Esztergom apostola: In Memoriam Csordás Eörs
Esztergom felfedezése, avagy a hely története
Elsőként a katolikus Magyar Kurír honlapján olvashattuk a szomorú hírt: „Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyei Hivatal tudatja, hogy április 14-én életének 68. évében váratlanul elhunyt Csordás Eörs Mária protonotárius, kanonok, a bécsi Pázmáneum rektora, a Prímási- és Érseki Bíróság jegyzője". A nagyvilág számára ekkor derült ki, hogy milyen nagybecsű személyiségről van szó, hiszen a főszékesegyházban tartott búcsúztatásán és azt követő temetésén nem csak az egyház legmagasabb rangú vezetői, de a világi szervezetek képviselői is részt vettek. A gyászszertartáson a magyar katolikus egyházi vezetők és püspökök - többek között Erdő Péter, Paskai László, Kiss-Rigó László, Beer Miklós - mellett olyan vezető politikusok is jelen voltak, mint Orbán Viktor Fidesz-elnök, leendő miniszterelnök, Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, valamint az esztergomi önkormányzat képviseletében Meggyes Tamás polgármester és Németh József alpolgármester.

E váratlan és szomorú eseményre reagálva - valamelyest az Érsekek városa című másik történelemmel foglalkozó rovatunkhoz igazodunk - egyfajta tisztelgésként, főhajtásként emlékezünk meg az elhunyt kanonokról, aki életének több fontos momentumával beleírta magát Esztergom, illetve a római katolikus egyház históriájába. Csordás Eörs életének fontosabb állomásait elsőként Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök idézte fel lapunknak. „A szemináriumi éveket Esztergomban töltötte, Lábatlanon volt káplán évekig. Személyesen onnan ismertem őt, hogy együtt voltunk Rómában 1983-tól két éven át ösztöndíjasként a pápai magyar intézetben. Eörs a Szent Gergely Egyetemre járt, majd amikor hazajött Olaszországból, akkor több helyen plébános volt, például Budapesten is. Ezt követően lett az Esztergom-Budapest Egyházmegyei Bíróság vezető munkatársa. Később, Paskai László bíboros idejében irodaigazgatónak nevezték ki, az Úri utcai egyházmegyei hivatalban dolgozott. Fontos és nem felejtésre méltó titulusa volt a Szent Sír Lovagrendben, melyben szintén vezető tisztségviselő volt. Ebben a státuszban egészen haláláig állt. Az utóbbi években a bécsi Pázmáneum rektori állását töltötte be. A világi szervezetekkel végzett közös munkájának egyik fontos időszaka volt az 1998-tól 2002-ig tartó szakasz, amikor is számos területen történt együttműködés az egyház és a kormányzat között, Csordás Eörs ekkor is bőséggel kivette a részét ebből a fontos munkából. Ezen túl talán érdemes elmondani, hogy a személyes ismerőse volt Orbán Viktornak, akivel többször is együtt dolgoztak, az, hogy a Fidesz elnöke is részt vett Csordás Eörs búcsúztatásán a Bazilikában, bizonyára erről a közös munkával teli időszakról is szólt" - részletezte Kiss-Rigó László. A megyéspüspök ezután személyesebb megközelítésben is mesélt Csordás Eörsről. „Úgy gondolom, hogy nem is annyira a beosztásai, hanem a személyes tulajdonságai révén volt nagyon sok barátja, ismerőse, tisztelője. Ő volt az, aki nemcsak személyes benyomásai, szubjektív tapasztalatai révén, hanem meggyőződésének köszönhetően volt valóságos apostola Esztergomnak, az érseki és történelmi városnak. Úgy gondolta, hogy a város mindenkori történelmi szerepét és jelentőségét folytonosan hangsúlyozni kell. Pályája elején még nem lehetett, illetve nem alakult ki az a szoros kapcsolat a város és az egyház között, ami ma már létezik, de amint erre lehetőség nyílt a rendszerváltás után ő rögtön bekapcsolódott ebbe a folyamatba és remek kapcsolatokat épített ki a várossal, annak vezetőivel, így Meggyes Tamás polgármesterrel is. Lokálpatriotizmusát mutatja az a bizonyos aranyszínű felirat, ami a főszékesegyház timpanonjára, az ő, illetve tudomásom szerint Paskai László bíboros együttes javaslatára került fel.

Erről a feliratról tudni kell, hogy ez nem egy hirtelen ötlet volt és nem is egy „öntudatos esztergomi" kijelentés, hanem az egyházmegyéket alapító pápai dokumentum része. Erre, ha jól emlékszem a magyarországi pápalátogatáskor is sor került, az akkori érseki levélben is megtalálható ez a bizonyos latin mondat".
Mint azt Kiss-Rigó püspöktől megtudhattuk, Csordás kanonok rendkívül jó kapcsolatokat ápolt Esztergommal, a város vezetőivel.
Hozzászólások
- > Rekord idő alatt fogták el a tokodi rablás elkövetőit
- > Blikkeltek a magyarok
- > A Nyolcak nyomában: műemléki felújítás vár a Kernstok-villára
- > Újra fejleszt az esztergomi Kirchhoff
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











