Emlékmenet a doni hősökért
Dömösön jövő pénteken koszorúznak
A Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ) immár kilencedik alkalommal rendez katonai menetet az 1943 januárjában és februárjában zajló doni hadműveletek hőseinek emlékére. A magyar hadtörténelem legsúlyosabb veszteségekkel járó tragikus eseményei során az erején felül teljesítő, hiányos téli ruházattal rendelkező 2. magyar hadsereg mintegy 210 ezer katonájából 42 ezren vesztették életüket Voronyezsnél, 26 ezren eltűntek, vagy hadifogságba estek, 30 ezren pedig sebesülten, betegen érkeztek haza tavasszal. A róluk megemlékező túrát minden évben január végén rendezik, mindig az ország más és más részén. A hatvanhatodik évforduló alkalmából a Pilisre esett a választás. A Szekeres Imre honvédelmi miniszter fővédnöksége mellett zajló eseményen részt vesznek a MATASZ légvédelmi tüzér hagyományőrzői, szolnoki, nagykátai, soproni hagyományőrzők, jászfényszarui és isaszegi huszárok lóháton, román hagyományőrzők, akiknek honfitársai a Donnál a magyarokkal egy oldalon harcoltak, velük tartanak továbbá magyar, olasz és német tartalékos katonák, összesen mintegy hetvenen. Január 30-án 7 és 13 óra között Esztergomtól Pilisszentlélekig, délután 14 és 16 óra között pedig Pilismarótig gyalogolnak az emlékezők, akikhez civilek is csatlakozhatnak átlagos túrafelszereléssel. Délután fél hatkor Dömösre érkezik a szokatlan menet, ahol a Promenádon lévő emlékműnél szabályos katonai tiszteletadást hajtanak végre, és együtt helyezik el az emlékezés és a tisztelet koszorúit és virágait a település önkormányzatával és lakóival. A Donnál harcolt katonák és munkaszolgálatosok mellett valamennyi, a történelem viharaiban hősiesen helytálló magyar hős előtt tisztelgő sereg másnap Visegrád és Pilisszentlászló felé folytatja útját.
Hozzászólások
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
- > Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
- > Fölényes Apród diadal
- > Az ember hangján szóló Duna ünnepe
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...











