Egy pszichedelikus mese képei

2011-02-12 06:57:00
Reiser Imre, egy 30-as éveiben járó szociál-pedagógai végzettségű fiatalem­ber képkiállítása nyílt nemrég a kertvá­rosi Féja Géza Közösségi Ház Galériájában. A kiállításon közel húsz alkotás látható, ezek között nagyjából fele-fele arányban állítottak ki színes grafikákat és tusrajzo­kat.

Kedvelem a felszabadultságot sugalló, felszabadító erejű képzőművészeti alkotá­sokat, olyanokat, melyek újra és újra bebi­zonyítják számomra, hogy a festészet, a fotográfia, a szobrászat, a grafika az igazság egyfajta része, mely, mint tudjuk szabaddá tesz. Reiser Imre képeiről pedig sok min­dent el lehet mondani, csak azt nem, hogy ne lenne közük a szabadsághoz, a szaba­don áramló gondolatokhoz. Az élmények és világlátás adta egyszerre könnyed és többrétegű ábrázolás együtt jár itt a szür­realisták korai hagyatékával és a naívok sejtelmes egyszerűségével. Maga az alkotó is ekként invitálja meghívójában az arra érzékeny publikumot: „Első kiállításom­mal szeretném megmutatni képzeletem már megfestett darabját. A program érde­kes lehet mindazok számára, akik élvezik a színek hatását, és szeretik a képek apró részleteit maguk felfedezni”.



Fogadjuk meg az alkotó szavait és élvezzük a színek hatásait és fedezzük fel az apró részlete­ket! Már csak azért is érdemes engedni a különös világokat, víziókat megjeleníteni képes rajzolónak, mert egyszerre bizarr és negédes hangulatú kompozícióin valóban sok minden vár elemzésre, kifürkészés­re. Az említett élmények, világlátások egy része pedig ismerős lehet számunkra is, ezek nekem a kifejezetten lírai című „Lehel” és a „Szemet elő” című képeknél igazolódtak be. A közösségi ház vezetőjé­vel együtt jártuk végig a tárlatot, s ugyanaz lett mindkettőnk véleménye: „organikus”. Az egyöntetű fogalom persze nem fedi tel­jesen mindazt az izgalmat, amit a kiállí­táson kaptunk, de sejteti annak lényegét. Az említett két mű egy olyan túlburjánzó, aprólékosan kidolgozott, mély tartalma­kat, életüzeneteket, világdarabokat rej­tő vízióról szól, melyen nemcsak, hogy „minden-mindennel összefügg”, de egy­ben magyaráz is. A filozofikus alkotások így nemcsak a pszichedelikus, valóntúli világok evilági leképzését láttatják, de illusztrálva a káprázatos színes életet, tanítják is azt.
Reiser Imre kertvárosi kiállítása feb­ruár 28-áig tekinthető meg a Féja Géza Közösségi Ház Galériájában.

hídlap
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe

Nincs kép