Edző pofonok Horvátországban
A Figting Kempo Stílus négy klubjának bunyósai augusztus 24 és 31 között húsz fővel edzőtáborozott a horvát Vir szigeten, ahol ezúttal az egyesületek legkiválóbb versenyzői tréningeztek. Pokorni Gábor tanítványai minden évben két edzőtáborban vesznek részt, ám míg a hazaiban minden kempos együtt edz, addig a nemzetköziben a legtapasztaltabb sportolók. A már hagyományos táborban napi két edzésen készültek a kemposok, az elsőn főleg a földharcra, a dobásokra helyezték a hangsúlyt speciálisan a K-3-at – hasonló, mint az MMA: földön ütni, rúgni is lehet az ellenfelet – előtérbe helyezve, míg a második tréningen az állóküzdelemre, a K-1-re és a thai-boxra fókuszáltak.

Az edzések között természetesen maradt idejük a sportolóknak némi szabadidős programokra is, így városnézésre, strandolásra, kirándulásra, ráadásul utolsó nap még egy egésznapos hajókiránduláson is részt vettek Zadarba. „Kiválónak és hasznosnak értékelem ezt az edzőtábort, úgy érzem, hogy technikailag és állóképességben is komoly fejlődést értünk el, mindamellett, hogy a csapatszellem is erősödött a sportolókban” – hangsúlyozta Pokorni Gábor, négy danos mester. A kemposok közül legközelebb, jövő hétvégén Pokorni Milán és Képes Krisztián a felnőttek között, Nardellotti Zoltán és Nagy Dominik pedig az ifjúsági versenyzők között mérkőzik meg a K-3 országos bajnokságon Budapesten. Azt követően Szerbiában Pokorni Ádám a szeptember 20 és 25 között rendezendő WAKO Full-contact, Low-kick és K-1 Világbajnokságon indul, majd október elején a thai-box magyar bajnokság, október közepén pedig a Dél-vidék Kupa, nemzetközi bajnokság vár régiónk kemposaira.
Hozzászólások
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
- > Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
- > Fölényes Apród diadal
- > Az ember hangján szóló Duna ünnepe
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...











