hídlap.net

Esztergom a forradalomban

Az 1956. október 23-i budapesti eseményekről a rádió és az újságok útján szerzett tudomást Esztergom lakossága. A város lakói tehát jól tudták, hogy Budapesten tüntetések folynak, röpcéduláznak, és tudtak a Petőfi körben történt eseményekről is. Az I. István Gimnázium 1956-ban ott dolgozó tanárának visszaemlékezése szerint „tanítás a gimnáziumban csak október 23-ig volt. Ezután a diákok és a tanárok ellátogattak ugyan az iskolába, hogy beszélgessenek a kialakult helyzetről, de órák már nem voltak. A tanárok pedig, arra az esetre ha itt is tüntetés lesz, kiosztották egymás között, hogy ki hová megy majd biztosítani a diákok érdekében. Ezután két napig mindenki a rádiót hallgatta a tanári karból, hiszen nem mindennapi dolgok történtek a fővárosban. A budapesti tanárok pedig elindultak hazafelé gyalog, ugyanis ekkor már nem közlekedtek a tömegközlekedési eszközök Budapest és Esztergom között.”

A városban október 24-én viszonylagos nyugalom volt, de egy nappal később már megkezdődtek a tüntetések. Esztergomban az első megmozdulás 1956. október 25-én, csütörtökön volt, fegyveres incidensekre addig nem került sor. Eleinte mámoros hangulatban zajlottak az események, többen kijelentették, hogy támogatják mindazt, ami Budapesten történik. Mindegyik szónok elmondta, hogy Nagy Imre mellett állnak, és azt akarják, hogy takarítsák el a Rákosi-rendszert. A tüntetéshez az iskolák közül elsőként a Hell József Károly Műszaki Szakközépiskola diákjai csatlakoztak Veres Jenő és Karakas Lajos tanárok vezetésével. A felvonulást ütemes jelszó kísérte, a legtöbbször ez hallatszott: „Ez a haza magyar haza, minden orosz menjen haza!” Két technikumi diák délután – a tanulószobai felügyeletet kijátszva – eltávolította a vörös csillagot a városháza tetejéről. Október 26-án, az Esztergom számára fájdalmas tragédia napjának első felében a helyi gyárakban és más munkahelyeken kifüggesztették az úgynevezett „egyetemisták 16 pontját”, mely a forradalom egyik összefoglaló kiáltványa volt. A város gyárainak munkásai és más esztergomiak kivonultak a Széchenyi térre, a városháza elé. Merza Gyula szerszámgépgyári dolgozó mondott először beszédet, ezután Horváth Csaba munkás elszavalta a Nemzeti dalt, majd felolvasták a 16 pontot. Kilenc óra tájban már a Széchenyi téren hullámzott a tömeg, különösen a városháza és a megyei bíróság és börtön előtt. Innen az emberek addig nem mozdultak, amíg az összes foglyot szabadon nem bocsátották a megyei börtönből. Belánszky László, aki ott volt a tömegben a következőkre emlékszik: „Amikor a tömeg áthúzódott a börtön elé, hogy a politikai foglyokat engedjék ki, akkor én ott csak két politikai foglyot láttam kijönni. Sok emberben fel is merült a kérdés: Csak ennyien voltak bezárva? Szerintem ekkor gondoltak a tüntetők először arra, hogy a többi rabot a hadosztályparancsnokságra vihették.” Esztergom-táborból öt tank indult el ám már kettő ott lerobbant, így 26-án kora délelőtt a Kossuth utcán összesen három harckocsi tűnt fel. Az egyik a Posta-közön lement a Duna-partra, és onnan folytatta útját a Sötétkapuhoz, a másik a főúton haladt felfelé. Sokan látták, hogy ez a tank felfutott a járda korlátjára az egyik kanyarban, s azon fennakadt. Felbődülő motorral próbált hátrafelé menetben kijönni az akadályról, s közben eszeveszetten forgatta ágyúcsövét. Hamarosanazonban kiszabadult és folytatta ez is az útját a Sötétkapu felé.

