hídlap.net

Ha egyetlen személy tevékenységén keresztül szeretnénk bepillantást nyerni a múlt század harmincas éveinek esztergomi históriájába, akkor talán leginkább Glatz Gyula alakját érdemes felidéznünk. Glatz 1931-től 1940-ig, mintegy kilenc évig állt Esztergom élén. Kezdetben, néhány hónapig helyettes polgármesterként az állásából felfüggesztett Antóny Béla helyett, annak nyugdíjazását követően pedig − 1931 decemberétől az 1940 augusztusában bekövetkezett haláláig − a képviselő-testület által megválasztott polgármesterként. Az ő tevékenységének is köszönhető, hogy a súlyos gazdasági helyzet ellenére Esztergom továbbfejlődött és kulturáltabbá, szebbé, lakhatóbbá vált. Glazt Gyula 1880. február 3-án született a Bács-Bodrog megyei (ma Szerbiához tartozó) Apatinban. Apja Glatz István, anyja Schweitzer Éva volt. A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem jogi karán 1906-ban végzett, az államvizsgáját 1908-ban tette le. Már ezt megelőzően, 1907-ben közszolgálatba lépett: pályafutását szülőföldjén, a délvidéki Zomborban, díjtalan vármegyei közigazgatási gyakornokként kezdte. 1913-ban aljegyzővé, négy évvel később helyettes főszolgabíróvá, 1918-ban pedig az óbecsei járás főszolgabírójává nevezték ki. Közben részt vett az I. világháborúban is: három év frontszolgálatot teljesített és 1917-ben tartalékos főhadnagyként szerelt le. Bár a vármegyéjét közmegelégedésre szolgálta, a szerb hatóságok az állami főhatalom változását követően, 1920-ban mégis kiutasították az újonnan létrejött ország területéről, mivel megtagadta a hűségeskü letételét. Ezt követően Budapesten, majd Balassagyarmaton teljesített szolgálatot. Főispáni titkárként 1923-ban került Esztergomba, amely második és egyben utolsó otthona lett. 1929-ben, 49 éves korában házasodott meg. Báró Buttler Edith lett a felesége, gyerekük nem született. 1931 első napjaiban Huszár Aladár vármegyei főispán − a város gazdálkodásában tapasztalt szabálytalanságok miatt − fegyelmi eljárást indított Antóny Béla polgármester ellen, és egyidejűleg felfüggesztette az állásából. A képviselő-testület január 8-i döntése értelmében Glatz vette át a város ügyeinek átmeneti vezetését helyettes polgármesterként. Megbízatását „kötelességteljesítésként” fogta föl. Kijelentette: „a város, valamint a lakosság ügyeiben felekezeti tekintet nélkül, keresztény nemzeti, igazi krisztusi szellemben kívánok dolgozni. A szorosan egymásra utalt kereskedő-, iparos- és gazdatársadalom egyformán nehéz helyzetén csak közös érdekeket szolgáló eszközökkel lehet könnyíteni, és csak megértő együttműködéssel érhetünk el eredményt”. Megígérte, hogy működése „nyitott könyv lesz a város közönsége előtt”. A fegyelmi bíróság ítélete nyomán a képviselő-testület 1931 végén nyugdíjazta Antónyt. Az új polgármestert december 28-án, Glatz Gyula személyében választották meg a képviselők Magos Lajos, Etter Jenő, Brenner Antal és Sántha József ellenében. Megbízatása tíz évre szólt. Rövid programbeszédében a „polgárságnak és a legjobban reá szorulóknak” a támogatását helyezte kilátásba. Szólt a város pénzügyeinek rendbetételéről, a kiadások csökkentéséről és a „feltétlen takarékosságról”, amit úgy kívánt érvényesíteni, hogy az „a gazdasági életre bénítólag ne hasson”. A világgazdasági válság hatásainak kivédése végett ismét a gazdák, a kereskedők és az iparosok érdekeinek egységes, intézményes védelmét szorgalmazta. A választást azonban − az egyik képviselő érvénytelen szavazata miatt − a Közigazgatási Bíróság ítélete szerint meg kellett ismételni. Erre 1932. december elsején került