hídlap.net

A Zahovayak 1936-ban vették bérbe Párkányban a községi nagyvendéglőt, vagyis a mai mozi és a képzőművészeti galéria épületét. A vendéglátás iránti vonzalom már korábban is megjelent a család tagjaiban, Gyűgyön és Korponán fagylalt készítésével és vendéglő üzemeltetésével próbálkoztak. A párkányi miliő minden bizonnyal úgy megragadta a Zahovayakat, hogy már a községi nagyvendéglő megnyitása után úgy döntöttek, addig nem nyugszanak, amíg saját vendéglőjük nem lesz. A Zahovay étterem és a hozzá tartozó szálloda 1944-ben, nyolc hónappal a frontvonal megérkezése előtt épült fel. A szállodai rész az emeletet tölti ki, amely tizennyolc szobából áll és egy szerény szoba-konyhás lakásból, amelyben a nyolcvanéves Zahovay László és felesége, Andaházy Berta Alžbeta (Erzsébet) élt. Az akkori Magyarországon az egyik legelőkelőbb vendégfogadók közé tartozott. Magasan kiemelkedett a néhány ezer lakosú kisváros tucatnyi vendéglői közül, amelyek mindegyikének megvoltak a maga, már-már kasztok szerint megoszló törzsvendégei, a hivatalnokok, iparosok, kereskedők. A Zahovayhoz a legelőkelőbb közönség járt, akik között nagy számban voltak az abonensek, vagyis az előfizető vendégek, akik általában egy hónapra jelentkeztek be étkezésre. A szálloda történetének egyik legsúlyosabb fejezete minden bizonnyal az 1944. december 22-ével kezdődő időszak volt, hiszen ekkor érte el Párkányt a bombázás. Ez idő tájt megszokottá vált, hogy a város fölött átrepülő légi kötelékek a keleti front felé tartottak. Így történt azon a bizonyos december 22-én is, amikor a város fölött átmorajlottak a Liberátorok, és gyilkos szállítmányukat kiengedték. A célpont a dunai híd volt, de helyette egy, a templom közelében várakozó lovasfogatot és néhány lakóházat találtak el, de találat érte a Zahovay-féle szállodát is, mégpedig pont a feljáró fölötti részen, amely be is szakadt. A háborús pusztítás után a család megkezdte a felújítást, a rendbetételt. „Feri bácsi szállodáját is sikerült rendbe hozni annyira, hogy a múlt év végén megindult” – írta ekkortájt keltezett levelében Zahovay István – „De a kávéház fölötti nyolc szállószoba még romokban van. Ezt a részt is megkezdjük majd, amint megindulhatok a műhellyel”.

Az intézmény működésének biztosítása 1947-ben a felújításon túl is kétséges volt, Zahovay Ferencék megpróbáltak „kiegyezni” a hatósággal, de mindhiába, az államosítás bedaráló gépezete elérte őket és tulajdonukat is. A megmentésért folytatott küzdelem 1949-ben ért véget, amikor is a vendéglő élére állami gondnokot, úgynevezett „szprávcát” neveztek ki. A város neve az erről a momentumról szóló okiraton még Parkanként olvasható. A család tagjai egy ideig még a szállodai részben lakhattak, ám a gondnok a tulajtulajdonost csapossá, szlovákul výčapník-ká degradálta. 1951-ben Párkányban, vagyis az immár hivatalosan Štúrovo nevű városban, egy minden vendéglőt egyesítő „Hostiteľský a hospodársky kombinát”, magyarul Vendéglátó-gazdasági nagyüzem jött létre. A „kombinát” több intézkedése a Zahovayakat is érintette, mindez az állami bekebelezés jegyében. Zahovay Ferencet több alkalommal is ártatlanul fogták perbe, a koncepciós cselekmények mind arra mutattak, hogy a családot minél jobban eltávolítsák az általuk létrehozott szállodától, bár ez akkor jogilag már megtörtént. 1952-ben a családnak el kellett hagynia az épületet, csak szükséges tárgyaikat vihették magukkal. A szálló így több évtizedre állami tulajdon lett, az igazi felszabadulást és igazságtételt a rendszerváltás hozta meg, amikor is 1992-ben a Zahovay család visszakapta az ingatlant. A szálloda és a vendéglő ma újra e família nevét viseli, s ellentétben az előző évtizedekben ráaggatott Ezüst Sirály és Dunaj nevekkel, Zahovayra emlékeznek a párkányi generációk, így a ma élők is.