Erdély a mi hazánk
A premieren felhangzó erdélyi himnusz kétszeres erővel szólt, hiszen ekkor már tudták a
jelenlévők, hogy a magyar parlament elfogadta a kettős állampolgárságról szóló törvényt. Tóth Tamás intézményvezető arról számolt be, hogy a kiállítás-megnyitó ezzel a momentummal vált megismételhetetlenné és egyben mindent felülmúló művészeti élménnyé. A fotótárlat képei egy csodálatos táj, mégpedig Erdély szépségét mutatja be. A kiállítás különlegességét az adja, hogy a felvételeket a tatabányai Óvárosi Alkotó Csoport tagjaiként, négyen – Fehér János, Janky Róbert, Raáb Zoltán és Illényi István – készítették. A négy alkotó négy látásmódot képvisel, ennek megfelelően négy különböző képkomponálói szemszögből láthatjuk Erdélyt. A fényképek egy jelentős része egyértelműen a semmihez sem hasonlítható, gyönyörű tájat ábrázolja, de fontos és mélyreható kompozíciók az erdélyiekről készült portrék is. A kiállítás-megnyitókor kiderült, hogy az alkotócsoport minden egyes tagja úgy látta, életüket nagyban megváltoztatta ez az erdélyi út, melyen a tárlat számára elkészítették a fotográfiákat. Igaz, Erdélyt járva ez a magyarok esetében mindig így szokott lenni. Mert véletlenek nincsenek. Az Erdély az én hazám kiállítás június 25-éig tekinthető meg.

Hozzászólások
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
- > Csak esztergomi járás legyen
- > Hajléktalant mentettek az esztergomi rendőrök – járhatók az utak
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











