Érzékletes és kifinomult

2011-09-25 06:01:00
Nemrég hangzott el egy esztergomi tárlatmegnyitón: kétféle fotós van, az egyik vadászik egy-egy beállításra és ha rátalál lefényképezi, a másik egy ko­rábban eltervezett, megálmodott kon­cepciót alakítva ki, rögzíti gépével a fel­vételt. Alegújabb megyei fotópályázat­ra az előbbi típusból válogatott a zsűri, a szelektálás eredményét a Féja Géza Közösségi Házban nézhetjük meg.

Tizennyolc alkotó negyvenkét fotóját láthatja a publikum a kertvárosi galériában. A szemlé­lőnek elsőre tán rögtön az tűnik fel, hogy a fel­vételek majd mindegyike rendkívül karakteres, ez egyrészt a témaválasztásban, másrészt az erőteljes kontrasztos tónusokban domborodik ki. Pedig a fotók készítői közül többen is olyan kompozíciókat adtak be a pályázatra, melyek különböző változatait már láthattuk az elmúlt évek, évtizedek során. Sokan állították műve­ik központi részévé a természetet, azon belül is a vizeket, vízpartokat, illetve az azokhoz közeli településeket, valamint számos portré és állatokat ábrázoló természetfotó is szüle­tett.



Az alkotók egy része a címadással még egyfajta humort, iróniát is belecsempészett műveibe. Banka Péter például a befagyott tatai Öreg-tó vizébe merevedett, behajintott kerékpárról szóló alkotását „Vizibicikli”-nek nevezte el, vagy Czéh Gábor három csiga egymásba tekeredett „laokón-csoportját” „Csigaszerelem”-ként aposztrofálta. A táj­képek alkotói új elemekkel egészítették ki azokat a látványosságukról ismert helyeket, mint például Tokaj lankái, a Dunakanyar, a Börzsöny vagy az esztergomi Bazilikával ékes Várhegy. Nem kisszerű összegzését láthatjuk tehát a fotográfusoknak, hanem egy nagyon is ötletes, hangulatos, érzékletes és kifinomult ábrázolói szándék megnyilvánulásainak gyűj­teményét a II. Komárom-Esztergom Megyei Fotópályázat nyerteseinek tárlatán.
A pályázaton egy-egy művével első díjat kapott Banka Péter, második helyezett lett Dobos Nagy Éva, harmadikként végzett Felföldi Balázs. A negyedik Bíró Barnabás lett, az ötö­dik pedig Czéh Zoltán. A kiállítás október ele­jéig tekinthető meg az esztergom-kertvárosi Féja Géza Közösségi Ház Galériában.

p.z.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe

Nincs kép