Egy éves a Küzdősportok Háza
Esztergomba érkezik a judosok francia testvéregyesülete
A Schweidel utcában, a fűszért raktár fölötti új edzőtermet, vagyis a Küzdősportok Házát tavaly szeptember elején nyitotta meg Keresztesi Zsolt, az Esztergomi Spartacus SE judo szakosztályának vezetője, Nagy György, a Magyar Judo Szövetség főtitkára, valamint Knapp János Pál a városrész képviselője. Akkor az alapító-vezető Keresztesi Zsolt kifejtette, hogy a Küzdősportok Háza elsősorban a judosport népszerűsítésére jött létre, de természetesen más küzdősportok edzői is tartanak tréningeket. Az új küzdőterem megnyitásával nagyot lendült az esztergomi judo élet tavaly óta, mint a szakosztályvezető kifejtette, sok új tanulónk érkezett és több régi „nagy öreg” is visszatért a klubba. „Helyt adunk más sportágaknak is a termünkben, de akkora az igény, hogy ha lesz elég edzőnk, akkor mindennap csak judo és küzdősport edzések lesznek” – számolt be Keresztesi Zsolt. A szakosztályvezető hozzátette, a világ teljesen megváltozott az utóbbi időben, szerinte ugyanis nehéz olyan sportolót és szülőt találni, aki vállalja, vagy tudja vállalni az intenzív versenyeztetést. „A versenyszezonban heti öt edzésre lenne szükség és minden hétvégén versenyre kellene menni. Ez a mai rohanó világban iszonyatosan nagy megterhelés a családoknak. Éppen ezért úgy igazodtunk a betartható és felmerülő igényekhez, hogy szinte tömegsport jelleggel tartjuk az edzéseinket, mely alatt azt értem, hogy heti három edzésen a mozgáskultúra javítása mellett, a fegyelemre nevelést tartjuk főleg szem előtt” – folytatta a sportszakember. A klubvezető hangsúlyozta, hogy természetesen az esésekre, dobásokra, küzdelmekre, önvédelemre is megtanítják a gyerekeket, de nem erőltetik senkinél a versenyeket. Ha azonban serdülő vagy ifi korban valaki úgy dönt, hogy versenyző szeretne lenni, akkor annak, mint Keresztesi Zsolt fogalmazott, fel kell kötnie a gatyáját, de a feltételeket és a lehetőséget biztosítja hozzá az esztergomi szakosztály. Nyáron a judosok a tréningek mellett edzőtáborban is részt vettek, melyben a szórakozás, mindennapos kirándulás és érdekes programok is helyet kaptak, ahogy természetesen a fegyelem és a judo is.

A judo szakosztály jelenleg Esztergom francia testvérvárosának, Cambrai judosainak fogadására készül, a küldöttség szerdán érkezik a városba. „Nagyon jó, baráti kapcsolatot alakítottunk ki a kinti egyesülettel. Felváltva járunk egymáshoz edzőtáborozni, ami akkora élmény mindenkinek, hogy arra spórolunk az év nagy részében, hogy mi is kijuthassunk hozzájuk. Inkább az ilyen edzőtáborokat tartjuk előnyben, mint a versenyeztetést. Ezért sok kritika ér minket más egyesületek felöl, de a létszám és a gyerekek öröme, hogy edzhetnek nálunk, az minket igazol” – hangsúlyozta Keresztesi Zsolt.
Az Esztergomi Spartacus SE judo szakosztálya évekkel ezelőtt vette fel a kapcsolatot a Cambra-i judoklubbal, amely először 2002-ben a Mária Valéria, illetve a Suzuki Kupa elnevezésű esztergomi versenyre látogattak el hozzánk. A rákövetkező években főleg levélben, illetve telefonon tartotta a kapcsolatot a két klub, mígnem az esztergomi judosok 2008-ban ismét meghívták francia barátaikat. Akkor a Cambrai-i és a Calais-i judoklub közösen érkezett Esztergomba és ennek a szorosabbra fűzött kapcsolatnak a folytatásaként, tavaly májusban az esztergomi sportolók utaztak Franciaországba.
Hozzászólások
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
- > Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
- > Fölényes Apród diadal
- > Az ember hangján szóló Duna ünnepe
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...











