Egy kis szín és sok gondolat

2011-01-29 06:03:00
Egy kis szín címmel nyílt tárlat múlt pénteken Varju Krisztián alkotásaiból a Babits iskola Sugár Galériájában. Az alkotó hangulat-festőnek tartja magát, túlnyomórészt belső tereket, víziókat fest meg, ugyanakkor felismerhetők képein a valós helyszínek, szituációk és személyek is.

„A külső valós, s a belső személyes világ keveredik képeimen. Az alkotása­im csak egy része a valóságnak miként a képek ábrázolta világ is csak része az enyémnek. 1999-től veszek részt tárla­tokon, pályázatokon. 2002-ben volt az első önálló kiállításom”. E rövid bemu­tatkozással fogadta az internetes oldalon Varju Krisztián a hozzá emígy látogató­kat. A fiatal alkotó új tárlata Esztergom­ban a Babits Mihály iskola Sugár Galé­riájában az „Egy kis szín” címet viseli, és amelyen közel húsz, közepes méretű olajfestmény látható. A tárlatot főként azoknak ajánlom, akik az új tehetségek nyújtotta vizuális, illetve képzőművé­szeti megoldásokban is örömüket lelik, és kíváncsiak az új alkotónemzedék gon­dolataira. Varju Krisztián, akit korábbi tárlatai mellett még az egyre népszerűbb esztergomi összművészeti rendezvény­ről, a Piknik Fesztiválról is ismerhe­tünk, ezúttal is kétféle megközelítésből komponálta vászonra álmodott „vízióit”.



Egyfelől az automata üzemmódra állított digitális fényképezőgép és a képregények adta világ letisztult és egyszerű formáit, színeit láthatjuk. Másfelől a képek profán hangulata a képek témáiból, a sokszor jelképszerű központi elemeiből árad. Így járunk, ha fehér kockacsempék előtt lévő széket, a cigarettát tartó kezet és az öngyújtót, a lépcsőn ücsörgő, arctalan embert, párt, a gázrezsón rotyogó víz­melegítő kannát, a hegy gyomrába futó országutat, a kerti lombok alatt pihenő macskát vagy a vízparton napozó lányt nézzük. Varju Krisztián nem sok színt használ, legyen a téma portré, a ház szo­báinak részlete, a kert pompája vagy egy táj, a három alapszín a fekete, a fehér és a szürke. A trükk az, amikor a felsorolt képeken a központba állított alak vagy tárgy piros vagy zöld színű lesz. A szá­mítógépek „photoshop” programjainak hideg világa ez, vagyis ott láthatunk ily egyszerű színképzési, szín elosztó sémá­kat. A képek így egyfajta ridegséggel, egyfajta távolságtartással viseltetnek a nézővel szemben, a kompozíciók önálló egységén túlmutat a lecsupaszított for­mák és homogén színek sugallta hatás. Az egyszerű, hétköznapi idillt nyújtó ábrázolás persze egyben határozott is, az elkalandozásra, a fantáziálásra nem sok lehetőség van. Ha egy fehér csem­pék által kínált háttér előtt álló piros széket nézünk a képen, akkor bizony a piros széken kívül nem sok minden jut eszünkbe. Hacsak nem a szépség. Varju Krisztián kiállítása a Sugár galériában február 24-éig lesz megtekinthető.

hídlap
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe

Nincs kép