Egy térben a kényelemmel

Teszt Renault Scénic Privilege 2,0 dCi

2009-12-21 07:20:00
Egyterűekről írni nem könnyű, hiszen a praktikumot előtérbe helyező autókból legtöbb esetben csak annyi marad meg, hogy kényelmes volt, befért a nagybevásárlás, elfogadhatóan fogyasztott és elegendő volt a teljesítménye is. Érzelmek, emóciók nem igen maradnak utánuk. A Scénicről sem mondhatom el, hogy maradandó nyomot hagyott bennem, azt azonban igen, hogy a kategóriában járművet keresgélőknek nagyon is érdemes betérni egy Renault szalonba.

A Scénic szépsége erősen szubjektív dolog, inkább amolyan simulékonyan elegáns: semmi kirívó, sem feltűnősködés, de egyáltalán nem ciki vele leparkolni bármelyik puccos étterem vagy hotel előtt.

 

 

Megbámulni nem sokan fogják, de lekezelni sem az ezzel érkezőket. A Scénic-el ugyanis illik többen érkezni, nem hiába szerepel a marketinganyagokban a tipikus család: két felnőtt, két vagy három gyerek, és a család szőrös-mókás kutyája – a Scénic ugyanis nagy, belül pedig még nagyobb, mint amekkorának kívülről látszik. A csomagtérből két plusz ülés is felhajtható lenne, de igazából a Scénic akkor a leginkább kihasználható, ha a második üléssor mögötti helyet arra használjuk, amire valójában való: a csomagok és Buksi utaztatására. Így gyakorlatilag mindent magunkkal vihetünk majd a kéthetes nyaralásra – pardon, így télidő idején inkább: sítúrára.

 

 

Ez akkor is igaz, ha nem a tipikus család utazik, hanem egy nagyobb baráti társaság, hiszen a Scénicben öt ember is nagyobb kompromisszumok nélkül útnak indulhat. A hátsó sor ugyan kissé passzentos három pár vállnak széltében, de a láb- és fejteret nem érheti panasz, a hatalmas üvegtető pedig tovább növeli a térérzetet. Ha itt kell utaznunk, próbáljunk meg valamelyik szélső ülésre bérletet váltani, ekkor a lehajtható kisasztalkával, felhúzható oldal-árnyékolóval bővül a komfortkínálat. Persze, ha egy mód van rá, akkor az első két fotel valamelyikét foglaljuk el, a Scénic első osztálya ugyanis a repülőkhöz hasonlóan a gép első felében kapott helyet, innen ráadásul közvetlen közelről élvezhetjük a cockpit szolgáltatásait.

 

 

Az ülések fejedelmien és természetesen franciásan kényelmesek, a középre helyezett műszerfal pedig maximális egyenlőséget biztosít a sofőrnek és a jobb egynek utazónak. A két oldalán felfelé ívelő műszerfal kiosztása is megegyezik, a középen lévő kezelőszervek, a navigáció, valamint a műszereket helyettesítő monitor, és a központi vezérlő egység mindkét elöl ülőnek kézre esik.

 

 

A középre helyezett monitor a leglátványosabb része az utastérnek: a Scénicben egy hagyományos műszerrel sem találkozunk, minden információ a monitoron jelenik meg: digitális sebességmérő és analóg óra formájú fordulatszámmérő tűnik fel a motor indítását követően, na meg persze a fedélzeti komputer információi. Jópofa dolog, hogy a Renault nem hagyta ki a technikában rejlő, tálcán kínált lehetőséget: a kijelző színvilága személyre szabható. Ez különösen erős hangulatfüggőkek, illetve a hiba nélküli toalettre törekedők körében lehet ütőkártya. Az aktuális vezetési stílushoz is beállíthatjuk a színképet, hiszen a tesztelt, 160 lóerős Scénic nem csak a vasárnapi sétakocsikázáshoz, vagy a hosszabb családi kirándulásokhoz jó partner, de ha kell, akkor tempósan is lehet vele haladni.

 

 

A kényelmes futómű ilyenkor sem hagy cserbe minket, a Scénic nem dülöngél, nem bólogat egy-egy erősebb fékezéskor, és a kétliteres dízel igen dinamikusan mozgatja az egyterűt. Persze, elsősorban nem erre való a Renault modellje, hanem arra, hogy sokan, kényelmesen utazzunk rövidebb-hosszabb távokra. Mindezt pedig meglepően olcsón mérik a franciák: az alapmodell ára 4,5 forint körül van, a csúcsdízellel próbált, full-full extrás tesztautó ára pedig valamivel több, mint 6 millió forint.

 

Adatok: Méretek (mm): hosszúság 4560, szélesség 2077, magasság 1645, tengelytáv 2770, saját tömeg 1520 kg , megengedett össztömeg 2062, csomagtartó mérete 522/1084. Motor: négyhengeres, 16 szelepes turbódízel, 1995cm3, max. teljesítmény (kW) LE: (118)160/3750 min, maximális nyomaték: 380 Nm/2000 min Átlagfogyasztás 5,6 –8,3 l, tesztfogyasztás 7,6 l, gyorsulás (0–100 km/h): 9,1 végsebesség 205 km/h, CO2 kibocsátás 170 g/km Modell alapára: Authentique 1,6 16V 81 kW/110 LE 4 240 000 Ft, tesztelt modell ára: Privilege 2,0 dCi 118 kW/160 LE 6 290 000 Ft

Bukovics Krisztián
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe