Egy rendszer áldozatai
Tíz éve hajtunk fejet a kommunizmus áldozatainak emléke előtt
A Kommunizmus áldozatainak emléknapját Kovács Béla, a Független Kisgazdapárt 1947-ben jogellenesen letartóztatott és a Szovjetunióba hurcolt főtitkárára is emlékezve tartjuk meg Magyarországon. Az úgynevezett keleti tömb felbomlása óta eltelt időben számos alkalommal bizonyították a történészek, hogy a huszadik század első felében Oroszországból indult kommunizmus, a megszűnési folyamatot elindító Gorbacsov-éráig több áldozatot követelt, mint a fasizmus. Az emberiség történelmének legnagyobb diktátora, hóhéra, Joszif Visszarionovics Sztálin is kommunista volt. Az ő lágerekkel teli, koncepciós perekkel tarkított, állami nagyságúvá duzzasztott gyilkológépezetét másolta le kicsiben Rákosi Mátyás, aki a 40-es évek második felében és az 50-es évek első felében a Magyar Kommunista Pártot irányította. A kommunista rémuralom „eredményei” Magyarországon is tükrözték, modellezték a nagy szovjet vezér elgondolásait. Recsken például koncentrációs tábor működött, ahol a kommunista rendszer ellenségeit, főként értelmiségieket, jobboldali politikusokat, a korábbi rendszer vezetőit tartották embertelen körülmények között. De a kommunizmus áldozata volt tulajdonképpen minden magyar, hiszen a kommunista párt hatalomra jutása után elvették az ENSZ-ben elfogadott alapvető emberi jogokat, megszüntették a magánvállalkozásokat, felszámolták az egyházi birtokokat és a szovjetek által diktált – eleve törvénytelenségekre és dilettantizmusra épülő – gazdasági programokat, úgynevezett ötéves terveket hajtattak végre az ország lakosságával. Az 1956-os forradalmat is a magyar kommunisták árulták el, ők hívták vissza a szovjet hadsereget, majd ugyancsak ők hajtották végre megtorlás gyanánt a vélt vagy valós forradalmárokon a súlyos ítéleteket. A rendszer a 60-as évektől ugyan enyhült, de egészen a 89-es változásokig titkosszolgálati módszerekkel és karhatalmi fölénnyel tartották sakkban országunkat. Esztergomban 2003-ban tartottak először megemlékezést az érseki palota falán elhelyezett Mindszenty-emléktáblánál a Fidesz, a Fidelitas, az Áprilisi Ifjak, valamint a polgári körök helyi szervezetének részvételével.
Hozzászólások
- > A Nyolcak nyomában: műemléki felújítás vár a Kernstok-villára
- > Újra fejleszt az esztergomi Kirchhoff
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe














2010-02-25 16:45:01
Sajnos, ezután a demoratikus intézményrendszerbe épülve tovább folytatódott.
A kiüresedett ideológia helyébe, a feltőkésített klientúra lépett, beépülve a médiába, a közigazgatásba, az erőszakszervezetbe... fenntartva a "fortélyos félelem" kontinuitását.
A kriminalizálódott kormánypolitika és a beszervezett alvilág, a kialakult "új rendszert" különösen veszélyessé tette-az áldozatok száma jelenleg felbecsülhetetlen.
http://www.mno.hu/portal/643666