A harmadik tankot a tömeg a Lőrinc utcában megállította és elfoglalta. „A tank megállítása úgy történt, hogy a Lőrinc utcában éppen akkor bontották az utat, így ott jónéhány kockakő félre volt rakva az út szélénél” – kezdte visszaemlékezését Horváth István, aki akkor az I. István Gimnázium tanulója volt. „Az emberek kockaköveket raktak a lánctalpak közé, valamint vasrudat, amitől a harckocsi nemsoká le is állt. Volt, aki a tank oldalára erősített ásót is levette és azzal verte a monstrum oldalát. Erre a vezető kiszállt, eldobta a pisztolyát és elmenekült. Rajta kívül még három katona volt a tankban, akiket kiszállásra kényszerített a tömeg. A harckocsit később letakarták egy ponyvával, de még előtte munkaszolgálatos katonák kisze-relték belőle a golyószórót.”

Tragédia a Sötétkapunál

Kiss Sándor őrnagy Mecséri János első számú esztergomi katonai vezető parancsa értelmében a hadosztályparancsnokság védelmére berendelte az Esztergom-Kertvárosban lévő kiképző zászlóaljat, ami meg is érkezett. A Sötétkapu-alagút közepén egy közel 6-8 főből álló katonai szakasz állt a tömeggel szemben. Nemsokára a város felől, a tanítóképző előtt három autóbusz jelent meg, jöttek a Várhegyen felfelé, mind a három tele volt utasokkal, sőt az első busznak még a tetején is ültek. A tragikus esemény úgy háromnegyed tizenkettő tájban zajlott le, a má-sik két autóbusz szerencsére nem követte az elsőt, hanem a Sötétkapun kívül maradtak, de az elsőt a Sötétkapu másik oldalán már harckocsi fogadta.

A Mecséri János parancsnokot helyettesítő Kiss Sándor elhatározta, hogy Mecséri utasításainak megfelelően ellenáll, és belelövetett a zsúfolt buszba. A harckocsiban ülő tizedes azonban a parancsa végrehajtása helyett kiugrott a tankból, a mellette ülő százados, Juhász József azonban elsütötte a löveget… A buszon tartózkodott a szerencsétlenséget túlélő repülőmérnök, Bende Lajos, aki így emlékszik a tragédiára: „Jókora tömeg sétált felfelé az úton, a Sötétkapu előtti téren is sok-sok ember volt. Útközben észleltük, hogy a Széchenyi téren a busz tetején lévő csomagtartóra is többen felmásztak. Bent a buszban senkinél sem láttam fegyvert, csupa lelkes, felcsigázott ifjú volt, igaz forradalmi hangulatban... Bementünk az alagútba és amint kifelé haladtunk, láttuk a velünk szembemeredő tankágyú csövét. Kifakadt belőlem a szó: „Emberek, ennek nem lesz jó vége!” Abban a pillanatban az első emeletről megszólalt a golyószóró, a golyók a busz tetején csattogtak, majd a szélvédő felső részét lőtték szitává... Eldördült az ágyú! A lövedék a jobb hátsó kerék felett csapódott be... A lövés nyomán a busz oldalán hatalmas nyílás keletkezett. Később azon a nyíláson át menekültek ki az emberek. A tankágyú eldördülése után – hátranézve a füstös, büdös levegőn át – láttam, hogy többen meghaltak. Fent a hálós csomagtartóban is testmaradványokat láttam. Valaki kiabálta, hogy fehér zászlót, fehér zászlót! Rajtam fehér ing volt, levetettem. A mellettem álló kikapta a kezemből, fel¬emelte és kilépett vele a jobb első ajtón. Abban a pillanatban lőttek is rá golyószóróval. Minden menekülőre, aki kilépett a buszból, lőttek... Átéltem a háborút, voltam katona, egyetlen vakmerő ugrással kivetettem magam a jobb első ajtón, a földön fekvő halottak és sebesültek fedezékébe. Még egy hatalmas szökdelés és kivágódtam a Sötétkapu tövéhez. Felálltam és eszeveszett futással – a fal mellett – rohanni kezdtem kifelé.” A tankágyú lövedéke egy repeszromboló gránát volt, így a busz hátsó részét a két kerékkel együtt leszakította úgy, hogy az oldalra billent. A detonáció óriási volt, hiszen a körbezárt kis téren a hatalmas falak visszaverték a hangot. Ekkor nemcsak tüntetők sérültek meg, hanem azok az utasok is – köztük piaci kofák –, akik mint jámbor utasok szálltak be, hazaindulóban a távolsági buszokba.

A szemtanúk, résztvevők elmondása szerint az első tanklövés után egy újabb sivítás és egy csattanás hallatszott. Ez a lövés egy másik tankból jött, amelyik közben kitört az épület másik végétől, a Várhegy felé lőttek, s eltalálták az ott lévő trafikot. A kitörő tank azért lőtt a trafikra, mert e mögé bújtak azok a MUSZ-os katonák, akik a sebesülteket mentő kiskatonákra lövöldöztek. Ekkor vesztette éle¬tét a bódéban tartózkodó Bartal Ferencné trafikos. A vérengzésnek ugyanakkor még nem volt vége, hiszen már a buszba lövés előtt pár perccel megszólaltak a lőfegyverek. A hadosztályparancsnokságon felállított golyószóróval és gép¬pisztolyokkal, amelyek a Sötétkapu tengelyével merőleges erkélyre voltak felállítva, az épületből tüzet nyitottak a menekülők után, akik igyekeztek az alagút város felőli oldalára kerülni. A Komárom-Esztergom Megyei Levéltárban megtalálha¬tó halotti bizonyítványok szerint a Sötétkapunál a tűzcsapás következtében azonnal meghalt kilenc fegyvertelen polgári személy… Az autóbuszra harckocsilöveggel leadott lövés következtében öten életüket veszítették, az épületből leadott kézifegyvertűz következtében pedig ott a helyszínen – a kerékpárost kivéve – menekülés közben még két ember veszí¬tette életét… (A trafikra leadott lövést megelőzően, néhány tanú úgy emlékszik, hogy kézifegyverből lövéseket adtak le ismeretlen személyek a parancsnokság épülete felé. E lövések szerencsére nem okoztak sérülést. Ami a trafik felőli lövéseket illeti, – emiatt lőttek a trafikra – azt sikerült kideríteni, hogy azon az úton polgári személyek és egy akkori rendőr láttak fegyverrel a kézben úgynevezett munkaszolgálatos katonákat.) Egy visszaemlékező szemtanú szerint az a tank, amelyik a trafikba lőtt, megindult a Sötétkapu elől elfutó tömeg után és géppisztollyal tüzeltek belőle, a Szent Tamás-hegyre menekülők irányába: az emberek a fák között bukdácsolva rohantak a város felé, de a puskaropogás újra és újra megszólalt, a fák közé húzódó, görnyedten futó emberek közül sokat ért itt találat. Az esztergomi tragédia egyik legfájóbb ténye, hogy 1956. október 26-án egyetlen orosz katona sem tartózkodott Esztergomban, magyar katonák lőttek magyar civilekre. A vérengzésnek több mint 60 sebesült áldozata is lett, ám az utólagos megállapítás szerint a könnyebben sérültek egy része félelmében nem is jelentkezett a kórházban. A halottakat a késő esti órákban szedték össze a sorkatonák, és beszállították a hadosztályparancsnokság belső udvarára, ahol katonai sátorlapokba burkolva egy kör alakú virágdombon helyezték el őket. A sebesülteket a városi kórház nővérei, orvosai emberfeletti küzdelemmel próbálták ellátni. Áldozatos munkájukról, miként a tragédia mártírjairól is emléktábla tanúskodik.

’56 Esztergomban

A Goya-kiállítást október 23-án az önkormányzat ünnepi testületi ülésén, az ’56 Esztergomban című kiállítás váltotta a volt Vármegyeháza dísztermében. A tárlatot két héten át ingyenesen nézheti meg minden érdeklődő. A kiállítás anyagát elsősorban újságcikkek, röplapok, fotók, tárgyi relikviák adják, többek között látható az a lyukas zászló, amely a sötétkapus események részévé vált 1956-ban, fent volt ugyanis azon a buszon, melybe ott belelőttek. A Gran Tours utazási iroda és a város közös szervezésében, az önkormányzat finanszírozásában szervezett kiállítás mindennap délelőtt tíz és este hat óra között látogatható. Ma 17 órakor koszorúzásra kerül sor a Vaszary Kolos Kórház volt sebészeti épülete emléktáblájánál, majd 18 órakor a Sötétkapunál (a rendezvény ideje alatt a Sötétkapu a gyalogos- és a gépjárműforgalom elől lezárásra kerül). A zászlóknál történő tiszteletadás, a fáklyagyújtás és a koszorúzás mellett ünnepi beszédet mond: Tőkéczki László történész. A hagyományőrző szöveget felolvassák: az Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola, Óvoda és Általános Iskola tanulói, az esztergomi Dobó Katalin Gimnázium és Szent István Gimnázium diákjai, valamint a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium tanulói. Felkészítő tanár: Pásztó András.