Drágultak az útlevelek

2009-07-26 08:11:00
A Magyar Útlevélhatóság közel egy hónapja tette lehetővé a hatodik életévüket betöltött kérelmezők részére a digitális útlevelek hozzáférését, ám emellett változtak a kiállítás tarifái is. A kérelmezők több szempontból is rosszabbul járnak, hisz költséges mulatság az új verzió.

Az új útlevelet öt évre 7500, tíz évre pedig 14 ezer forintos illetéki díjért lehet igényelni, a korábbi hatezer és a 10 ezer helyett. Emellett ráadásul változik az érvényesség időtartama is. Gyerekek és nyugdíjasok – pontosabban a 18 év alatti és a 70 év feletti állampolgárok – esetében a XXI. századi forma összege 1500-ról 2500 forintra emelkedett, esetükben pedig az érvényesség időtartama 6 éves kor alatt három, 6-18 éves korig öt esztendő. A szép korúakat nézve, vagyis 70 év felett pedig tíz évig utazhatnak az új okirattal.

Ha soron kívüli sürgősségi ügyintézésre van szükség, még mélyebben a zsebbe kell nyúlni, az új tarifák kétszeresét kell ugyanis kifizetni a pénztárnál. Némi megkönnyebbülésre ad okot, hogy a jelenleg még érvényben lévő határátlépő okmányok egészen a lejárat időpontjáig használhatóak, csak indokolt esetben kötelező lecserélni az útlevelet.

Wágner Zsanett
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe