Esztergomi célponttá vált a +18
Obersovszky Péter: az összefüggésekre kell rávilágítani
– A +18-hoz hasonló, az országos médiából ismert televízió műsornál már megszokott, hogy szélsőséges reakciók érkeznek válaszul. Az önök műsora néhány hete indult, voltak-e már ilyen reagálások?
– Igen voltak, de rögtön hadd tegyem hozzá, hogy itt sokkal élesebbek és gyorsabbak a reakciók, mint egy országos műsor esetében. Nyilván arról van szó, hogy olyan témákról beszélünk, ami sokkal közelebbről érinti az embereket, akik azonnal reagálnak is minden oldalról. Azt természetesnek veszem, hogy az „ellenoldalról” elég éles visszhangokat váltott ki az adás. A +18 alapvetően egy olyan műsor, amelyben mindenkihez elmegyünk, aki az adott témában illetékes, érintett. Erre nem csak az alapkoncepció szerint van szükség, de technikailag is lehetséges. A felkészültség, az akkurátus kidolgozás már az első adás után visszaigazolt minket, nagyon hamar tekintélye lett a műsornak.
– Úgy tűnik, hogy a HírTv Célpont című műsorához kezd hasonlítani a +18. Jól látom?
– Az igazság az, hogy sokat gondolkodtunk rajta, felvállaljuk-e ezt az analógiát. Én az első pillanattól kezdve azt mondtam, hogy igen, akkor legyen ez a helyi Célpont. Ez már csak azért is így van, mert azt látom, hogy a +18-nak komoly a nézettsége, már az első adás után tudtuk, hogy sokan elkezdték találgatni, hogy akkor ki lesz a következő, akihez megyünk, mi lesz a következő téma. Eredeti megközelítéseket próbálunk alkalmazni, és aki megpróbálja a politikai elöljáróság szócsövének kikiáltani a műsort, az ott téved, hogy az adás készítésének egyik alapja az, hogy az egyes ügyeket azonos szempontból, mégpedig helyi szempontból nézem. A műsor alapötlete, a lényeg, nem az volt, hogy a felkérés arról szólt volna: jöjjön le valaki és segítsen kinyírni az ellenfeleket, hanem arról, mutassa meg akár a városban, akár annak környezetében élőknek, hogy milyen összefüggések vannak itt. Az már most látszik, hogy olyanok, melyek túlmutatnak Esztergomon. A Célponttal való egyezőség abban a reményünkben is megjelenhet, miszerint nem titkoltan abban reménykedünk, hogy az általunk felmutatott összefüggésekről szóló adások országos teret kapnak. A műsort mindig úgy készítjük el, hogy ha az országos médiumba kerül, akkor azt az ország bármely részében értsék.

– Miként látja Esztergom jelenlegi közéleti szerkezetét?
– Amikor az országos médiában foglalkoztam Esztergommal, akkor többször felmerült bennem a kérdés, miért van az, hogy az országos átlagnál fejlettebb, tisztább, működésképesebb város képét kapom, s mégis azt hallom, hogy itt ez a gond, meg az a gond. Ha az ember idejön és megfigyeli testközelből, hogy miként néz ki mindez, akkor megdöbbentő dolgokra bukkanhat. Azt is tudni kell, hogy egy helyi oknyomozónak sokkal nehezebb dolga van, nekem sokkal könnyebb. A helyi közösségekben az a félelmetes, hogy míg az országos politika arctalan, addig itt szemtől szembe megy minden, itt az emberek életéről szól a közélet és nem a politikusokéról. Az indulati feszültsége is megvan az egyes történeteknek, de egyből látszik a tétje is, a csaták súlya. Más az optika egy 93 ezer négyzetkilométerre kivetített probléma, mint egy ilyen kisebb közösség esetében. Nagyon fontos, hogy a gazdasági, politikai manőverek mentén mindig megtaláljuk az egyéni ambíciókat, indíttatásokat. És az talán már köztudott, hogy annak is van egy helyi sajátossága, amint az esztergomi ügyek átkerülnek az országos médiába.
Hozzászólások
- > A Nyolcak nyomában: műemléki felújítás vár a Kernstok-villára
- > Újra fejleszt az esztergomi Kirchhoff
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











