Erdei tájfutás Pilismaróton

2011-04-30 07:06:00
Harmadik alkalommal rendezte meg a nemzetközi Postás Kupa tájfutó versenyt a Pilismaróti Erdészet a közelmúltban. A megmérettetésen több mint ötszázan vettek részt, köztük gyerekek, felnőttek, sőt idősebbek is, a legrutinosabb futó egy 85 éves induló volt.

Hosszú kihagyás után rendezte meg idén a nemzetközi Postás Kupa tájfutó versenyt a Pilismaróti Erdészet a közelmúltban. A szervezet ugyanis először 1985-ben, majd 1995-ben szervezte meg ezt a megmérettetést, mely így idén áprilisban, tizenhat év után, már harmadik alkalommal zajlott le a Pilisi Parkerdő Zrt. Pilismaróti Erdészetének területén. A remek időjárásnak köszönhetően a versenyzők mellett rengeteg érdeklődőt vonzott az esemény a természetbe, egészen kicsi gyerekek és idősek is kilátogattak a versenyre. A számos helyszíni nevezés után, végül több mint ötszázan álltak rajthoz az egyéni versenyeken, a váltóra pedig mintegy háromszáz induló jelentkezett.

 

 

A kétnapos verseny első napján a középtávú futamokra és a váltóversenyre, míg második nap a kiemelt normál távú ranglista versenyre került sor. Az egyéni versenyeken negyvennégy kategóriában álltak rajthoz a különböző korosztályok versenyzői. A legfiatalabbak 9-10 évesek voltak, míg a legidősebb versenyző 85 éves volt, olvasható a Pilisi Parkerdő Zrt. honlapján. A nyílt kategóriák keretében nemcsak a tájfutás iránt érdeklődő amatőrök, hanem szülői kíséret mellett a gyerekek is felmérhették képességeiket. A versenyközpontnak és a célterületnek a Hoffmann-kunyhó környéke adott otthont, ahonnan az étterem teraszáról lehetett figyelemmel követni a szemközti hegyoldalban futó versenyzőket.

lvp
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe

Nincs kép