Éjszaka a múzeumban

2010-06-15 09:19:00
S bár Szent Iván-éj, a nyári napforduló, azaz a legrövidebb éjszaka június 24-én lesz, a Múzeumok Éjszakáját idén már jövő szombaton élvezheti a közönség. Az este hattól éjfélig tartó időszakban különleges programokkal várják a látoga­tókat az esztergomi és párkányi múzeumok.

A Múzeumok Éjszakájának egyik évek óta meglévő vonzereje, hogy azon estén, éjszakán nemcsak az állandó és az idősza­ki kiállításokat lehet megtekinteni, de speciális tárlatvezetések, kézműves foglalkozások, színpadi és zenés produkciók is színe­sítik a rendezvényt. Esztergomban az ünnepélyes megnyitót a Vármúzeumban tartják, 18 órakor fanfárral, mazsorettek fel­vonulásával kezdődik az ünnep. Ugyanitt csillagászati és soly­mászbemutató, folyamatos tárlatvezetés és zenei programok teszik különlegessé az estét. A Duna Múzeumban a folyóhoz és az aktuális időszaki kiállításhoz kapcsolódó kézműves foglalko­zások lesznek, de egy igazi unikum, az úgynevezett „vizes tánc­ház” is várja a látogatókat, akik ezen az estén a műtárgyraktárba is beléphetnek.

 

 

A Balassa múzeumban a restaurátorok munká­jába pillanthatnak be az érdeklődők, a kézműves foglalkozá­son a kisebbek a Szent Iván-éj lovagjaivá válhatnak, a múzeum szakemberei pedig tárlatvezetéseket tartanak a Babits-házban, az Uzsiceli Hadzsi Ibrahim-dzsámiban és a Török Fürdő ásatá­sán. A Keresztény Múzeum gyűjteményének különleges darab­jait tárlatvezetés keretében és egy múzeumpedagógiai foglal­kozáson mutatják be. A Komárom-Esztergom Megyei Levéltár a Beszédes József Esztergomban című kiállításhoz kapcsolódva kreatív gyermekfoglalkozásokkal, jelmezes fotózással és színpa­di produkcióval várja a családokat. A Párkányi Városi Múzeum és a Városi Galéria kiállításai is éjfélig tartanak nyitva, a jó han­gulathoz koncerttel járulnak hozzá a szervezők. A Múzeumok Éjszakáján a Bazilika is este nyolc óráig látogatható. Különleges­ségnek ígérkezik a Prímás Pince Látogatóközpont Interaktív Bo­rászati Kiállítása is, mely szintén éjfélig tart nyitva, csakúgy, mint az Interaktív Ásvány- és Őslénykiállítás, valamint a Bánhidy Ga­léria. A Múzeumok Éjszakája belépőjeggyel érkezők a rendez­vény ideje alatt 50 százalék kedvezménnyel tekinthetik meg a Picasso Esztergomban kiállítást is. A helyszínek közti közleke­dést a Párkányba is átmenő városnéző kisvonatok teszik gördü­lékennyé. További információ a múzeumok honlapján, illetve a www.muzeumokejszakaja.hu központi honlapon.

 

l.n.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe