Egész nap falaztak
Huszonkét fallabdás küzdött a KECSA Kupán
Nyolcadszor rendezte meg a KECSA Kupát az esztergomi Start Squash Club múlt szombaton az aranyhegyi fallabda centrumban. Az egész napos sporteseményre ezúttal is jó néhány fallabdás nevezett, ráadásul, ahogy azt Lázár István főszervező már megszokhatta, nemcsak Esztergomból és a környékről, de messzebbről is, így több fővárosi versenyző is részt vett a nyolcadik KECSA Kupán. Összesen huszonkét induló reggel 9 órától este fél 7-ig játszott, a versenyzők csoportmérkőzéseket vívtak egymással, majd nyolcas táblán A, B és C kategóriákban döntötték el a helyezések sorsát. Az A csoportban Molnár Péter ezúttal sem talált legyőzőre, ezen a tornán is a legjobbnak bizonyult. A második Harcz Ádám lett, sorrendben Szalánczay Dávid és Hargitai Zoltán előtt.

A B kategóriában Lengyel Miklós diadalmaskodott, a második helyen Szirányi Csaba zárt, a harmadik pozíciót Németh Tamás szerezte meg, míg a negyediket Mocsnik Imre. A C csoportban végül Majdanics Róbert győzött, Szabó Zoltán a második, Kovács Zoltán a harmadik lett, Deér Károly pedig ezúttal a negyedik. A kategóriák első három helyezettje a támogatók – Kecskés Péter főszponzor, valamint Szalánczay Dávid, Kozma Barna, Schmidt Balázs és a Véber család – által felajánlott díjakat vehették át, de mindezen kívül minden versenyző emblémás pólót is kapott. A mérkőzéseket, illetve az eredményhirdetést követően a résztvevők késő estig banketten szórakozva pihenték ki az összecsapások fáradalmait.
Hozzászólások
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
- > Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
- > Fölényes Apród diadal
- > Az ember hangján szóló Duna ünnepe
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...











