Egyéni pofonok, csapatsiker
Övvizsga után versenyeztek az ifjú kick-boxosok
Két megmérettetés is várt februárban az Esztergomi Kick-Box SE utánpótlás-csapatára, a fiatal sportolók közül tizenegyen előbb február 20-án, a Nyergesújfalun megrendezett Övvizsgán vettek részt. Az ifjú bunyósok remekül helytálltak az egész napos eseményen és megszerezték első övfokozatukat, sőt akadt, aki olyan jól teljesített, hogy több szintet is ugrott. Így tizedik kyu-t kapott Járossi Márk, Kisjuhász Dominik, Reményi M. Bendegúz, Tóth Csenge és Vörös Sándor. Kilencedik kyu-t ért el Hangya Dávid, Kovács Jákó Gábor, Magyar Szabolcs és Sulyok Roland, a legmagasabb övfokozatot Besir Ádám és László Barnabás érdemelte ki, akik nyolcadik kyu-t, azaz sárga övet kaptak.

Egy héttel később, február 27-én már a versenyzőké volt a főszerep, hiszen ekkor került sor a 4Fight Területi Bajnokság idei első fordulójára Esztergomban. A megmérettetést közel 200 sportoló részvételével rendezte meg a Komárom-Esztergom Megyei Kick-box Szövetség a Mindszenty általános iskola tornacsarnokában. A versenyre a Dunántúl szinte minden területéről érkeztek versenyzők, elsősorban az alacsonyabb fokozatú, kevesebb mérkőzésszámmal rendelkező, illetve kezdő sportolók. A végelszámolásnál az Esztergomi KBSE örülhetett a legjobban, hiszen az összesített csapatversenyben az élen végzett a klub, megelőzve a szombathelyi Controll SE és a budapesti Dragon Team alakulatát. Az esztergomi egyesületből tizenketten képviselték a csapatot és minden versenyző érmet szerzett. Első versenyén debütált Reményi M. Bendegúz, aki a gyerekek +32 kilogrammos súlycsoportjában semi-contact szabályrendszerben bronzéremmel zárt. A szintén újonnan bemutatkozó László Barnabás a kadet 1 -37 kilós mezőnyében a döntőben csapattársával, Kajtár Bencével mérte össze tudását, a küzdelemből végül a rutinosabb Bence került ki győztesen, így ő szerezte meg az aranyérmet és Barnabás pedig az ezüstöt. Kajtár Bence semi-contacban is tatamira lépett és bronzérmet szerzett. Az idén első éves kadet 1-es korosztályú Vígváry Viktor -57 kilogrammban a döntőbe jutásért folyó küzdelemben ezúttal alulmaradt, de végül így is felállhatott a dobogó harmadik fokára. A Balogh testvérek, Krisztián (kadét 1 -42 kg) és Kevin (kadét 1 -28 kg), valamint Engelbrecht Ádám (kadét 2 -42 kg) is dupláztak, mindhárman semi- és light-contact szabályrendszerben is aranyérmesek lettek. Krisztián mindkétszer csapattársával, Újvári Csongorral csapott össze a fináléban, utóbbi versenyző pedig így mindkét kategóriában ezüstéremmel térhetett haza. Az együttes egyetlen lány bunyósa, Spisák Anett (kadet1 -42 kg) semi-contactban mérette meg magát, a döntőbe jutásról pedig csupán az utolsó másodpercekben egy ponttal csúszott le, a bronzmérkőzésen viszont nyert. Kadét 2 korosztályban indult Jánosi Máté (-69 kg), aki semi-contactban az aranyéremig meg sem állt. Ebben a kategóriában Hegyesi Dániel (-57 kg) is megmérkőzött, semi-contacban több mérkőzés után ezüstéremmel zárt, míg light-contactban első lett. Az összevont junior és felnőtt korcsoportban induló Vereckei Ádám (-63 kg) szintén a döntőig menetelt, a fináléban azonban egy magasabb övfokozatú fiúval találkozott és végül minimális különbséggel kikapott, így ezüstérmes lett. A csapat összesen 9 arany-, 5 ezüst- és 4 bronzéremmel zárt és ezzel a teljesítménnyel az éremtáblázat első helyén végzett, ami bíztató eredmény a közelgő diákolimpiára nézve. „Remek versenyt láthatott a szépszámú közönség. Volt minden, ami egy versenyhez szükséges: öröm, szomorkodás, nevetés, sírás, orrvérzés és nagyon sok jó küzdelem” – számolt be Zrínyi Miklós a szövetség elnöke.

A területin a nyergesi kick-boxosok is részt vettek hat versenyzővel. A legfiatalabbak közül az újonc Tolnai Zalán remekül küzdött, de ezúttal nem szerzett érmet. A lányok 32 kilogrammos mezőnyében Schmidt Zsófia, a +32 kilósok között pedig Babocsai Boglárka ezüstérmet zsebelt be. A kadét II-es fiúk küzdelmében, 52 kilóban Csomor Dániel kénytelen volt egy súlycsoporttal feljebb indulni, melyben helytállt, de végül a dobogóról lemaradt. 69 kilogrammban Uzsák József a bronzmérkőzésig jutott, mely során tízpontos különbséggel, technikai KO-val győzött. A torna végén következtek a legnagyobb súlyú felnőtt férfi versenyzők, Nyergesújfaluról Csuport Imre pedig kőkemény bunyó után a dobogó legfelső fokára állhatott.
Hozzászólások
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
- > Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
- > Fölényes Apród diadal
- > Az ember hangján szóló Duna ünnepe
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...