sor. Népszerűségét, növekvő elismertségét jelezte, hogy (ezúttal egyhangúlag) ismét őt választották polgármesternek. Köszöntőjében Palkovics László vármegyei alispán kiemelte, hogy Glatz már két „súlyos éven át” vezeti sikeresen a várost. „E két év eredményes harcai között mindig meg tudott maradni nobilis úriembernek − folytatta −, aki mindenkor becsülettel, jóindulattal, szeretettel és odaadással szolgálta a város ügyeit”. Válaszában Glatz az egység, az ellentétek kiküszöbölésének fontosságára hívta fel a figyelmet, valamint arra, hogy „a megkötött gazdasági lehetőségek mellett légvárakat építeni és ígérni nem lehet. A program: gazdaságos takarékosság mellett szabadulni a súlyos terhektől, csökkenteni ezzel a pótadókat − a város érdekében további munkával előmozdítani az iskolaváros kiépítését és tervszerűen fejleszteni az idegenforgalmat és letelepülést”. A kitartó munka eredményei néhány év elteltével mutatkoztak meg. A képviselő-testület 1937. november 15-i ülésén Gróh János kiemelte: a gazdasági világválság következtében Magyarországon sok város „iszonyú bajokba sodródott”, Esztergom viszont „ha szegényesen is, − de mindig meg tudta őrizni a város költségvetésének egyensúlyát.” Esztergom mindemellett továbbfejlődött. Glatz Gyula polgármestersége idején új iskolák létesültek, kibővült a kórház, utak épültek, és nagyszabású városszépítési munka folyt. Új köztéri alkotásokkal gyarapodott a város (például az 1938-ban felavatott Szent Tamás-hegyi Szent István-domborművel vagy Balassa Bálint szobrával), és sokat tettek a „virágos Esztergom” megvalósítása érdekében. Nemzeti ügynek számított, de számos külföldi érdeklődő figyelmét is felkeltette a királyi vár feltárása, amelynek munkálatai Lepold Antal vezetésével zajlottak 1934−1938 között. Az idegenforgalom fellendülése szempontjából különösen fontosnak bizonyult az 1938-as „Szent István-év”. Ennek több kiemelt rendezvényére Esztergomban került sor. Május 31-én például különvonaton hozták a városba a Szent Jobbot, de az augusztusi Esztergomi Ünnepi Hétnek is országos visszhangja volt. Esztergom fontosságát jelezte, hogy Darányi Kálmán miniszterelnök Glatz Gyulát, majd Einczinger Ferencet is meghívta a Szent István-év országos szervező bizottságába. Talán a túlfeszített munka is hozzájárult ahhoz, hogy egészségi állapota 1939-ben megrendült. Ez év nyarától ugyanis Brenner Antal főjegyző helyettesítette a betegszabadságát többször is meghosszabbítani kényszerülő polgármestert. November 29-én egy budapesti kórházban gyomorműtéten esett át. A beteget meglátogató Brenner szerint az operáció „kitűnően sikerült és teljes a remény, hogy a polgármester úr hamarosan visszanyeri teljes egészségét.” A remény azonban nem vált be. Glatz Gyula 1940. augusztus 17-én, hatvanéves korában, hosszas betegeskedés után hunyt el. Felesége két év múlva, 1942 szeptemberében követte őt. Méltatása során kortársai elsősorban a nagyfokú megbecsülést és tiszteletet emelték ki, amely személyét övezte. A képviselő-testületi jegyzőkönyvben olvasható nekrológ szerint a legnagyobb érdeme az volt, „hogy polgármestersége első éveiben vissza tudta szerezni a polgárság felzaklatott nyugalmát, s bár mindig érvényt óhajtott szerezni a törvény előírásainak, megtalálta mindvégig a közösségi érdek s az egyéni kívánságok egyensúlyát. Búcsúszóul röviden összefoglalva azt lehet mondani: úr volt, messze magyar vidékről Esztergomba szakadt magyar úr, kinek az ősi prímási város második és egyben utolsó otthona lett”. Sírhelye a belvárosi temetőben található, nevét az esztergomi Glatz Gyula Szociális Központ őrzi.