hídlap.net

Az ünnepélyes eseményen Bánhidy Vajk történelemtanár tartott részletes elő­adást a témáról (a történelmi vonatkozáso­kat keretes írásunkban olvashatja – a szerk.). Esztergomot úgy jellemezte, tulajdonkép­pen királyváros megyei jogok nélkül.

Tartalom helyett a forma
Mint megtudhattuk: Magyarországon a rendszerváltás után elfogadott önkor­mányzati törvény alapján a megyeszék­helyek, valamint azok az ötvenezernél na­gyobb lélekszámú települések nyerhetik el a megyei jogú városi címet, amelyek képviselő-testületének ilyen irányú kéré­sét az Országgyűlés jóváhagyja. Az ilyen státuszú város települési önkormányza­ta területén saját hatásköreként látja el a megyei önkormányzati feladat- és hatás­köröket is, képviselő-testülete a közgyű­lés, ami kerületeket alakíthat, azokban hi­vatalokat hozhat létre.

1990-ben hazánkban húsz város nyer­te el a címet, egyedül Esztergom kérelmét utasították el azzal az indokkal, hogy a vá­ros lakossága nem érte el az előírt ötve­nezres „küszöböt”. Ugyanakkor négy év­vel később a megyeszékhelyekkel kivé­telt tettek, így az alig 34 ezres lélekszámú Tolna megyei Szekszárd és az alig 38 ezres Nógrád megyei Salgótarján megkapta a státuszt. Ma Magyarországon 23 megyei jogú város van: a megyeszékhelyek mel­lett Dunaújváros, Érd, Hódmezővásárhely, Nagykanizsa és Sopron.
A megyei jogú városok több jogosult­sággal és ezzel együtt több kötelességgel, feladattal rendelkeznek, mint „sima” tár­saik. Gondoskodnak az oktatási intézmé­nyek fenntartásáról, a könyvtári szolgálta­tásról, a levéltár működéséről, valamint a társadalombiztosítás finanszírozása mel­lett a kórházi és a rendelőintézeti szakellá­tásról, a szociális és egyes gyermekvédel­mi feladatok ellátásáról. S mindeközben úgy töltik be társadalmi, gazdasági, szer­vező-ellátó szerepüket, hogy azzal a helyi­ek és a vonzáskörzetében élők kiegyensú­lyozott ellátását hasonlóképp biztosítják. A törvény a megyei jogú városokat füg­getleníti a megyei önkormányzatoktól: a saját területükön felhatalmazást kapnak a megyék hatáskörébe utalt feladatok ellá­tására, és választójogi szempontból is füg­getlenek a megyétől, hiszen nem külde­nek képviselőket a megyei testületbe.
Bánhidy Vajk úgy összegezte mondan­dóját, hogy a törvény túlságosan szűksza­vúan és nem egyértelműen taglalja a me­gyei jogú státusz megszerzésének lehe­tőségét. Azon túl, hogy csak a lélekszám tekintetében szabtak feltételeket, amit a döntések során rendre megszegtek, vitat­ható módon nem szerepel a kritériumok között az adott város történelmi múltja, Magyarország történetében betöltött sze­repe, nem kapnak helyet közjogi tradíciói. Bár a városok sorsáról szóló bizottsági ülé­seken mind gazdasági és infrastrukturális, mind szociális és egészségügyi, mind pe­dig egyéb intézményi szempontok egy­aránt felmerültek, a gyakorlatban ez eset­ben is mást látunk: Érd például az előírt lakosságszám elérésén túl semmilyen ér­telemben nem igazán tekinthető megyei jogú városnak, hiszen tulajdonképpen Bu­dapest kertvárosa. Az őt érintő határozat­ban sokkal inkább a politikai akarat dön­tött, amire a törvény módot adott.

