Egy lelkiismeretes főpásztor
Kopácsy József hercegprímás
Hasonlóan ismétlődött meg a történet Kopácsy József esetében is, aki ugyan nemesi családban született, de a familia elszegényedvén édesapja kőművesmesterként kereste a kenyerét, tartotta el családját. Kopácsy 1775. május 30-án született Veszprémben. Középiskoláit is itt, a „királynék városában” végezte, filozófiai és teológiai tanulmányait pedig az Emericanumban, a Pázmány Péter alapította Bölcsészettudományi Karon folytatta. Zircen szentelték pappá 1798. május 30-án. Hamarosan veszprémi plébános lett, miközben egyházjogot és egyháztörténelmet tanított. Ragyogó szónoki tehetsége elsőként, nagy nyilvánosság előtt 1809-ben, Károly Ambrus érsek temetésén csillant fel, noha eredetileg nem ő lett volna a kijelölt szónok. Vilt József győri püspök ravatalánál is ő mondotta a búcsúbeszédet. 1819 augusztusában pristinai címzetes püspök lett. Fölszentelését Rudnay Sándor érsek végezte. Veszprémi püspöki székét 1825. február
26-án foglalta el, elnyerve így a királynék koronázási jogát. 1833-ban, a reformkor szándékainak megfelelően elrendelte a magyar nyelvű anyakönyvezést. Számos templom építése mellett szülei házát átalakítva teremtette meg a jeruzsálemhegyi iskolát. Igazi mecénás volt. Esztergomi érsekké 1838. december 20-án nevezték ki, bár –amint Beke Margit írja- a püspök előrehaladott korára hivatkozva ki akart térni a méltóság elől, ám végül kénytelen volt engedni V. Ferdinánd császár és XVI. Gergely pápa szándékának. Érseki széke elfoglalásában komoly nehézséget jelentett, hogy részint nem volt a városban érseki rezidencia, másrészt anyagi okok miatt igen lassan haladt a Bazilika építése is, amelynek folytatásával az időközben meggyilkolt Pach János helyett a szintén nagyszerű építészt, Hild Józsefet bízta meg. Hogy az építkezés mégis folytatódhasson, Klemens von Metternich herceg tanácsára három esztendeig még megtarthatta a veszprémi püspökség javadalmait is. Noha a pápa is ragaszkodott Kopácsy kinevezéséhez, a bíborosi rangot janzenista színezetű gondolkodása miatt nem kaphatta meg. (A janzenisták élesen szemben álltak a jezsuita tanítással, és bár nem okoztak egyházszakadást, Róma soha nem fogadta el hitvallásukat.) A Bazilika építése mindenesetre erőteljesebb lendületet vett, érdemes megjegyezni, hogy a kupola építésénél alkalmaztak először fém rácsszerkezetet. Ekkor dolgozott Esztergomban Marco Casagrande szobrász, Michelangelo Grigoletti és Ludwig Moralt festőművész is. Kopácsy hercegprímás még megérhette, hogy 1845. augusztus 18-án ő tűzhette föl a keresztet a kupolára és az oromzat felirata is az érsek nevéhez fűződik. Ő építtette Gramling Ignác ácsmesterrel azt a hajóhidat, amelyet 1842-ben adtak át rendeltetésének. Igaz ugyan, hogy a teherszállító hajók előtt meg kellett nyitni, és ez kissé lassította a forgalmat, de lényeesen nagyobb teherforgalmat volt képes biztosítani a Dunán, mint a korábbiakban. A főpap a hazai tudományos életben is tevékenyen részt vett, ezért a Magyar Tudományos Akadémia is tagjává választotta. A érsek támogatta a magyar egyháztörténet okmányainak összegyűjtését és kiadatta Kézai Simon Gesta Hunnorum és Hungarórumát, valamint a Budai Krónikát. Ugyancsak ő állott a Jó és Olcsó Könyvkiadó Társulat bölcsőjénél, amelyből 1848-ban létrejött a Szent István Társulat. Rövid megfázás után, 1847. szeptember 18-án hunyt el. A Bazilika altemplomában, prímási fülkéjében temették el. Hetvenkét évet élt.
Hozzászólások
- > Rákellenes Világnap – A szűrés életet menthet
- > Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
- > Akik örülnek a kemény télnek: düböröghet a síszezon
- > A Zöld-Út felkészült a rendkívüli téli üzemre
- > Ismét kocsonya szépségverseny Kertvárosban
- > Bod Péter Ákos a könyvtárban
- > Egészségkárosító az extrém hideg?
- > Antikvitással cselezett az álrendőr
- > Kis helyen nagy kép (videó)
- > Síkosságmentesítésre 3 millió forint
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
-
Frenki3 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
@ csabi: Az egyikük mindíg is "agyagedénynek" dolgozott, igaz mostanában már hivatalosan is neki...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Attól tartok, nem az önkéntesek, vagy a szerény képességű sajtós az legnagyobb gazember ebben az...
-
Varga Tibor @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Megilleti persze az ártatlanság vélelme. De mindenki tudja, hogy ő adta meg a jelszavát! Vagy a "...
-
kiscsillag187 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Azt remélem, hogy a Váczy tudja, hogy itt nem lesz elég, ha kopog kettőt, majd azt mondja: Csilla...
-
csabi @
Síkosságmentesítésre 3 millió forint
Vajon mi számít a csődmester szótárában "trükközésnek"? Az, ha a választott képviselő teszi a dol...
-
csabi @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Kedves miaveczj! Konkrétumok nélkül a liberalizmus hiányolása pusztán politikai vélemény nyilván...
hét képe











