Egy arany és egy ezüst kemposként a kick-box Európa-kupáról
Éremesővel zárta az első félévet a Fighting Kempo Stílus
Gyomaendrődön június 1. és 6. között rendezette meg a HUN-BOKSZ SE a World Kick-box Federation világszervezet K1 és MMA Európa-kupáját, melyen negyven ország harcosai mérték össze tudásukat. Köztük a négy régiós egyesületet tömörítő Fighting Kempo Stílus sportolói. A Sárisápi Kempo Karate Klubból Kovács Adél a K1 versenyszám kadét korosztályú 52 kilogrammos mezőnyben mérkőzött meg Pokorni Milán felkészítésében. A fiatal versenyző remekül küzdött, a döntőben egy nála nyolc kilóval nehezebb lánnyal csapott össze, aki ellen keményen, határozottan bunyózott, ám végül ellenfele fizikai fölényének köszönhetően legyőzte. Kovács Adél így az ezüstérmet szerezte meg. Mellette az Esztergom-Kertvárosi Kempo Karate Klubból Pokorni Milán vett részt az Európa-kupán. A Pokorni Gábor edzette bunyós a 80 kilogrammos felnőttek K1-es mezőnyében indult. A döntőbejutásért egy nála jóval magasabb, 195 centiméteres versenyzővel kerül össze, akit taktikusan, többször leforgatott magáról. Mikor ellenfele lábtechnikájának köszönhetően a sarokba szorította, Milán visszafordította és egy karkombináció révén végleg a padlóra küldte. Így a kertvárosi klub versenyzője rögtön az első menet végén KO-val nyert. Ahogy a döntőben is, miután tapasztalt ellenfelét is kartechnikájának köszönhetően a földre küldte, még ugyan felállt, de az újbóli támadást követően egy fej KO-t kapott ellenfele, ezzel pedig Milán Európa-kupagyőztes lett.
Ugyancsak két héttel ezelőtt zajlott le Dunaszerdahelyen a negyedik DSZ Kupa Szlovák Nyílt Nemzetközi Kempo Bajnokság is, melyen szintén részt vettek a Fighting Kemposok Pokorni Gáborné és Pokorni Gábor felkészítésében. A megmérettetésen light-contact, földharc, formagyakorlat, valamint 12 év alatt semi-contact versenyszámokban küzdött kilenc csapat nyolcvannégy indulója. Régiónk kemposai a negyedik helyet szerezték meg a csapatversenyben, ami Pokorni Gábor vezetőedző szerint azért remek eredmény, mert csupán hat tanítványa alkotta az együttest. Kiss Rebeka a +44 kilogrammos 16-17 évesek mezőnyében ligth-contactban és földharcban is második lett, formagyakorlatban pedig harmadik. Polonkai Viktor a juniorok +66 kilós versenyzői közt mindhárom versenyszámban ezüstérmet szerzett. Nagy Dominik a 12-14 évesek között +57 kilogrammban első lett light-contactban, míg második formagyakorlatban. Brandhuber Gréta junior kempos +65 kilogrammban ezüstérmet gyűjtött be light-contact és földharc versenyszámban, egy bronzot pedig formagyakorlatban. Flórián Xavér a 12-14 évesek +65 kilogrammos sportolói közt földharcban első lett, formagyakorlatban pedig harmadik. Jónás Miklós a 10-11 évesek közt +37 kilóban semi-contact, földharc és formagyakorlat versenyszámban is a dobogó legtetejére állhatott.

„Jónás Miklós teljesítménye kiemelkedő, hiszen mindhárom számban elsőként zárt, így pedig a verseny legeredményesebb résztvevője lett” – szögezte le Pokorni Gábor. A vezetőedző hozzátette, ezekkel a sikerekkel méltón zárták le tanítványai az első félévet. A sportolók július 18. és 24. között a kertvárosi Féja Géza Közösségi Házban edzőtáboroznak. A bentlakásos táborban vendégedzők is tartanak tréningeket, így például Karacs Attila profi K1 harcos, de lesz aikido és MMA edzés is a kempo mellett. Ezt követően pedig augusztus 12. és 21. között Bulgáriában tréningeznek a Fighting Kempo Stílus sportolói.
Hozzászólások
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
- > Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
- > Fölényes Apród diadal
- > Az ember hangján szóló Duna ünnepe
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...











