Egy autó a jövő (karácsony)fáiért?

Teszt: Toyota Prius Sol Navi

2009-12-26 07:34:00
Azt hiszem, a Toyota harmadik generációs hibridje, a Prius maximálisan méltó arra, hogy ünnepi számunkban szerepeljen: egyértelműen jól mutat(na) a képzeletbeli fenyőfa alatt a környezetbarát autó.

Az új Prius az elődjei által kitaposott ösvényt követi, és szinte biztos, hogy mint az elsőt követő második generáció is, a mostani modell is növeli majd a hibrid autósok számát a világon. Ami bizony nem csak a megrögzött „sötétzöldek” számára üdvözítő, hanem a környezet védelmét csak minimálisan is szem előtt tartó minden autóvásárló számára.

 

 

Sőt: azoknak is jó hír az egyre nagyobb számban értékesített hibrid, akik nem autóznak, mindössze annyi kívánságuk van, hogy gyermekeik, ne adj Isten unokáik is tudjanak egy-egy jó ízűt szippantani szmog-mentes levegőből. Az autórajongóknak valószínűleg nem kell bemutatni a Priust, de bízva abban, hogy e rovat szélesebb közönség által is olvasott, ezért érdemes (Mi az hogy?!) átfutni, mit takar a fura, de rendkívül áramvonalas forma (alaktényezője 0,25). A Prius alaprendszere nem változott a több mint tíz éve bemutatott első generáció óta, de a technikai fejlődésnek köszönhetően mindent sokkal jobban tud, mint anno.

 

 

A rendszer lényege egy benzinmotor, egy nagy teljesítményű akkumulátor és egy generátor együttműködése. A benzinmotor különbözik leginkább a korábbi változattól: az 1,5-ös, Atkinson-rendszerű (a hagyományos benzinesektől valamelyest eltérő, alacsonyabb teljesítményű, de takarékosabb) erőforrás immár 1,8 literes, teljesítménye pedig 73 kW/98 LE. Ez önmagában nem hangzik túl soknak, a 60 kW-os, állandó mágneses szinkronmotorral kiegészítve viszont elegendő, városban, országúton, autópályán egyaránt. A benzines és elektromos erőforrás automatikusan egészíti ki egymást, az első hallásra bonyolultnak tűnő rendszer kezelése semmilyen előképzettséget nem igényel, maximum némi megszokást. Az ajtók maguktól nyílnak, az indítás is kulcsnélküli: láb a fékpedálon, egy gombnyomás, és máris jár a motor, illetve, de hogy jár, csak a villanymotor áll készenlétben, hogy gázadásra néma csendben elinduljunk.

 

 

Az elektromos erőforrás ugyanis képes önmagában is mozgatni a Prius-t, 40-50 kilométeres sebességig, de a teszthét alatt többször előfordult, hogy 60-70 kilométeres óránkénti sebességgel is zéró emisszióval csordogáltam a Toyotával. Amennyiben a rendszer úgy ítéli meg, hogy kevés az elektromotor ereje a mozgáshoz (vagy alacsony az akkumulátor töltöttségi szintje), akkor beindul a benzinmotor. Ráadásul anélkül, hogy ebből bármit észrevettünk volna. A rendszer, bár teljesen automata, azért némiképpen befolyásolható: a sofőr kiválaszthatja, hogy az alapot jelentő ECO mód helyett az elektromos hajtást, vagy az élénkebb gázreakciót és ezzel együtt a benzinmotor készenlétét preferálja-e.

 

 

A Toyota rendszere nem csak a fentiek miatt környezetbarát: a japán mérnökök mindent megtettek annak érdekében, hogy a sofőrt is a környezettudatosság irányába terelje. Számos diagrammal szórakoztathatjuk magunkat útközben, többek között egy, az aktuális meghajtást szemléltető ábrával, vagy éppen a menetidő alatt fogyasztott üzemanyag percenkénti elbontását mutató oszlopokkal. A tudatalatti „zöldre nevelés” olyannyira hatásos, hogy többször kaptam magam azon, hogy üres országúton is csak 70-80-al csordogálok, feszülten koncentrálva arra, hogy megjavítsam az előző egy perc eredményét. Mindemellett semmiről nem kell lemondania a Prius tulajnak, hiszen minden kényelmi és szórakoztató funkció a rendelkezésére áll a színes kijelzős, tolatókamerás navigációtól kezdve a sofőr elé, a szélvédőre vetített adatokon át a remekül szóló hifi rendszerig, amelyek ugyanúgy – vagy talán egy kicsit jobban - működnek, mint bármely más autóban.

 

 

A kormányon ott vannak a lassan szériává érett vezérlőgombok, plusz a szokatlanul segítőkész hangvezérlés rendszerének bekapcsolója, és nem okoz gondot a kacatok elpakolása sem: kétfedelű a kesztyűtartó, mély rekesz lapul a könyöklő alatt, és egy női táska is elfér a középkonzol alatt kialakított két oldalról nyitott tárolóban. Az olvasók talán azt hihetnék, hogy talán a helykínálat lehet a gyenge pontja a plussz motort és akksit magával cipelő Priusnak.

 

 

Nos tévednek: hátul három emberes az üléspad, ráadásul nincs középen a helyet rabló kardánalagút sem, a csomagtér pedig osztott, kategóriájában is elfogadható méretű. Akkor nyilván az ára riasztó – morfondírozhat a szkeptikus, és megint tévednie kell. Az alapváltozat ára valamivel kevesebb, mint 7,5 millió forint. Ami – valljuk be – nekem például sok, de azért ebben az árkategóriában nagyon szép számmal értékesítenek autókat idehaza is, vagyis nagyon is versenyképes a Prius. Ennyi pénzért persze lehet jó felszerelt dízelautókat kapni – akár kombit is – de kirívó drágaságról nem beszélhetünk, jó pár olyan cég működik Magyarországon, amelynek flottautói az e körüli árkategóriából kerülnek ki. Sajnos idehaza azonban korántsem jár annyi támogatás a környezetbarát hibridekre, mint másutt, így kevés esély, hogy Prius-flottákba fussunk bele, pedig őszintén mondom, igen szimpatikus vállalat lenne profiljától függetlenül az, amely környezetbarát filozófiáját ily módon is kifejezné.

  

Adatok: Méretek (mm): hosszúság 4460, szélesség 1745 magasság 1490, tengelytáv 2700, saját tömeg 1370 kg , megengedett össztömeg 1805, csomagtartó mérete 446/1120. Motor: négyhengeres, Atkinson-rendszerű, 16 szelepes benzinmotor 1798cm3, max. teljesítmény (kW) LE: (73)99/5200 min, maximális nyomaték: 142 Nm/4000 min Generátor: állandó mágneses szinkronmotor, legnagyobb feszültség 650 V, legnagyobb teljesítmény 60 kW, legnagyobb nyomaték 207 Nm Akkumulátor: Nikkel-fém hidrid (NiMH), névleges feszültség 201,6 V Átlagfogyasztás 3,8 –4,0 l, tesztfogyasztás 5,8 l, gyorsulás (0–100 km/h): 10,4 végsebesség 180 km/h, CO2 kibocsátás 89 g/km Modell alapára: 7 425 000 Ft, tesztelt modell ára: Prius Sol Navi 8 645 000 Ft Addig is balesetmentes autózást, és békés-boldog ünnepeket kívánunk mindenkinek!

Bukovics Krisztián
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe