hídlap.net

Az esztergomi érsekek életpályájának áttekintése bepillantást enged hazánk és egyházunk igen viszontagságos, fordulatokban gazdag, szenvedésben de apostoli és kulturális eredményekben is bővelkedő történetébe. Akadtak köztük tehetséges és kevésbé tehetséges emberek, szentek és inkább a világi élet nyomdokain haladók, hadvezérek és nagy építtetők, mecénások, a kultúra őrzői és ápolói.

Maga a főegyházmegye területi változásokon ment keresztül, a mai egyházmegyék arculatának kialakítása szükségessé vált a XX. század végén, melyeket II. János Pál módosított 1993-ban. Sokan sérelmezték akkoriban, hogy az Esztergomi Érsekségből Esztergom-Budapesti Érsekség lett, ám amint Paskai László akkori bíboros, prímás, esztergomi érsek egy nyilatkozatában kifejtette, a változtatás szükséges volt, hiszen az egykori egyházmegye nagy része Trianonnal elcsatolódott Magyarországtól, arról nem is beszélve, hogy Budapest volt Európa egyetlen fővárosa, amelynek nem volt püspöke. Az új elnevezés egyben azt is jelenti, hogy az esztergomi bazilika mellé felsorakozott társszékesegyházként a budapesti Szent István Bazilika. Mindennek ellenére ne feledjük: világviszonylatban is páratlan örökségünk, az egyház és a város közös kincse és büszkesége az esztergomi bazilika impozáns épülete maradt. A hozzá kapcsolódó gazdag kultúrkincsek, mint a Keresztény Múzeum, a Bibliotheka vagy a Kincstár, melyek a történelmi város falai között keletkeztek a viharvert századok során, minden dúlás, romlás és rontás dacára fennmaradtak. Létrejöttük pedig elsősorban Esztergom érsekeinek köszönhető.

A bizonytalanság esztendei

Hogy ki is volt Magyarország első érseke, pontosan nem tudjuk. Mindenesetre a pannonhalmi alapítólevél tanúsága szerint 1001-ből tudunk egy Domonkos nevű klerikusról, aki támogatta I.(Szent) István királyunkat, hogy megváltoztatva az ősi törvényt, miszerint Árpád utódainak legidősebb sarja kövesse a fejedelmi méltóságban az elhunyt fejedelmet, érvényesüljön a keresztény szokás, az úgynevezett primogenitúra törvénye, amelynek értelmében az elhunyt fejedelem legidősebb fia örökölje a méltóságot. István -mint tudjuk- a Koppánnyal vívott csatában győzedelmeskedett. A megmérettetés előtt fogadalmat tett, hogy ha legyőzi Koppányt, monostort építtet a bencés rendieknek Szent Márton hegyén, vagyis Pannonhalmán. A több szerkesztésen átment pannonhalmi alapítólevél mai formája a 13. században keletkezett. Domonkos érsek -amint Beke Margit is megerősíti- minden valószínűség szerint e formáját adó császári oklevél adataival együtt került az alapítólevélbe, amely nem nevezi sem esztergomi, sem magyar érseknek. Esztergomi érsek volta tehát kétséges, de nem zárható ki.

Szintén Pannonhalmához kapcsolódik Sebestyén érsek személye. Szent István legendája szerint a monostor szerzetese volt egy Sebestyén nevű klerikus, "kinek életét feddhetetlennek s vallásosságát Isten szolgálatában odaadónak tartották. Ezért tehát élete érdemeiért (a király) főpapi tisztségre méltónak ítélte, s az esztergomi érsekség kormányzására kinevezte."

Tényleges érseki mivolta mindenesetre már csak azért is kétséges, mert az alapítólevélen túl sehol másutt nem említik.

Szóba kerülhet még egy Radla nevű egyházi ember, aki Érszegi Géza kutatásai szerint Szent Adalbert prágai püspök kísérője volt és együtt tanultak a magdeburgi dom iskolájában. A források hallhatása ellenére mégis feltételezhető, hogy 995 óta Géza fejedelmi környezetében élt és elképzelhető, hogy ő volt Pannonhalma első apátja is. Érszegi Géza mindenesetre azt tartja valószínűnek, hogy őt inkább a pannonhalmi alapítólevélben szereplő Sebestyén érsekkel azonosították. Szent Gellért ugyanis a Szentföldre tartó útja során hajótörést szenvedett és a dalmát tengerpartra vetődvén Radla, mint Pannonhalma apátja fogadta. 1007-ig teljes tehát a bizonytalanság. Az első főpap, akiről bizton állíthatjuk, hogy Esztergom érseke volt egy Astrik/Anasztáz nevű egyházi férfiú, aki 1007 és 1012 között töltötte be e tisztséget, és akinek legendáját következő számunkban olvashatják.