hídlap.net

Jankovics József szerint a Bálint, illetve Valentin naphoz jól illik az a Szép Magyar Komédia prológusából kiválasztott rész, amely talán az egyik legfontosabb Balas­si-szöveg, ami csak létezik, hiszen olyat mondott ott, amit Magyarországon előtte senki. Balassi Bálint a szerelmet úgy éne­kelte meg, ahogy a korábbi költők versei­ben nem lehetett hallani, olvasni. Balassi volt az első, aki a szerelem megdicsőülé­séről magyarul versben, drámában írt. Balassi annak ellenére írta meg szerelmes versét, hogy a magyar költők akkoriban szégyenlősek voltak, nem merték a szerel­mi életet megélni és azt drámában meg­írni. Nem véletlen, hogy a költő az erdé­lyi asszonyoknak ajánlotta ezt a művét, mégpedig azért az erdélyi asszonyoknak, mert tudta, mert járt ott, hogy Báthory István udvarában az olasz drámaírók, énekesek egy újfajta kultúráját hozták el nekik. Balassi tudta, hogy az erdélyi nők műveltsége és iskolázottsága olyan mér­tékű, hogy az általa megidézett szerelem-kultúrát nemcsak színházi nézőként, de olvasóként is befogadják már. Ekként Balassitól tudjuk, hogy milyen szerelmi élet volt Magyarországon az ő idejében. A török hódoltság idején történt pusztítá­sok, családok szétverése, elköltöztetése, a vallási ellenállás nem kedvezett ennek a fajta kulturális szegmensnek, Balassi ugyanakkor mégis erről írt és énekelt.



Varjas Béla egyfajta szürke eminenci­ása volt a magyar irodalomtörténetnek, akinek „sokat köszönhet” Balassi Bálint, hiszen Varjas Bélának, a múlt század­ban élt kutatónak köszönhető az, amit ma tudunk a költőről. Nem lehetne Var­jas nélkül ünnepelni ma Balassit, kinek műveit alig százötven éve ismerjük. Szép magyar komédiáját pedig csak 1953-ban fedezte fel egy szlovák kutató Bécsben. Nekik köszönhető, hogy Balassi beépült a mai magyar nemzeti hagyományba, tudatba, műveltségbe. Varjas Béla, eszter­gomi születésű irodalomtörténész érde­me, hogy ma iskolákban, gimnáziumok­ban tanulják a fiatalok Balassi költészetét. Varjas az esztergomi helytörténet fontos alakja, aki innen indult és a város temető­jében nyugszik, s akiről állítható, hogy a Balassi-kutatás nélküle elképzelhetetlen lenne. Fő műve, a Balassi-kódex, melyet a második világháború alatt, 1944-ben adott ki és a legteljesebb Balassi kutatási eredmény máig. Egészen Kölcsey idejé­ig csak néhány istenes vers volt ismert Balassi költészetéből. Ez a mintegy tíz mű, a Rimayval közös Istenes versek című kötetben volt olvasható. 1873-ban fedez­ték fel a Radvánszky-kódexet, mely több szerző, több kézírását is tartalmazta, és ez őrizte meg a Balassi versek szövegeit is kézirat formában. Ezek sem autográf ver­sek, hanem már másolatok voltak. Tud­juk, hogy Zrínyi Miklósnak megvolt az a kézzel írt őspéldány-másolat, amit erede­tileg Balassi Bálint maga írt, s arról készült a másolat. Ez Zrínyi könyvjegyzékében – a mai ember számára kissé furcsa névvel illetett – a „Balassa Bálint fajtalan éne­ki” címet viselte. Azért ezt, mert ez utal a nemcsak istenes, de szerelmes versekre, melyek mind a katolikus, mind a protes­táns egyház szóhasználata szerint emel­lett még „lator dúdolásnak” számítottak. Balassi halála után még inkább terjedtek verseinek lemásolt példányai, bár főként olyan nemeseknél találtak értő fülekre, mint Wesselényi Ferenc és Batthyány Ferenc, vagy később Ráday Gedeon. Az említett Radvánszky-kódex később ugyan eltűnt, de szerencsére addig készítettek róla másolatokat. Ezt a foto-másolatkö­teget találta meg Varjas Béla Dézsy Lajos szegedi irodalomtörténész professzor hagyatékában. Tulajdonképpen ezek azok a versek, amelyeket ma Balassi Bálinttól olvashatunk, ezek korabeli „üveglapos” fotó-technikával készült másolatai lát­hatók Varjas Balassi-kódexében. Varjas Béla 1949 és 1957 között volt a Széchényi Könyvtár főigazgatója, ő indította be a könyvtörténeti szakot, melynek köszön­hetően a könyvtárosok sokkal magasabb szintű végzettséggel bírtak ezután. Az ő iránymutatásával folytatódott ezt köve­tően a hungarikák gyűjtése.

Varjas Béla rövid biográfiája
Esztergomban született 1911. janu­ár 11-én. Az esztergomi bencés gim­náziumban érettségizett. Felsőfokú tanulmányait a Pázmány Péter Tudo­mányegyetem magyar-német sza­kán végezte. Diplomáját 1934-ben szerezte. Számos munkahelye, titu­lusa között érdemes megemlíteni a Révai Kiadó helyettes lektori, az Or­szágos Széchényi Könyvtár könyv­tárosi és igazgatói, a Vallás- és Köz­oktatási Minisztériumban a bölcsé­szettudományi kar előadói posztját. 1981-es nyugdíjba vonulásáig az Iro­dalomtörténeti Intézetben tevékeny­kedett. Megalakulásától, 1969-től részt vett a reneszánsz és a barokk irodalmat kutató csoport munkájá­ban. 1970-ben a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtörténeti és Bibli­ográfiai Munkabizottságának alapító tagja volt. 1985. április 5-én hunyt el, sírja Esztergomban található.