Erősítene a tizedikként záró Dorog
Már az újabb bajnokságra készül a csapat
Tavaly nyáron az egyesület a biztos bennmaradást tűzte ki célul, de a klubvezetés nem titkolt elvárása volt, hogy a tizedik hely táján zárja a 2009/2010-es bajnokságot a csapat. Ezt egy nehézkes ősz és egy erősebb tavasz után végül teljesítette is a Duró József által irányított alakulat, mivel az NB III Duna-csoportjában a DFC kilenc győzelemmel, egy döntetlennel, tizenhat vereséggel és huszonnyolc ponttal a tizedik lett. „Azzal a nyáron kialakult játékosállománnyal, valamint a téli igazolásokkal, reális cél volt a tizedik hely. Elégedett ezzel együtt nem vagyok, mert januárban négy meghatározó játékossal erősödött a csapat, ezért úgy érzem a tavaszi csapatban több volt benne. Még úgy is, hogy tizennyolc játékossal kezdtük a tavaszt a végére pedig tizenketten maradtunk” – értékelt a vezetőedző. Duró József hozzátette, ezért mindenképpen több játékost kell igazolnia a klubnak: egy kapust, egy belső védőt, egy középpályást és két csatárt biztosan.

A változások miatt a dorogi vezetőedzőnek egy újabb csapatot kell felépítenie, az azonban még kérdéses, hogy ki is tölti be ezt a posztot. Duró József ugyanis több ajánlatot kapott más kluboktól, ettől függetlenül szívesen maradna Dorogon, ráadásul a klubvezetés is örülne, ha a DFC-nél folytatná edzői pályafutását. „Szeretek Dorogon dolgozni, itt megbecsülik a munkám és ez nagyon jó érzés. Az évzáró értékelésen egyébként úgy váltunk el egymástól, hogy az egyesület számít rám” – folytatta Duró József, aki a napokban dönt. Az egyesület hétfőn évnyitó rendezvényt tart, mivel már a következő bajnokságra készülnek a labdarúgók, ezért jövő héttől már több edzőmeccs is a Dorogi FC programjai közt szerepel. A játékoskeret bővítése a nyáron az elsődleges feladat, amit augusztus 15-éig le is kell zárnia a klubnak, azt követően pedig, hogy összeáll a keret, tűzi ki a klub az újabb szezonra a célokat.
Hozzászólások
- > Blikkeltek a magyarok
- > A Nyolcak nyomában: műemléki felújítás vár a Kernstok-villára
- > Újra fejleszt az esztergomi Kirchhoff
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











