Elrajtolt a futószezon
Partizó futók a Duna-parton
A harmadik születésnapját ünneplő Dunaparti Futópartik debütáló versenyén mindössze negyvenöten álltak rajthoz. Akkor tizenheten választották a rövidebb távot, tizenkilencen a hosszabbat és kilencen a kezdetben még a verseny részét képező 20 kilométeres távon indultak. Az Esztergomi Futóművek versenye azóta nagy népszerűségre tett szert, egyre többen látogatják nemcsak Esztergomból, hanem a környékbeli településekről, a Felvidékről és a fővárosból egyaránt. A negyedik évad első megmozdulásán összesen 175 sportoló vett részt, köztük 27 óvodás, akik egy „Erzsébet park körrel” ismerkedhettek a futás világával. A 4 kilométeres távon 87 futó indult, a 10 kilométeres futamban pedig 61 versenyző mérte össze erejét. A Dunaparti Futópartik következő fordulója a Vaskapu csúcsfutás lesz április 25-én, 10 órakor, amikor a felkészültebbek a 3,5 kilométeres 250 méter szintkülönbséget jelentő távon, a fiatalabbak és a kezdők pedig az 1,5 kilométeres, 110 métert emelkedő távon próbálhatják ki magukat. A versenyközpont a Márta panzió előtt lesz, a célba érkezők egyedi érmet kapnak.

Eredmények: 4 kilométer: 1. Kara Anita (16:49), 2. Jünnemann Kata (16:50) 3. Orbán Anna (17:41), 1. Nagy Richárd (14:31), 2. Dunai László (14:34), 3. Orbán Balázs (14:45); 10 kilométer: 1. Tomicskó Flóra (43:50), 2. Bontovics Tímea (44:21), 3. Kiss Mirella (44:27), 1. Emmer Attila (33:26), 2. Lelkes Gusztáv (38:21), 3. Horváth Tibor (38:32).
Hozzászólások
- > Rákellenes Világnap – A szűrés életet menthet
- > Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
- > Akik örülnek a kemény télnek: düböröghet a síszezon
- > A Zöld-Út felkészült a rendkívüli téli üzemre
- > Ismét kocsonya szépségverseny Kertvárosban
- > Bod Péter Ákos a könyvtárban
- > Egészségkárosító az extrém hideg?
- > Antikvitással cselezett az álrendőr
- > Kis helyen nagy kép (videó)
- > Síkosságmentesítésre 3 millió forint
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
-
Frenki3 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
@ csabi: Az egyikük mindíg is "agyagedénynek" dolgozott, igaz mostanában már hivatalosan is neki...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Attól tartok, nem az önkéntesek, vagy a szerény képességű sajtós az legnagyobb gazember ebben az...
-
Varga Tibor @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Megilleti persze az ártatlanság vélelme. De mindenki tudja, hogy ő adta meg a jelszavát! Vagy a "...
-
kiscsillag187 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Azt remélem, hogy a Váczy tudja, hogy itt nem lesz elég, ha kopog kettőt, majd azt mondja: Csilla...
-
csabi @
Síkosságmentesítésre 3 millió forint
Vajon mi számít a csődmester szótárában "trükközésnek"? Az, ha a választott képviselő teszi a dol...
-
csabi @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Kedves miaveczj! Konkrétumok nélkül a liberalizmus hiányolása pusztán politikai vélemény nyilván...
-
Frenki3 @
Síkosságmentesítésre 3 millió forint
Vároma választ "zoe" kérdéseire, V."Geréb" I. nem válaszol?! Vajon mi az oka, hogy nem válaszol? ...
hét képe











