Első osztályú Leányvár

2009-12-14 08:41:00
Egy bajnoki címet, valamint két ezüst- és egy bronzérmet szereztek a leányvári judosok a felnőtt első és másodosztályú női csapatbajnokságon Győrszentivánon, ahol a felnőtt első és másodosztályú csapatbajnokságot rendezték meg. A leányváriak két együttessel vettek részt az első osztályban, eggyel pedig a másodosztályban.
Az A csapat elsöprő sikert aratva szerezte meg a bajnoki címet, a B együttes pedig két hajszálnyival lemaradva zsebelhette be a bronzérmet. A másodosztályú alakulat szintén remekelt, második helyen végeztek tagjai. „Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Leányvári SE tizenegy versenyzője betegség miatt nem tudott a versenyen indulni, ennek ellenére első alkalommal nyertünk a felnőtt első osztályú női csapatbajnokságban. Az eredmény értékét ráadásul az is emeli, hogy a csapattagok között csak két felnőtt versenyző van, a többiek junior, ifi korúak” – büszkélkedett Pfluger Antal, a Leányvári SE elnöke. A sikerhez hozzájárult Nemes Klaudia, Baricsa Viktória (Ippon Tatabánya) Szabó Katinka, Jánovszki Helga, Takács Nikolett, Kiss Renáta és Sass Noémi (UTE), Hoffmann Judit, Willinger Ivett, Szabó Franciska, Nagy Annamária, Polcz Anita, Zupkó Noémi, Dienes Mónika, Klausz Gabriella (TJC-Leányvár), Diviki Barbara (Titán-Leányvár). A felkészítésben és szervezésben Pfluger Antalné, Illés Sándor, Kovács Ernő, Nagy József, Pócsföldi Gábor, Szabó Ferenc és Pfluger Antal segédkezett.
H. D.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe