Eurorégiós borrangadó Nagymaroson

Hatodik alkalommal versengtek az Ister-Granum Eurorégió borai

2010-05-15 08:00:00
Hatodik alkalommal rendezte meg hagyományos Ister- Granum Eurorégiós Vándor Borversenyét a Vinum Ister- Granum Regionis Borlovagrend. A megmérettetésen negy­venkét település borászainak háromszázhetvenöt bormintája versengett, végül pedig harminchét arany, száznyolc ezüst és százhuszonnégy bronzminősítést ítélt oda múlt pénteken a zsűri. A nemzetközi megmérettetés nagymarosi díjkiosztóján a legjobb esztergomi borásznak Dunai László bizonyult.

A verseny szellemének megfelelően minden évben az Ister- Granum Eurorégió más-más települése kapja a rendezés jogát, felváltva egy-egy magyar, illetve szlovák önkormányzat. A tavalyi házigazda, Ebed után idén Nagymaros községé lett a megtiszteltetés, hogy lebonyolítsa a térség legjobb borainak ver­senyét. A rendezvény sikerét mutatja, hogy a szakemberek az eddigi legtöbb, háromszázhetvenöt – százkilencvenkét magyar és száznyolcvanhárom szlovák – bormintát neveztek a megmé­rettetésre.

 

 

A borok elbírálását hét négyfős bizottság végezte, fe­le-fele arányban magyar, illetve felvidéki tagokkal. A zsűri elnö­ke Mojzes Péter, az Országos Borminősítő Intézet főmunkatársa volt. „A verseny rendezése méltó folytatása az eddigi rendezvé­nyeknek, elismerés illet valamennyi közreműködőt, hasonlóképp a múlt pénteken lebonyolított eredményhirdetésért, ami szintén nagyon színvonalasan sikerült” – fejezte ki köszönetét Nyergesi Rezső a Vinum Ister-Granum Regionis Borlovagrend nagymeste­re. Az előzetes elbírálást követően múlt pénteken a nagymarosi művelődéi házban tartották a borverseny eredményhirdetését, melyen közel kétszáz résztvevőt láttak vendégül, köztük Németh Józsefet, Esztergom alpolgármesterét, Drapák Károlyt Muzsla, Nagy Tibort Ebed, Szász Attilát Szőgyén, Kollár Károlyt Sárisáp, va­lamint Pallagi Tibort, Bajna polgármesterét, illetve Mojzes Pétert a zsűri elnökét. A rendezvény nyitányaként Petrovics László nagy­marosi polgármester felkötötte a település szalagját a régió bor­versenyének kopjafájára a korábbi rendező települések szalagjai mellé.

 

 

Ezt követően a vendéglátó település vezetője röviden fel­vázolta Nagymaros borászati történetét, majd Mojzes Péter szak­mai értékelése következett, amit Drapák Károly az Ister-Granum Eurorégiós Vándor Borverseny alapítójának szakmai összefogla­lója követett. A megnyitó után a helyi csoportok kulturális műso­rát láthatták a jelenlévők, majd a díjak átadásával folytatódott az este. Az értékelés során a zsűri összességében százöt emléklapot, százhuszonnégy bronzminősítést, száznyolc ezüst- és harminc­hét aranyminősítést ítélt oda.

 

 

A legmagasabb pontszámot elérő bort champion díjjal és a vándorserleggel jutalmazta a bíráló bi­zottság. A legjobb eredményt az idei Ister-Granum Eurorégiós Vándor Borversenyen Mihalek György fűri borász nyerte el 2009- es hetera borával. A legjobb fehérbort Heininger Károly nevez­te, a legjobb vörösborral Dunai László érkezett, rajta kívül Eszter­gomból fehér bor kategóriában Tóth Gábor chardoneját díjazták aranyéremmel, míg a legízesebb rosét Chateau Marko készítette. A zsűri díjátadóját követően Németh József alpolgármester kü­löndíjban részesítette a legjobban szereplő esztergomi borászo­kat és különdíjakat adott át Drapák Károly is, aki a muzslai részt­vevőket jutalmazta. Az eredményhirdetést követően Petrovics László jelképesen átadta a rendezés jogát jelképező vándorkop­jafát Szász Attilának, Szőgyén polgármesterének, a település ad otthont ugyanis jövőre a rendezvénynek. Az ünnepélyes díjáta­dót követően közös vacsorával, egymás borainak megkóstolásá­val zárult az este.

 

 

Kiemelt jelentőségű eseményre készül a Vinum Ister- Granum Regionis Borlovagrend az elkövetkezendő he­tekben is, hiszen a szervezet társszervezőként vesz részt a jövő péntekre,Esztergomba szervezett Nemzetközi Borren­di Konferencián. A konferencia egy ötnapos magyarorszá­gi borkongresszus részeleme, amelynek keretében közel százötven külföldi és a magyar borvidékek képviseleté­ben vesznek részt a borászok. A program részeként a Szent Adalbert Központban tartanak a szakemberek nemzetközi borrendi közgyűlést, amit szakmai ebéd követ az újonnan átadott Prímás Pincében.

Bozori Ivett
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincsenek hozzászólások.

hozzászólások

hét képe

festes

Legfrissebb számunk

hídlap letöltése
apróhirdetés
archívum

bejelentkezés

Regisztráció

Elfelejtett jelszó

Időjárás

Impresszum