Előjáróban a választásokról a Köztérben

Kövér László a Fidesz hosszú távú terveiről

2009-12-21 07:00:00
Rendhagyó adással jelentkezett az ETV Köztér című műsora a Fidesz Magyar Polgári Szövetség budapesti székházából, ahol a műsorvezető Bánhidy Vajk az országos választmány elnökével, Kövér Lászlóval a párttal kapcsolatos legaktuálisabb kérdésekről és a közelgő választásokról beszélgetett.

Kövér László a beszélgetést azonnal egy aktuális témával, a 2004. december 5-ei, kettős állampolgárságról szóló népszavazás évfordulójának felidézésével kezdte. A Fidesz választmányának elnöke reméli, hogy a választók többsége az akkori eredményekhez képest azóta már megváltoztatta az álláspontját, szerinte ugyanis az emberek belátták, hogy egy nagyon nehezen vállalható, erkölcsi értelemben nagy terhet jelentő döntés volt, melynek máig megvannak a negatív következményei. A közelgő választásokkal viszont újra lehetőség nyílhat ennek a kérdésnek a megoldására is egy Fidesz választási győzelemmel. Kövér László a 2004-es népszavazás kapcsán kiemelte, hogy Esztergom volt talán az egyetlen olyan város az országban, ahol érvényes volt a szavazás és az igenek győztek. A Fidesz választmányának elnöke úgy gondolja, hogy majd amikor a következő kormány feláll és túl lesz az első, tűzoltó jellegű feladatain, akkor nem maradhat pozitív következmény nélkül, hogy néhány település lakói, így az esztergomiak szíve és esze is a helyén volt.

 

 

Kövér László hozzátette: „Esztergom nagyon fontos városa az országnak és a Fidesz szempontjából is egy fontos pozíció, nemcsak a város méretéből adódóan, hanem még inkább a kulturális-történelmi jelentőségéből, súlyából, múltjából fakadóan. Nagyon fontos számunkra, hogy mi történik Esztergomban és reméljük, hogy az esztergomi polgárok megtartják azt a jó szokásukat, amit 2004. december 5-én mutattak. A fideszes politikus ezt követően kitért az országszerte a Fideszes városvezetők ellen irányuló szocialista támadásokra is, mint kifejtette, minden esetben komolyan kell venni ezeket a támadásokat és a következményeket is mérlegelni kell, de a Fidesz ameddig csak teheti, megbízik képviselőiben.

A közelgő választások lehetséges eredményére kitérve az elnök elmondta: „a felmérések tanulsága szerint, illetve az európai parlamenti választások eredménye alapján nincs olyan választókerület, melyben a Fidesz jelöltjei ne indulnának esélyesként”. Ezzel együtt nem lesz egyszerű dolga a Fidesznek győzelme esetén, hiszen ahogy Kövér László fogalmazott: „Amit az MSZP és az SZDSZ tett ezzel az országgal, az maradandó nyomot, sérülést hagyott az élet szinte minden területén, az egészségügytől az oktatáson át a közbiztonságig. Nagyon nehéz lesz rendbe rakni ezt az országot. Azt már nem kell bizonygatnunk az embereknek, hogy akik most kormányon vannak, nemhogy nem értenek a kormányzáshoz, hanem egyenesen nem is érdekli őket az ország sorsa. Az érdekli őket, hogy az utolsó pillanatban is mennyit tudnak kilopni a közös kasszából” – hangsúlyozta a fideszes politikus kitérve arra is, hogy a Fidesz a kampányában arra szeretné fektetni a hangsúlyt, hogy győzelmük esetén mit szeretnének megvalósítani, mit szeretnének újrakezdeni abból, amit 2002-ben abbahagytak. A párt kormányra kerülését követően a hivatalba lépő politikusoknak az elsődleges feladatuk az lesz, hogy feltárják, milyen örökséget vettek át, hogy pontosan milyen helyzetben van az ország. Ahogy Kövér László fogalmazott, meg kell vizsgálni, hogy mi maradt az országból „nyolc évnyi MSZP-s, SZDSZ-es, tatárdúlással felérő rombolás után”. Kövér László zárásként hozzátette: „Ma egyedül a Fidesznek van arra esélye, hogy ebből a helyzetből kivezesse az országot.”

Bozori Ivett, Lenger Varga Péter
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincsenek hozzászólások.

hozzászólások

  • György @ A kórházak áldozatkész hősei

    Csak gratulálni tudok a Vaszary Kolos Kórház dolgozóinak, akik az egyre nehezebb gazdasági k...

  • Rege @ A fesztiválnyár java még hátravan

    Csak a történeti hűség kedvéért kedves Ivett: július 10-én szombaton a zenei műsort nem ...

  • zahiros @ Együtt könnyebb

    nem változott semmi, de azt mondd meg, hol említik a cikkben azt, hogy MSZP? én nem védeni ak...

  • nyitottszem @ Sziklák a Duna túloldalán

    MTE Esztergomi Osztálya 2009-ben már tejesítette.

    http://burda20090509.mteegom.fotoalbum.hu/ o...

  • György @ Riadó! Hőség!!!

    Kell az éjszakai szellőztetés, csak szúnyogok ne lennének...

  • redjock @ Új lehetőségek kapujában Dorog

    "hiszen szüle­tése óta Dorogon él"

     

    már hogy élne Dorogon amikor Nyergesújfalun lakik

  • György @ Sziklák a Duna túloldalán

    Valóban jó ötlet, jó lenne kirándulni a Burda-hegységben, de hol lehet kapni odavaló túri...

  • woller @ Együtt könnyebb

    Nem én keverem ide.

    De talán szíveskedj visszaolvasni a "volt 8 évük" hozzászólásodat az...

  • zahiros @ Együtt könnyebb

    Miért kell ide keverned a politikát? Tök mindegy ki szervezte, jó program, jó kezdeményezé...

  • woller @ Együtt könnyebb

    A segítségre szoruló gyermekek és családok támogatása, programok szervezése, igazán pozi...

hét képe

Nincs kép

Legfrissebb számunk

hídlap letöltése
apróhirdetés
archívum

bejelentkezés

Regisztráció

Elfelejtett jelszó

Időjárás

Impresszum