Díjazott borok seregszemléje
VII. Ister-Granum Eurorégió Vándorborverseny
A bírálatokat hat, 5 fős csoport végezte, a 100 pontos bírálati rendszerben Korpás András borászati szakmérnök elnökletével. A borminták közül a leggyakoribb fajták: Olaszrizling, Rajnai rizling, Cabernet souvignon és Kékfrankos borok voltak. A bíráló bizottságok 61 oklevél, 85 bronz, 91 ezüst, 36 arany, 3 nagyarany és 1 champion díj minősítést adtak a bormintákra. A borverseny lebonyolítása a résztvevők szerint példaértékű volt, a Borlovagrend ezúton is köszöni a kiváló munkát Dékány Józsefnek, a Vinum Ister-Granum Regionis Borlovagrend tagjának, ifj. Simonka Istvánnak, Valjevt Milánnak és az általuk vezetett „csapatnak”.
Az április végén megtartott verseny ünnepélyes eredményhirdetésére két héttel később, május 14-én került sor, a szőgyéni kultúrházban. A megjelenteket dr. Szász Attila polgármester köszöntötte, majd Nyergesi Rezső, a borlovagrend Nagymestere mondott ünnepi beszédet. Felszólalásában kiemelte az Ister-Granum Régió borversenyének jelentőségét, és azt, hogy ez már a VII. rendezés, amelyet minden évben felváltva rendeznek Szlovákiában és Magyarországon. 2012-ben a magyarországi Sárisáp községben kerül megrendezésre a Vándorborverseny. Ezt követően tájékoztatta a jelenlévőket a borverseny lebonyolításáról, megköszönte a gazdáknak, hogy ilyen szép számú bormintát küldtek el a bíráló bizottságok elé. Külön megköszönte dr. Szász Attila polgármester úrnak, a képviselő-testületnek, hogy felvállalták a nem kevés munkával járó borverseny lebonyolítását. Köszönetet mondott mindenkinek, akik részt vettek a borverseny szervezésében, megrendezésében.

Korpás András a zsűri elnöke szakmailag értékelte a borversenyen elért eredményeket. Mint mondta, bár a 2010-es év nem kedvezett a szőlő termesztésének, a gazdák azonban minden szakmai tudásukat összeszedve így is kiváló borokat küldtek a bíráló bizottságok elé.
A champion díjat Solymosi Attila, a Sárisápi Kertbarát Kör tagja nyerte el, vörös Cuvé borával, ez egyben azt is jelentette, hogy első ízben nyerte el vörösbor a Vándorborverseny champion díját. Nagyaranyat kapott a Szőgyéni Szövetkezet Dunaj nevű, Varga Józsefné, sárisápi gazda Cabernet souvignon, és Kasnyik László, kürti gazda Nória bora. A VII. Vándorborverseny legeredményesebb borosgazdája Belányi Béla, nagymarosi borász lett, aki 4 arany- és 1 ezüstérmet nyert boraival.
Az eredményhirdetést követően dr. Szász Attila polgármester átadta a Vándorborverseny kopjafáját Kollár Károlynak, Sárisáp község polgármesterének. Kollár Károly polgármester a hagyományokhoz híven, meghívta az Ister-Granum Eurorégió szőlészeit és borászait a 2012 áprilisában Sárisápon tartandó VIII. Vándorborversenyre. Ígéretet tett arra, hogy hasonló színvonalú versenyt kívánnak ők is rendezni.
Hozzászólások
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
- > Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
- > Fölényes Apród diadal
- > Az ember hangján szóló Duna ünnepe
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...














2011-05-30 09:37:18
Gratulálok a szőlészeknek, borászoknak.
Kérdem, lesz-e idén Borünnep Esztergomban?
Széchenyi tér van, bódék vannak - díszíteni sem kell, mert augusztusra méter magasra nő majd a gaz, igaz, a csikkdombok és az okádás meg emberhúgy is. Igaz, színpad nincs már - kinek adta el a Tétényi-stán, és mennyiért?
Kíváncsi lennék Tétényi Éva polgármester úrnő és zsarnok diktátor válaszára is...
Á, inkább nem, még nekem ég le a bőröm a képemről - az ő hazugsága miatt. Inkább ne!
Akkor inkább igyunk! Egészség!