Egyszerű egyszeregy frakciótagoknak – sajtóközlemény
A mai ülést pont azért hívtam össze, mert mindkét vállalkozás vezetője jelezte, hogy amennyiben ma a testület hajlandó módosítani a válságköltségvetést, úgy nem lesz fennakadás sem az iskolai közétkeztetés, sem a közvilágítás biztosítása során.
A Fidesz frakció álságos játékot űz az esztergomiakkal. Magyarázatukban azt szerepel, hogy ők múlt pénteken megszavaztak 10-10 millió forintot mindkét cégnek, de azt a polgármester nem utalta el. Az átlagember nehezen érti meg ilyen esetben, hogy mi történik, hogy miért borul sötétségbe a város, vagy miért nem kapnak meleg ételt a gyermekeink, ezért leegyszerűsítve elmagyarázom, mivel próbálkozik a Meggyes-csoport.
Az önkormányzati kifizetéseket szigorú jogszabályok és törvények szabályozzák. Számlát ellenjegyezni, kifizetni csak abban az esetben lehet, ha a költségvetés megfelelő sora (intézményekre bontva, éves költségvetési keretet figyelembe véve) tartalmazza az adott összeg fedezetét. Az ilyen döntéseket csak és kizárólag a képviselő-testület – azaz esetünkben a többségi Fidesz-frakció – hozhatja meg. A frakció azonban szándékosan nem hajlandó szavazni a költségvetés módosításáról. Így viszont akár van pénze az önkormányzatnak, akár nincs, nem fizethet jogszerűen. Ha a polgármester – kényszerített helyzetbe hozva – mégis úgy dönt, hogy így is utal, hivatali hatalommal való visszaélést, azaz bűncselekményt követ el. Ha ezt megteszem, akár előzetes letartóztatásba is kerülhetek. Ha viszont nem utalok törvényellenesen, akkor a frakció rám próbálja fogni a városlakók előtt a saját bűnét.
Amikor 2011. január 20-án a testület Meggyes Tamás vezetésével és többszöri figyelmeztetésem ellenére is csak 8-10 hónapra tervezett az intézményekre éves költségvetést, egyértelmű volt, hogy az év utolsó hónapjaira nem marad elég pénz. Ezt januárban, majd ezt követően minden hónapban jeleztem a testület, a kormányhivatal és a jegyző felé. A Meggyes-csoport akkor úgy osztotta fel a város éves költségvetését – az egyszerűség szerint vegyünk 100 forintot – hogy ugyanabból a 100 forintból kifizettetné a hitelezőknek járó 100 forintot és az intézményeknek járó 100 forintot is. Ez nem fog menni, ezt minden józanul gondolkodó családfő és családanya megérti. Meg kell érteni mindannyiunknak, hogy ebből a kátyúból csak együtt tolhatjuk ki a város szekerét, ha pedig ez nem megy, le kell mondania a testületnek és át kell adnia a helyét egy szakértő képviselő-testületnek, akinek szíve is van.
Esztergom, 2011. november 22.
Tétényi Éva
Esztergom, Esztergom-kertváros
és Pilisszentlélek polgármestere
Hozzászólások
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
- > Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
- > Fölényes Apród diadal
- > Az ember hangján szóló Duna ünnepe
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...











