hídlap.net

A Citroen-től megszokhattuk, hogy egyre-másra rukkol elő az átlagostól merőben eltérő, olykor szinte sokkoló megjelenésű autókkal, elég csak a Picasso változatokra gondolnunk. A C5 esetében azonban más eszközökhöz nyúltak a franciák: a különcségek helyett ezúttal a nagyközönség által leginkább emészthető formatervet álmodtak, és készítettek egy – gyakorlatilag – német limuzint.

Az új C5-ös – a kevés babért arató előző generációt követően – ugyanis nyugodtan letagadhatná francia gyökereit, az emblémát letakarva kevesen tippelnének arra, hogy egy Citroennel állnak szemben. A legjobb német hagyományokat követő limuzin forma egyes részletei mintha ismerősök lennének más típusokról, gyakorlatilag az egyetlen árulkodó jel – az is csak az avatottabbak számára – a C6-hoz hasonlóan homorú hátsó szélvédő.

A többi részlet gyakorlatilag bármelyik másik európai gyártó terméke is lehetne. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy a tesztautóból hiányzott a legendás hidropneumatikus rugózás, akkor akár arra is gyanakodhatnánk, hogy a Citroen hátat fordított minden hagyományának és egyszerűen készített egy tucat autót. Pedig nem, csak a tipikus gallos megoldások ezúttal a lemezek alatt lapulnak. Az ajtók viszonylag szélesre nyílnak a C5-ön, a beszállást azonban szokni kell: az alacsonyan futó tetővonal miatt az első néhány alkalommal sikerült megfejelnem a felső keretet, némi vigaszt mindössze az nyújtott, hogy útitársaim is hasonlóan jártak. Magyarán: a megszokottnál hajlékonyabb módon lehet „csontnélkül” bejutni a C5-be, mind elöl, mind hátul. Ha ez sikerült, javul a helyzet, bár a külső méretek tágasabb utasteret sejtetnek, de azért szorongani nem fogunk a francia limuzinban. Odabent azután már mindenütt tetten érhetőek a tipikus citorenes jegyek: az ülések kényelmesek, a volán közepe fix, a Tourerben megismert műszerek megvilágítása a megszokott narancsszínű, miképpen a központi kijelzőé is.

A volán fix részére rengeteg gombot telepítettek, amelyek közül a gyorsan sötétedő téli napokon számomra a leghasznosabbnak a háttérvilágítást kiiktató billentyű bizonyult: egy gombnyomásra minden, az esti vezetést zavaró fény kialszik, egyedül a legfontosabb műszer, a sebességmérő marad látható.

Az utastérben számos, csillapítottan nyíló fedéllel ellátott rekeszre lelhetünk, ahová az apró kacatokat pakolhatjuk, sajnos pohártartót azonban egyet sem találtunk, az ilyen apró figyelmetlenség szokatlan a márkától. A hátsó térben is hasonló a helyzet: két ember elfogadható kényelemen utazhat, kosárlabdázó termetűeknek azonban nem csak a fej, de a lábtér is szűkös lehet hosszútávon – na ja, az Octavia-Superb duót nem csak a Citroennek nem sikerült még csak megközelítenie sem. Mint említettem, a közel alapszintű tesztautó nélkülözte a varázsszőnyeget, azaz a hiropneumatikus lengéscsillapítást, helyette a hagyományos megoldással trükközött a Citroen.

A lágyra hangolt futóművet mintha a hazai utakra hangolták volna, a C5-ös az átlagnál jóval kevesebb úthibát közvetít az utasok felé, a puha hangolás cserében megfoszt minket a szerpentineken történő gyors kanyarvadászattól. Tesztautónkkal egyébként sem terveztünk ilyet, sőt, bevallom őszintén, attól tartottam, hogy először csalódunk majd a számtalanszor tesztelt 1,6-os, 110 lovas dízelmotorban. Ami remekül muzsikált többek között a Peugeot 207-es sorozat valamennyi kivitelében, tökéletes volt a 308-as sorozat több tagjában, a Berlingo-Partner párosban, de valahogy nem hittem el, hogy a jóval nagyobb C5-ben is helytáll. Pedig de, méghozzá gyakorlatilag minden komolyabb kompromisszum nélkül. Igaz, le kell mondanunk a kamionsorok előzgetéséről közúton, és nem mi leszünk az autópálya belső sávjának királyai, de nagyjából ennyi. Minden egyéb esetben elegendőnek bizonyult a takarékos kis gázolajos.

Városon belül, országúton normális közlekedéshez nagyon ajánlható kombináció, ráadásul hiába a nagy limuzin-test, a fogyasztás ezúttal sem ment 6,5 liter fölé: a teszthét alatt egészen pontosan 6,3 liter gázolajat nyelt el a C5-ös száz kilométerenként. A Citroen tehát meglepően jó munkát végzett, a limuzin állja a versenyt vetélytársaival, és ha hosszabb távon sem adódnak vele minőségi problémák, akkor talán a presztízs-versenyben is beérik a franciák németeskedése.