Ezüstös szerva
Kezdik a tavaszi szezont a ping-pongosok
Második helyen várja a tavaszi folytatást az Esztergomi Asztalitenisz SE NB III-as csapata, miután a fiúk tizenegy fordulót követően kilenc győzelemmel, egy döntetlennel, egy vereséggel és tizenkilenc ponttal zárták az őszi versenyidőszakot. A Petkó Frigyes edzette Makovics Zoltán, Aszódi Zsolt, Kasza Endre és Petkovics Barnabás alkotta együttest csak a Pénzügyőr előzi meg a tabellán, mögöttük pedig a szintén régiós, Tokod foglalja el a harmadik helyet a bajnoki félidőben. A jelenleg bronzérmes pozíciót birtokló tokodiakkal az egyik legkeményebb összecsapást vívták az esztergomi fiúk. „A tizenegy forduló során a legnehezebb a Tatabánya és Tokod csapata ellen volt, az előbbivel 9-9-et, az utóbbival 10-8-at játszottunk a javunkra. Előreláthatólag ellenük lesz tavasszal is a legkeményebb feladatunk, valószínűleg az ellenük elért eredmények fogják eldönteni, hogy dobogóra állhatunk-e a bajnokság végén” – számolt be Kasza Endre. A csapat játékosa hozzátette, hogy az első háromban az elmúlt évtizedben csak egy alkalommal sikerült, két éve végeznie az együttesnek, akkor ezüstérmes lett az alakulat. „Az előző bajnokságban hasonló felállással a nyolcadik helyen zártunk, a mostani csapatösszeállítással viszont ez a második hely lenne a legjobb eredmény számunkra, így a célunk nem más, mint hogy megtartsuk a második helyet, de egy dobogós helyezéssel is rendkívül elégedettek lennénk” – hangsúlyozta a csapat elvárását Kasza Endre. A fiúk a tavaszi idényt ma kezdik éppen az egyik legnagyobb ellenféllel, Tokod csapatával idegenben, a szezon pedig egészen június 5-ig tart.

Az NB III-as együttes mellett a megyei első osztályban szereplő esztergomi alakulat is remekül szerepel a bajnokságban, az együttes az őszi szezont ugyanis a negyedik helyen zárta. A mezőny ráadásul olyan szoros, hogy a Makovics Péter, Makovics Tamás, Bognár Miklós, Bárkány Tamás és Molnár László alkotta csapat csupán egy ponttal marad le a második helyezettől. A tavaszi idény végére a kettes egység célja, hogy felkapaszkodjon a második helyre.
Az Esztergomi Asztalitenisz SE január 23-tól versenysorozatot indít amatőr, megyei és NB III bajnokságban szereplők részére, nemcsak Komárom-Esztergom megye versenyzőinek, egyéni és páros versenyszámokban. A megmérettetés csoportmérkőzésekkel kezdődik, majd főtáblán és vigaszágon egyenes kieséses rendszerben folytatódik tovább. A szervezők szerint az előzetesen felmérés alapján már most nagy az igény a versenyre, amely a tervek szerint két-háromhavonta zajlana. Az egyesület a sorozat rendezésére, díjazásokra támogatókat, illetve névadó támogatót keres, valamint várja az érdeklődő ping-pong kedvelők jelentkezését az egompingpong@gmail.com emailcímen vagy 20/806-3585-ös telefonszámon.
Hozzászólások
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
- > Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
- > Fölényes Apród diadal
- > Az ember hangján szóló Duna ünnepe
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...











