Együtt az esztergomi turizmusért
A városházán egyeztettek az idegenforgalmi szereplők
Esztergom városvezetése még szeptemberben hozta létre az Esztergomi Turisztikai Nonprofit Kft.-t, amelynek tulajdonosa a Gran Tours Kft., így közvetve az önkormányzat, ügyvezetője pedig Zoltai Dániel. A társaság a Turisztikai Desztinációs Menedzsment (TDM) gazdaszervezete, fő feladata a város idegenforgalmi szolgáltatóinak összefogása, a marketingtevékenység és a kínálati piac területén való együttműködés megvalósítása és koordinálása. A szervezet a helyi idegenforgalmi szolgáltatók számára létrehozott egy társulást, melyben az elképzelések szerint, a közeljövőben Esztergom minden turisztikai szolgáltatója együttműködik.
A tervek és feladatok kidolgozására az Esztergomi Turisztikai Nonprofit Kft. szerdára egy értekezletet szervezett a városháza nagytermében. A tanácskozáson a helyi, nagy idegenforgalmi szolgáltatók – így a nemrégiben bokréta ünnepséget tartó, két szerkezetkész szálloda, a Hotel Mária Valéria és az Aqua Palace Hotel, a már megnyílt búbánatvölgyi Hotel Bellevue, a kialakítandó Prímás Pince szolgáltató egység, a Szent Adalbert Központ, az Aquasziget Élményfürdő illetve az Esztergomi Mahart Kft – vezetői, képviselői gyűltek össze.

A szakemberek célja, hogy egy olyan párbeszédet alakítsanak ki, amely elősegíti az együttműködést úgy, hogy az esztergomi kínálat egységesen tudjon megjelenni a turisztika piacán. Zoltai Dániel, az Esztergomi Turisztikai Nonprofit Kft.-t ügyvezetője hangsúlyozta, nyilvánvaló ugyanis, hogy egy közös egységként kell Esztergomot kínálni az idegenforgalom piacán. A Turisztikai Desztinációs Menedzsment egyeztető értekezletén a felek leszögezték, hogy milyen formában folyjon a jövőbeli együttműködés illetve meghatározták a tényleges feladatokat. A helyi, nagy idegenforgalmi szolgáltatókon kívül az esztergomi TDM társulás a közeljövőben ráadásul megkeresi a város szálláshelyeinek és egyéb turisztikai szolgáltatóinak tulajdonosait az együttműködés feltételeinek és lehetőségeinek részleteivel. Sőt már a szerdai egyeztetéssel egyidőben több esztergomi idegenforgalmi szolgáltatóval is felvette a kapcsolatot Esztergom turisztikai cége.
Hozzászólások
- > A Nyolcak nyomában: műemléki felújítás vár a Kernstok-villára
- > Újra fejleszt az esztergomi Kirchhoff
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











