Ébredjünk együtt Jánossal!
Cserép nem először figyelmeztet erre, korábban már kifakadt saját site-ján, amikor is arról merészelt gondolatokat közölni, hogy a polgármesterasszony nemigen veszi figyelembe a Meggyes ellen felvonuló helyi szellemi erők tanácsait. Ez a vonal azért is érdekes, mert 2010. októberi győzelme óta Tétényi Évát senki más nem merte kritizálni köreiből. Cserép János nem hülye ember, és mint Pilátus a Credoban keveredett bele egy olyan történetbe, melynek kimenetelét kezdete kódolta be. A Hídlapban már több alkalommal jelentek meg írások, melyekben arra hívta fel a lap a közönség figyelmét, hogy Tétényi Éva nem független, ellenben karakteresen baloldali politikus. Aztán egy olyan politikai perverz mesehelyzet állt elő, hogy egyenes arányban állt az ezekért a cikkeinkért kapott verbálkokik száma azzal, ahogy egyre növekedett a polgármesterasszony köré csoportosuló baloldali figurák száma. Minél inkább mondtuk, hogy vigyázz Esztergom, mert első embered egy látens (?) baloldali, annál inkább tagadták, s annál inkább gyűrűzött köréjük a szocik egyre népesebb társasága. Most Cserép sem tett mást, mint mi – ergo egy követ fújtunk akaratlanul is – vagyis rámutatott: a szélsőbaloldali arcok nem tesznek jót egy más felcímkézésű ügynek. (Ugyanezt a gondolatmenetet egyébként a Szeretgomon is felvezette ez időben, ott is kifejtette, hogy nem érti miből gondolják az október 3-ai rendezvény szervezői, hogy hiba volt Dániel Pétert meghívni és olyanokat mondatni ki vele, hogy – idézem – „közös céljuk Tétényivel az Orbán rendszer megdöntése”.) Tétényi Éva egy éves választási győzelmét ünnepelendő ugyanis a főtérre hívta a közönséget (Cserép itt is merész, hisz le meri írni, hogy csupán 150-en voltak), s díszvendégnek Dániel Pétert, az elmúlt időszak Fidesz ellenes partizánját mutogatták. Idézet Cserép kommentjéből: „...Tétényi függetlensége erősen pöcsétes lett az elmúlt időszakban. Döbbenettel láttam a képeket a tegnapi esztergomi főtéri hepeningről, ahol ez a kaszinótojásos Dániel volt a díszvendég. Emésszük ezt egy kicsit. Díszvendég. Miután pár órával korábban még az ügyészség előtt csápolt Gyurcsánynak. És akkor Tétényiék csodálkoznak, hogy egy évvel ezelőtt, amikor 2 ezer ember örült a főtéren a győzelmének, most alig megy ki 150. Egy olyan városban, ahol a baloldal sose rúgott labdába, így kívánja Tétényi megőrizni a függetlenségét? Dániel még képes volt azt is lenyilatkozni valami kamerába, hogy nagyon örül, hogy Tétényivel közös a céljuk, névszerint a jelenlegi kormány megbuktatása?” A fenti idézet egy részletéről érdemes tudni, hogy Dániel Péter tiltakozásul kaszinótojással és kecsappal kente össze a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatot, így ragadt nevéhez a hidegkonyhai készítmény neve. De ha beírjuk az úr nevét a Google-ba, akkor meglepően gazdag sorozatot találunk a balos érzelmű harcos kalandjairól, gondolatairól. Mindenesetre ha Tétényi Éva győzelmében nem kis szerepet vállaló is figyelmeztet arra, hogy mennyire kínos a baloldalnak ezen prominenseivel kokettálni, akkor itt valami tényleg kínos és elromlott. Vagy nem romlott el, csak álmodtuk az egészet: az ötleteléseket, az új Duna-stratégiához való csatlakozást, az „a város, ahol jó élni”- kontravízióját, az esztergomi alsóházat, a „Magyarországon Mindenki Esztergomi” jobboldal ellenességét, a civilnek mondott szervezetek aktivizálódását, a „tétényizmus” országos mozgalommá fejlesztését és Orbán Viktor Tétényi Éva által való 2014-es legyűrésének ígéretét.
Hozzászólások
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
- > Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
- > Fölényes Apród diadal
- > Az ember hangján szóló Duna ünnepe
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...











