hídlap.net

Az esztergomi Szent Tamás-hegyről egy, a huszadik század első felében kiadott helytörténeti kiadványban így írnak: „A hegy déli oldalán a III-IV. században római villák álltak. Csúcsát a XII-XIII. század fordulóján, a vértanúságot szenvedett Becket Tamás canterbury-i érsek tiszteletére 1205-ben emelt prépostság épületei koronázták. A török háborúk ezeket a románkori épületeket teljesen elpusztították, de ugyanerre a sorsra jutott később kicsiny fennsíkjánál a régi monostor romjaiból emelt erőd is. A hegy déli oldalán, a Lépcső utca magasabban fekvő festői házai előtt egy XVI-XVII. Századi török fazekasmester műhelyét tárta fel az ásó.”

1932-ben Babits Mihály még így írta le az Esztergomi riport című cikkében a helyet: „A Szent Tamás-hegyen nincs nyoma Kuckländernek. Itt minden primitív, mint a középkorban. A szegénységen nem vesznek erőt a századok. Mondják a Lépcső utca proletárházai világvárosok kültelkeire emlékeztetnek belül, kívülről mégis a szépség képeit mutatják. Honnan van ez? Ez az évszázados nyomor, mint egy itt maradt emlék, az emlékek szépségét árasztja. A mai szegénység csúf dolog, a bájos ősszegénység képét mégis szépnek látom. S a hegyélen bájos kápolna dugja fel tornya tűjét, kálvária ereszkedik alá, színes szobrok állanak, amiket művészek és műtörténészek most kezdenek megnézni.” Milyen érdekes, hogy a közel 80 évvel ezelőtti állapotokat ma már szinte fel sem ismerni, az egykori „szegénynegyed” egyfajta helyi „Beverly Hills” lett. Egy olyan városrész, ahol a történelmi emlékek, a Biblia és a história lapjairól vett jeleneteket ábrázoló szoborcsoportok árnyékában pazar családi házak egész sora díszeleg szépen, vállalkozók és művészek lakásaiként a város fölé emelkedő meredek hegyen. Erre a területre is igaz, hogy ez is „város a városban”.

Minden „valamire való esztergomi” tudja, hogy lakhelyét az ott élők szűkebb hazájuknak, életük büszkén vállalt „térfelének” tartják a többi városrésszel szemben. A lelkes öntudat lenyomatát az egykori városbéli polihisztor, Einczinger Ferenc az Esztergom évlapjai 1925-ös számaiban is megjelenítette, amikor a Szent Tamás-hegyről írt. „Benyovszky János nagyprépost, címzetes püspök a Szenttamáson, a hegytető legkiemelkedőbb, város felőli részén 1823. évben az elesett keresztény hősök emlékére szerény kápolnát emeltetett, azon rendeltetéssel, hogy őt oda temessék el. 1827-ben augusztus 25-én elhalálozván, e kívánsága teljesíttetett is. E kis kápolna felállítása és az arra kiválóan alkalmas hely indította Jordánszky Elek püspököt arra, hogy e kápolnához vezető utat kálváriává alakíttassa át. A nyugodt ívben, a helynek kanyarodó út mentén stációkat emeltetett, a hegytetőn pedig a kápolna előtti teraszra felállította a várhegyről ide átszállított kálvária-kereszteket, a hozzá tartozó szobor-csoporttal.” A neves esztergomi tudós eztán sorra veszi a kálvária egyes darabjait. „A Batthyány Lajos útról jobbra kanyarodva azonnal szemünkbe tűnik a kivitel szempontjából is első stáció, mely a térdelő Jézust a Gezemáni-kertben ábrázolja, amint az áldozati kelyhet átvételre felajánlja az Úr angyalának, ki felette lebeg. A másodikban az elfogatás jelenetét látjuk, amint Júdás a Megváltót az üldöző katonáknak csókjával elárulja. A harmadik stáció egy mély kápolnában elhelyezett szoborcsoport, amit három poroszló korbácsolja a ruháitól megfosztott Jézust. A negyedikben a tövissel koronázott Jézus áll, kezében buzogányos náddal. Az ötödikben Jézus vörös ruhában, katonáktól követve, vállán viszi keresztjét és találkozik a síró asszonyokkal. A hatodik a keresztre feszítés megrázó jelenetét ábrázolja; jobb kezébe egyik hóhér most veri a szeget, bal keze még szabadon, elernyedve fekszik, a másik poroszló pedig lábait nyújtja ki; a háttérben katonák állnak, fehér lovon ülő vezérükkel. A hetedik és utolsó állomáson a szobornak mintázott összekötözött Jézus, fehér felett vörös gúnypalástban ül, szeme kendővel átkötve, fején töviskoszorú.

Mint láthatjuk e rövid leírásból, a kálvária nem teljes, képeinek tárgyai sem fedik a szokásos és gyakorlattá vált jelenetek ábrázolását és azok sorrendjét. Felérvén utunk végpontjára, művészettörténeti szemszögből tekintve, kiválóan érdekes látvány tárul elénk. A Jordánszky-kápolna előtt, az ég kékjébe markáns vonalaival vágódik be az öt részből álló Golgota-csoport. Mindannyi komoly, kora naivitásával színezett kőszobor. A keresztek 4 méter, az álló alakok 2 méternyi magasságúak. A csoport legértékesebb része a Krisztus-kereszt, melyen a felszögezett Megváltó teste különösen kiváló szobrászművészeti alkotás, teljes anatómiai tudással, gondos modellírozással, keresztjétől különállóan készült, valóban muzeális értékű alkotás ez. Az S alakban görbült test szinte kisugározza a megváltás fenséges eszméjét. (…) A kálvária szobrok kétféle jellege arra enged következtetni, hogy úgy a Golgota-szoborcsoport, mint a stációk két-két különféle mester munkája. S bár a kereszt talapzatán bizonyára az újból való felállítása idejét jelző 1823 évszámot látjuk, valamennyinek karaktere a 18. századra vall. Például Jézus alakjának megmintázása, és a latrok alakjainak kivitele között egy egész világ van, de egészében véve e szoborművek jellegzetes barokk alkotások.”

Nézzük a Szent Tamás-hegy dél-nyugati, a Bajcsy-Zsilinszky utca és a Rákóczi tér felől látható részét! Itt Várnai Dezső, az esztergomi ásatásokat irányító mérnök tervei alapján bástyaszerűen kiképzett feljárót építettek fel 1938-ban itt. A teraszos kiképzésű utolsó szerpentin fordulóban egy hatalmas dombormű áll a falba süllyesztve, Antal Károly Szent István koronázása című munkája. Az ugyancsak 1938-ban készült, 3 x 5 méteres alkotáson lévő felirat: „Sanctus Stephanus Proto Rex Apostolicus Hungariae, azaz Szent István Magyarország első apostoli királya” olvasható. Az 1909-ben született és 1994-ben elhunyt művész 1935-ben a Ferenczy István-díjat, 1937-ben a Párizsi Világkiállítás ezüstérmét, 1952-ben a helsinki szellemi olimpia oklevelét, 1954-ben a Munkácsy-díjat, 1958-ban a Csók István-érmet végül 1993-ban a Kossuth-díjat kapta meg.

S végül, hogy ne hagyjuk kétség nélkül olvasóinkat, eláruljuk, úgy látjuk, e szép városrész címben is említett titka tehát nem más, mint az a páratlan szépség, mellyel nemcsak a városunkba érkező vendégeket, de az itt élőket is nap, mint nap le tudja nyűgözni a Szent Tamás-hegy.