Mellettünk szóló érvek
Amint fentebb kiderült, a megyei jogú vá­rosi cím odaítélésekor a lakosságszámon túl figyelembe veszik az adott telepü­lés történelmi múltját – Magyaror­szág történetében betöltött szerepét –, közjogi tradícióit, valamint azt is, hogy a szűkebb és tágabb értelemben vett tér­ségének, a régiójának központjává tud-e válni. Nekünk, esztergomiaknak és a kör­nyéken élőknek egyértelmű a válasz erre a kérdésre. Esztergom ezer éve az ország és a katolikus egyház központja, Magyar­ország első fővárosa, évszázadokon ke­resztül megyeszékhely, szabad királyi, il­letve törvényhatósági jogú város volt.

Esztergom a Dunán 2001 óta újra átíve­lő Mária Valéria híd miatt nemcsak gazda­sági-infrastrukturális szempontból kiemel­kedő jelentőségű, hanem szimbolikus értelembe véve is kapcsot képez az anya­ország és az elszakított területek között. A folyami átkelő átadását követően életre hívott Ister-Granum Eurorégió központja és működtetője is Esztergom, aminek ma már száz település a tagja a határ mindkét oldalán. Eurorégiónk a kontinens színterén gyümölcsöző partnerkapcsolatokat alakít ki és ápol, amiknek mind a város, mind a vonzáskörzete nagy hasznát tudja venni.
Esztergomtól azért sem áll távol a me­gyei jogúság, mert jó ideje szándékosan – tervezetten – olyan feladatokat végez, amik ezeket a településeket jellemzik. Esz­tergom kimagaslóan fejlett oktatási intéz­ményhálózata az önkormányzati fenntar­tású intézményekkel és az oktatásban be­töltött szerepével számos magyarországi megyei jogú várossal felveszi a versenyt, némelyiket túlszárnyalja. Az egyházi ok­tatási intézmények mellett ma az egyet­len nem esztergomi fenntartású és mű­ködtetésű iskola a Géza Fejedelem Ipari Szakképző, az évek során a megyei keze­lésű általános, közép- és szakiskolákat az esztergomi önkormányzat tudatos terv alapján vette vissza a város közössége számára, mivel helyben sokkal jobban és gondosabban tudja működtetni azokat, mint a távolságtartó megye. Így került ki­rályvárosi kezelésbe a Dobó Katalin Gim­názium és a Montágh Imre Általános és Speciális Szakiskola, s az átvett Szent Ist­ván Gimnáziumból és a Bottyán János Műszaki Középiskolából így szüle­tett meg a Szent Imre Általános Iskola, Gimnázium és Szakkö­zépiskola, Esztergom intézmé­nye. Az iskolák működtetése – akárcsak az esztergomi egyetemfejlesztés, amiről előző számunk Meggyes Tamás polgár­mesterrel készített interjújában már ejtet­tünk szót, és a következőkben bővebben is beszélünk az egyetemvárosi rangról – a jövőbe tett befektetés, megtérülése ter­mészetszerűleg nem azonnali (és járhat valós közéleti vitákkal és gerjesztett poli­tikai csatározásokkal). Viszont Esztergom és a régió szempontjából a holnapot te­kintve meghatározó.
Szintúgy meghatározó és fontos az egészségügyi ellátás rendszerének meg­felelő működtetése. Eleve – és a megyei jogúvá válás felől is megközelítve a kér­dést. Folyamatosan bővült és fejlődött a szociális ellátórendszer, amin belül spe­ciális szolgáltatások is működnek az ön­kormányzat beruházásainak eredménye­ként. A térség – ideértve a határon túli területeket is – egészségügyi ellátásában azonban a kiemelt jelentőségű egység a Vaszary Kolos Kórház, ami az elmúlt idő­szakban látványos fejlődésen ment ke­resztül. A teljes leromlást követően a vá­rosi tulajdonba és üzemeltetésbe történő vételétől, az új épületszárnyak (Reuma­tológia, CT-labor) és egyéb beruházások (például: kápolna-felújítás) megvalósítá­sáig úgy, – hogy eközben három éve ki­szavazták a súlyponti kórházak listájáról.

Csak a „papír” hiányzik
Esztergom tíz esztendeje „kvázi” megyei jogú városként, vagyis működésében eh­hez a ranghoz mérten teszi a dolgát, még ha papíron nem is az. Történelme erre predesztinálja, de erre az útra viszi a ré­gióközponti szerep – nyilván nem kell magyaráznunk ezt és a vármegyei szék­helység közötti párhuzamokat –, mind­azon kötelező és pluszfeladat, amit a ki­rályváros a polgárai és a környéken élők közössége otthonossága, jelene és jövője érdekében megtesz. Többek között az ok­tatás és egészségügy területén.
Mindez 2000 óta a Gyarapodás Prog­ramja szellemében és szerint történik. Meggyes Tamás esztergomi polgármes­ter úgy gondolja, hogy az abban lefek­tetett nagyvállalások munkájának a je­lentős része kész, s több eleme ma már sikerrel szolgálja az esztergomiakat és a régióbelieket.
Mindnyájan tapasztalhatjuk, hogy az esztergomi helyi közlekedés legfonto­sabb kérdése rendezésre került, a máso­dik közlekedési tengely – a Bánomi át­töréssel – megvalósult. „Természetesen – tette hozzá a polgármester – akadnak még feladatok, hiszen megyei jogú, egy európai színvonalú városhoz akarjuk iga­zítani összes utunkat és járdánkat.” Mint mondta: „amellett, hogy a közelmúltban több mint kétszáz utcát építtettünk, illet­ve újítottunk fel, számos útépítési munka vár ránk. Az előbb említett színvonal – és a fejlesztések kapcsán az általunk kezde­tek óta alkalmazott és az esztergomiak ál­tal megszokott igényesség – ugyanis azt jelenti, hogy minden elkövetkező útbe­ruházásunk során az utcák járdástól, „fal­tól falig” megújulnak (földkábelezéssel, ahol lehetősége és értelme van: díszbur­kolattal stb.). Egy európai rangú és hírű, megyei jogú városhoz méltóan fogjuk a beruházásainkat megvalósítani. Olyan minták alapján, mint az Árok utca, a Bu­dapesti, a Bartók Béla és a Virágos utcák, a Berényi Zsigmond és a Malom utca és a Papnövelde utca.”
„Az út- és járdaépítésekről a közeljövő­ben még lesz szó” – ígérte a polgármester.
Az utcák újjáépítése mellett temérdek, a nívós közlekedést segítő beruházást hoztak tető alá: járnak a kocsik a második esztergomi közlekedési tengelyen, kész a Mária Valéria hídról levezető út, áll a Tabá­ni híd. Épült két mélygarázs, megnyitot­ták a Sötétkaput, leaszfaltoztak egy cso­mó kertvárosi utcát.
„További fontos fejlesztési feladat az M11-es autópálya dolga” – tette hoz­zá Meggyes Tamás. Mint elmondta, még 2000-ben kérte fel Dobosi Tivadart, a me­gyei közútkezelő akkori igazgatóját és a Főmterv Mérnöki Tervező Zrt.-t, hogy az előzetes elképzeléseik alapján részlete­sen dolgozzák ki a sztráda tervét – ami ma már a magyar autópálya-hálózat részét képezi. Ez a terv szóba került legutóbb az új Swift-modell esztergomi bemutatóján, amikor Suzuki Osamu, a japán gépjármű-gyáróriás vezetője és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter találkozott és tárgyalást folytatott. A Suzuki feje egy autópálya szükségességét vázolta a ma­gyar tárcavezetőnek, miszerint mindenki számára nagy előnnyel jár, ha a magyar­országi autógyárat és a körülötte kiépült ipari övezetet egy mellettük futó közleke­dési tengellyel fokozottabban bekapcsol­ják a hazai gazdaság vérkeringésébe. A tárcavezető igen komoly érdeklődést mu­tatott a tervezet iránt. Két héttel az esz­tergomi beszélgetést követően Meggyes Tamás polgármester a parlamentben be­szélt Matolcsy György miniszter úrral, aki ennek utána immár „hivatalosan” is elkér­te a terveket, s kérte az előzmények, a kér­désben eddig történtek ismertetését (Az M11-es útról bővebben a 18. oldalon ol­vashat – a szerk.).
A polgármester úgy ítéli, Esztergom növekedése minden szempontból alátá­masztott, a megyei jogú státusz kivívása – megerősítve az Alkotmánybíróság tény­leges királyvárosi működésével és Eszter­gomnak a Világörökség részévé történő tételével – indokolt és megvalósítható feladat. Az európai rang szellemiségében gyarapodó Esztergomban a közlekedési fejlesztések meghatározó része elkészült, a helyi gazdaságélénkítési és turizmus­fejlesztési programmal kiegészülve azt a legfontosabb célt szolgálják, hogy minél több munkahelyet tudjanak teremteni és biztosítani az itt élőknek.

