Egybeforrasztó erőt jelent a Szín-képek 3 tárlat

2011-09-10 06:15:00
Anagy szavakat ritkán jó használni. Hogy a művészetben mikor érdemes az ékesebb kifejezéseket használni, az akkor derül ki, amikor az ember be­lép egy kiállítóterembe, és belepillant a kitüntetett térbe. Így volt ez most is, amikor e sorok írója ellátogatott a Szín-képek 3 tárlatra, melyet ezúttal az esztergomi vár lovagtermében ren­deztek meg.

A Magyar Nemzeti Múzeum Vármúzeu­ma és a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület egy sokak szerint művészettör­téneti jelentőségű kiállítást, egy grandi­ózus és komplex művészeti élményt adó bemutatót hozott össze ezen a szép helyen. A rangos kiállítóhelyen, ahol ezúttal sze­rényen húzódott meg a sarokban a Szent Korona másolata, 39 alkotó helyezte el festményét, grafikáját, fotográfiáját, szobrait. A kompozíciók technikai, látás­módbeli sokfélesége egységbe került, ennek úgy tűnik érdekesmód leginkább az idő, a jelenkor adta meg egybeforrasztó erejét.



A korábban indult, pályájuk nagy részét már megtett idősebb mesterek mellett a fiatal nemzedék is nagy elánnal, fontos, erőteljes művekkel jelentkezett, ugyanakkor meg kell jegyezni, a kiállí­tás leginkább nyomot hagyó alkotásait mégiscsak az idősebb generáció képvi­selői készítették el. A tárlat jelentőségét hangsúlyozandó, hogy azt Bárdos István művelődéstörténész nyitotta meg, aki többek között ezekkel a szavakkal mél­tatta az alkotókat: „Ez a professzionáli­san megrendezett tárlat éppen úgy helyet követel az esztergomi rangos kiállításo­kat összegző annalesek lapjain, mint az 1928-ban rendezett országos egyházmű­vészeti kiállítás, melynek rangját többek között Edvi Illés Ödön, és II. Szilveszter pápa sírkövének mestere, a jeles szobrász, Damkó József részvétele adta meg. (…) E mostani kiállítás mindenben megfelel felsorolt elődeinek. De azért is különle­ges jelentőségű, mert egy térben mutat­ja be a határon inneni és túli művészek alkotásait. Ráirányítja a figyelmet arra is, hogy az újjáépített Mária Valéria híd és az Európai Unió nyújtotta lehetőségek eredményeként a két város, Esztergom és Párkány együttesen gyakorolt vonzásával betölti a Rév-Komárom és a Budapest- Szentendre közötti képzőművészeti, szellemi teret.”

pöltl
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe

Nincs kép