Drága élvezet
Teszt: Renault Laguna coupé 3,5 V6
A Renault Laguna minden változata megfordult nálunk, gyakorlatilag csak a most próbált coupé változat hiányzott a típusból – eddig. A típus ugyan már lassan fél éve kapható idehaza, így talán kicsit későinek tűnik a tesztünk, ennek oka azonban az, hogy addig ravaszkodtunk, amíg sikerült a csúcsok csúcsát jelentő kupé Lagunát megszereznünk a Nissan sportautóiból ismert hathengeres benzines erőforrással, ami – mint később kiderült – nem volt feltétlenül a legjobb választás.

Pedig lehettek volna gyanús jelek, a Renault Hungária parkolójában derült ki, hogy az autó tankjában nem sok üzemanyag lötyög, mert egy kisebb javítás miatt átugortak vele Budára meg vissza ide, a Hungária körúti székházhoz. Aha, és ehhez kellett egy fél tank benzin, somolyogtam, miközben a renault-os kolléga elugrott megtankolni a Lagunát. A fenti intermezzo után tehát ott ültem a nagy kupéban, és elégedetten nyugtáztam, hogy nagyjából azt kaptam, amit vártam: a Laguna többi típusából ismert finom kidolgozás és műszerek, remekül tartó, mutatós bőrülések, vitathatatlanul prémium-feeling. Erre nagyban ráerősít az autó formaterve is: közhely már, de nehéz máshogy jellemezni a Laguna farát, mint egy „astonmartinos” járműfenék: látszik, hogy a mérnökök elengedhették fantáziájukat, gondolom, még a válság előtt született meg a kupé sziluettje.

A képeken sem néz ki rosszul az autó, de élőben még jobban mutat, le a kalappal a franciák előtt, rajtuk nem múlnak majd az eladások. A hab a tortán – amellett, hogy egy hétig az irigyelt, gazdag, kicsit habókos playboy szerepében tetszelegtem ha akartam, ha nem – azonban a hosszú motorháztető alatt rejlett. A kupéhoz elérhető motorválaszték csúcsa lapult ugyanis a Laguna orrában a Nissan 3,5 literes benzines hathengerese képében. Az sem lohasztotta le lelkesedésemet, hogy a tesztautóban „csak” 230 lóerőt tudott a motor, és igazán, csak egy kicsit lankasztott, hogy automata váltóval párosították (ez a kombináció kizárólag így vásárolható meg). A motor selymes járása kárpótolt mindezért, na meg persze az, hogy a másfél tonnás autót így is könnyedén mozgatta a V6-os. A zsúfolt fővárosból kiérve sikerült kiismerni a kényelmesre hangolt automatát, amely az esetek többségében tökéletesen végzi a dolgát, nem kell beavatkoznunk a kapcsolásokba, mindössze egy-egy forszírozott előzésnél érdemes visszakapcsolni kézzel – akár többet is. A Laguna coupé ilyenkor mélyről induló hörgéssel lódul meg, és töretlenül gyorsul – talán a végtelenségig, ezt nem volt alkalmam kipróbálni. Mindeközben gyakorlatilag nincs semmilyen hajtási befolyásoltság, egy pillanatra sem érezni, hogy csupán az első kerekek húzzák az autót. Külön erénye a kupénak, hogy nem csak egyenes országúton viselkedik semlegesen, de – köszönhetően többek között a kormányzott hátsó kerekeknek – szerpentineken is remekül teljesít tekintélyes méretei és súlya ellenére is. A már említett „hirtelenmilliomos” érzés mellet ilyenkor úgy érezzük, hogy az autóval a világ végéig is utazhatnánk, és kipihenten érkeznénk meg oda. Más kérdés – itt jön a feketeleves -, hogy utazásunkat meglehetősen gyakran kellene félbeszakítanunk egy-egy tankolás miatt.

A benzinszintmérő műszer mutatója ugyanis szemmel látható mozgással iparkodik folyamatosan a negatív nyugvópont felé, függetlenül attól, hogy mennyire tapossuk a gázpedált. A fogyasztást sok önmérséklettel és visszafogottsággal sikerült 14 liter alá vinni, de ha kicsit eleresztettem magam, 15-16 liter is legördült a torkán a Lagunának, ami az együtt töltött valamivel több, mint egy hét alatt alaposan felborította a családi költségvetést, kellemetlen, feszengő pillanatokat okozva nem csak a benzinkúton, hanem a mindössze kéttagú családi pénzügyi bizottságunkban is, ahol – bevallom – a teszt alatt nem én elnököltem. Hogy megérte-e mindezt a Renault Laguna Coupé? Talán igen, de azért megkönnyebbültem, amikor visszaadhattam a kulcsát: egyértelműen nem én vagyok a célcsoportja az egyébként is bevallottan rétegautónak szánt modellnek. A teljesítményével egyébként arányos fogyasztáson kívül több kritika nem igazán illeti a francia túrakupét, amelyet ajánlott a leendő vásárlóknak kipróbálni dízel erőforrásokkal is.

Adatok: Motor: 3498 cm3, teljesítmény: 175 kW (238 LE), nyomaték: 330 Nm/4400. Méretek: hosszúság 4643 mm, szélesség 1828 mm, magasság 1400 mm, tengelytáv 2694 mm. Saját tömeg 1522 kg, megengedett össztömeg 1950 kg, csomagtartó 423 l. Menetteljesítmények: gyorsulás (0-100 km/óra): 7,4 mp, végsebesség: 245 km/óra. Átlagfogyasztás: 10 liter/100 km. Tesztfogyasztás 13,7 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 238 g/km. Tesztelt modell ára: 11 950 000Ft.
Hozzászólások
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
- > Csak esztergomi járás legyen
- > Hajléktalant mentettek az esztergomi rendőrök – járhatók az utak
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