Sajátos történelem, sajátos érvek
Az ünnepi testületi ülésen a királyvárosi megyei jog kérdése kapcsán Bánhidy Vajk történész-tanár előadásában elmondta, az őskortól kezdve folyamatosan la­kott Esztergom jelentősége a X. század végén vált meghatározóvá azáltal, hogy Géza nagyfejedelem székhelyévé tette, majd fiának, Szent Istvánnak szülőhelye és egyben a magyar államiság bölcsője is lett, amit már a magyar középkor ele­jén Magyarország királyi székhelyének, azaz: fővárosának neveztek. Lakóit első­sorban királyi udvarnokok, szerzetesek, kézművesek adták, a XII. századtól iparral és kereskedelemmel foglalkozó „latinusok” települtek ide. Esztergom fejlődésé­nek lényeges elemét képezte a királyi város korai árumegállító joga, a XIII. század közepéig itt működött az ország egyetlen pénzverdéje is, így a városprivilégiu­mokkal rendelkező Esztergom előtt megnyílt az út a jogi, gazdasági és egyházi városi kiváltságok és városjogok kiteljesítéséhez.
A tatárjárás után az uralkodói központot Budára költöztették, a vár az esztergomi érsek tulajdonába került, így Esztergom – noha veszített jelentőségéből – egy­házi központként továbbra is az ország jelentős városai közé tartozott, a XVI. szá­zadban pedig szabad királyi városi címet kapott. A 140 évig tartó török uralom idején a középkori város szinte teljesen elpusztult, a hódoltságot követően 1708- ban I. József király bőrkötésű kiváltságlevélben erősítette meg az újjáépült Esz­tergom szabad királyi város régi kiváltságait. Ez a fontos dokumentum határozta meg a város közjogi állását, keretül szolgált az igazgatás, a gazdálkodás, az igaz­ságszolgáltatás és az adózás számára.
A XVIII. században II. József közigazgatási reformjainak köszönhetően egyesítették Esztergom és Komárom vármegyéket Tata központtal, majd az uralkodó 1790-ben bekövetkezett halála után Esztergom és Komárom is visszakapta megyeszékhelyi rangját. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc alatt és végeztével született, a várost és a vármegyét is érintő rendelkezéseket követően 1870-ban hozták létre az 1950-ig fennálló törvényhatósági jogú városok rendszerét, amelyben Eszter­gom szabad királyi városként a megyékkel azonos jogokat élvezett.
Az első világháborút lezáró trianoni békediktátumot követően a Duna bal parti részeit Csehszlovákiához csatolták. Komárom vármegye 44 és Esztergom várme­gye 22 megmaradt településéből 1923-ban Esztergom székhellyel létrehozták „Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyét”, ké­sőbb, az első bécsi döntést követő területi visszacsatolásoknak köszönhetően, 1938-ban újjáalakult a két történelmi vármegye.
A második világháború után visszaálltak az 1937. december 31-i országhatárok, és immár véglegesen egyesült a két terület Komárom-Esztergom vármegye néven. A Rákosi-éra még kíméletlenebbül bánt el a „klerikális reakció fellegvárával”: 1950-ben Esztergom nevének elhagyásával, Tatabánya székhellyel hozták létre Komárom megyét, a járásrendezés során pedig az Esztergomi járás nevét Dorog székhellyel Dorogi járásra változtatták. Mintegy „történelmi mélypontként” ekkor merült fel Esztergom nevének Dózsafalvára való átváltoztatása is.
Gábor Éva összeállítása