hídlap.net

Pirchala Imre szülőfaluja egy felvidéki, szlovákok lakta kis falu, Nyitrapereszlény, ahol 1904. március 20-án örvendezett érkezésén családja. Apja az esztergomi káptalan nyitravölgyi birtokán intézőként dolgozott. Elemi osztályait a helyi magyar iskolában végezte el. 1914-ben került Pozsonyba, ahol megkezdte gimnáziumi tanulmányait. Akkor már kedvvel rajzol­gatott és készségét felismerve rajztanára külön feladatokkal bízta meg. Jelentős fordulatot 1916 hozott életében. A felvidéki család, feladva az otthont, a munkakört, Esztergomba költözött. Magukkal hoz­ták a Pozsonyban tanuló gyereküket és beíratták a bencés gimnáziumba, de egy konfliktus miatt végül a reáliskolában lett helye. Pirchala ekkortájt ismerkedett meg Bayer Ágost (a későbbi Bajor Ágost) festő­vel, aki első mestere lett. Tőle tanulta az olajfestés alapjait, ebben az időben ezekből már készített is párat. 1919-ben serdülő­ként „vörös katonának” állt, Párkányban lövészárokban harcolt, de a közelgő cseh légiósok elől társaival visszavonult. Mivel kimaradt a gimnáziumból, érettségijét magánúton tette le és 1923-ban a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola növen­déke lett. Esztergomot számára a család, a barátok, a költői panoráma jelentette. 1928-ban tanári állást kapott a királyi városban, illetve Esztergomban tagja volt a Balassa Bálint Irodalmi és Művészeti Egyesületnek. 1933-ban Esztergom című plakátjával első díjat nyert. Sikerei mel­lett intenzív kapcsolatot tartott a város művészeivel, többek között Tersánszky J. Jenővel, Berda Józseffel, Féja Gézával, Martsa Alajossal is. Esztergomi ragasz­kodásának bizonyítékai az itt készített képek voltak. Akvarellel, olajjal egyaránt dolgozott. Kedvencei voltak a városképet meghatározó, összefogó látványok.



Meg­festette a Víziváros tornyait, háztetőit, a Várhegyet és a Bazilikát, a Kis-Duna sétányt, a Szent Tamás-hegy zeg-zugos utcáit, a pincesorokat, a szigeti fasorokat. Legkedvesebb képeitől – melyek között ott voltak az esztergomi témájú képek is – soha nem vált meg, ezek mindig ott függtek szobája falán. Ezek, a portrék, a színekben pompázó, gonddal szerkesz­tett tájképek, városrészletek harmonikus együttese szemlélteti tulajdonképpen életműve lényegét. Művészetére sok alkotó hatott, ilyen volt Vaszary János vagy Csók István is, aztán amikor kiforrott alkotó lett az impulzusok többirányúsága végül a természetelvűség tradícióját tovább éltető posztnagybányai felfogás követőjévé avat­ta. E szemléletben, a témától függően hol a szín, hol a szerkezetesség, vagy éppen a kemény kontúr dominált. Aktív korszaka két részre osztható, az első az 1945 előtti periódus, a másik az 1947 utáni. A hábo­rú utáni években ugyanis már nyugdíjba kényszerült, de ez csak alkotói tevékenysé­gének felerősödősét hozta el. Országszer­te voltak önálló és csoportos kiállításai, a fővárosi Műcsarnokban is bemutatkozha­tott. 1969-ben komoly fordulatot jelentett, hogy feleségével, annak szülőföldjére köl­tözött. Innen indult „pannóniai utazása­ira”, mely utak élményanyagát festette meg később. Első esztergomi önálló kiál­lítását 1974. október 20-án Kaposi Endre nyitotta meg. Nyolcvanadik évében még azon tűnődött, hogy a tavasz beálltával, de legkésőbb nyáron el kell jönnie ismét Esztergomba, mert várja ott még néhány megfestendő motívum. Születésnapján ismét felkeresték a közélet vezetői és bará­tai. Aztán eljött a tavasz, és a nyár is, de Pirchala Imre már nem érkezett meg földi valóságában a reményei városába. Csak porhüvelye kelt útra, hogy az megtérjen a családi sírboltba, a belvárosi temetőbe. Pirchala Imre 1984. október 21-én végleg magára hagyta műtermét.