz János karának első- és másodéves tanító szakos önkén­tesei).



Itt különböző feladatokat kellett megoldani: rejtjeles üzenetet kaptak a fejedelemtől, segíteniük kellett a krónika­írónak, aki összekeverte az eseményeket, fel kellett ismerniük milyen fegyverrel védhetnék meg magukat, illetve bizony­ságot kellett adni­uk hadi tudásukról az Aranysólyom Lovagrend állomá­sain - kelevézve­tésből, íjászatból. Az erőpróba végén a "fejedelmi lako­ma" (ebédet kap­tak a gyerekek) után következett az eredményhir­detés, majd utána a koronázás, melyen a nyertes csapat tagjai tartották a koronázási jelvényeket. A végén a már megkoronázott István Király lovaggá ütötte a gyerekeket, így lettek ők a 2011. év Szent István Lovagjai.
Az eredmények: I. helyezett az Érsekkétyi Egyházi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, II. helyezett Katona Mihály Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Búcsról, III. helyezett a Dobó Katalin Gim­názium. Különdíjaink: Legvitézebb csa­pat (akik az íjazásnál és a kevelézvetésnél a legtöbb pontszámot érték el) a Temes­vári Pelbárt Ferences Gimnázium, a Leg­jobb kiselőadást a Szent Imre Gimnázium csapata nyújtotta.
Az első három helyezett, és a külön­díjasok értékes könyvjutalmat kap­tak, valamint az Aquasziget Spa Kft. jutalomjegyeit.
A többi helyezés: 4. Szent Imre Gim­názium, 5. Kováts József Magyar Taní­tási Nyelvű Alapiskola, Bátorkeszi, 6. Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázi­um, 7. Spampay János Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, Köbölkút, 8. Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola, 9. Mindszenty József Katolikus Általános Iskola, 10. Montágh Imre Általános Isko­la, 11. Nagykéri Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, 12. Ady Endre Magyar Tanítá­si Nyelvű Alapiskola, Párkány, 13. Petőfi Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Alapisko­la, Kéménd, 14. Ipolyszakállosi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola.
A rendezvény lebonyolítását a Duna Takarék által adott 150 000 forint tette lehetővé - a takarészövetkezet már több éve támogatja a múzeumot. Köszönet jár még az Aquasziget Spa Kft.-nek, az Esztergomi Lovassport Egyesületnek, az esztergomi Vármúzeumnak, és legfőképp az Aranysólyom Lovagrendnek, akik a verseny kezdete óta segítik színvonalas munkájukkal a vetélkedőt, és akik nél­kül a korabeli hangulatot nem tudnánk odavarázsolni.

hídlap
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe

Nincs kép