hídlap.net

A mai Esztergom, a török uralom meg­szűntét követő évtizedekben több, egy­mástól területileg, jogilag különálló, különböző földesurak alá tartozó telepü­lések halmazából állt. Ezek csak sokára, 1895-ben egyesültek közigazgatásilag, amikor már lényegében össze is épültek. A 17. század végén ezek közül a legjelen­tősebb Esztergom szabad királyi város, valamint az Érseki város, (mely a Bel­sőváros vagy Víziváros nevet is viselte), továbbá Szentgyörgymező, Szenttamás és Zsember a várheggyel. Víziváros és Szentgyörgymező érseki, Szenttamás és Zsember káptalani tulajdonban volt, míg a várat 1761-ben kapta vissza az érsekség a királytól. A királyi város a többi tele­püléssel együtt az 1683-as ostrom során sokat szenvedett, elnéptelenedett, majd a harcok végeztével itt is megindult a város újjászerveződése. Esztergom lakossága a török idők alatt és után is többszörösen kicserélődött. Habár a város régi, közép­kori kiváltságos helyzete köztudomású volt és élt is ezekkel a szabadságjogokkal, mégis, ezek biztosítékát, a kiváltságle­velet nem sikerült azonnal megkapni. Erre először 1703-ban tett kísérletet a város, de ekkor a kitört szabadságharc miatt kudarcot vallott. Az esztergomi vár visszafoglalását követően a királyi város és a többi szomszédos település is a császáriak kezére került. A vár parancs­noka átmenetileg Bruckenthal lett, majd miután Kucklander tisztázta magát a vár feladásának vádja alól, 1708-tól ismét ő lett a várparancsnok.



A lakosság által gyűlölt Kucklander az esztergomiak elle­ni bosszúvágytól is hajtva, a szétlőtt vár helyreállításához kétszáz házat lebon­tatott és építőanyagként használt fel. Emellett egyik első intézkedésével ismét, most már végleg rátette a kezét Bottyán generális ingatlanjaira, vagyontárgyaira. A következő években a vármegye többi települése a hadiszerencse fordulásától függően hódolt hol a kurucoknak, hol a labancoknak, vagy mindkettőnek. A vármegye és a város hivatalai többnyire nem működtek, a tisztviselők, a módo­sabb lakosság még időben biztonságos helyre menekült. A közbiztonság teljes hiánya miatt, aki tehette, oltalomle­velet szerzett a szemben álló felektől a maga részére, ami pénzbe került és nem is mindig nyújtott védelmet. 1706-ot követően Esztergom királyi város élére a várparancsnok által kinevezett, német származású bírók kerültek, a város veze­tésében, a tanácsban szintén többséget szereztek. A város által nagy anyagi áldo­zattal 1708-ban elnyert kiváltságlevél – a számos előny mellett – megszorításokat is tartalmazott, például a város katoli­kus vallásúakon kívül nem fogadhatott be sem protestánsokat, sem zsidókat. Kivételt egyedül az ortodox rácokkal tehettek, akik többségükben katona­ként, vagy kereskedőként régóta jelen voltak Esztergomban, emiatt a török időkben a várost rácvárosként is emle­gették. Az amnesztiarendeletek hatásá­ra – a szabadságharc bukását követően vagy már korábban – a királyhoz hűséges kurucok nagy része visszatért és nagy része visszakaphatta házát, vagyonát, ugyanakkor az összeírások sok elha­gyott, vagy a várbeliek által erőszakkal elfoglalt ingatlant is nyilvántartottak. A közállapotok konszolidálódásával Esz­tergom igyekezete arra irányult, hogy a Kucklander által lefoglalt Bottyán-ház nemesi státusát megszüntethesse és a házat saját részére megszerezze. Az ügy­ben azonban még a várparancsnok halá­la sem hozott eredményt. A város csak 1728-ban, Kucklander feleségének, Tritl Katalinnak halálát követően, a Kamará­tól tudta visszaváltani a házat négyezer forintért, ami attól kezdve városházaként funkcionált, miként ma is az.