Diákok Szent István nyomdokain
A dobósok és az istvánosok nyertek a történelmi vetélkedőn
A Szent István lovagjai című kosztümös történelmi vetélkedő ötlete hat évvel ezelőtt született meg Hinora Edit, a Balassa Bálint Múzeum munkatársának fejében, azóta minden év májusában megrendezik a játékos tudáspróbát, melynek kerettörténete szerint István király Koppány legyőzése után felkéri a lovagokat, hogy hozzák el számára Rómából a Szent Koronát. A lovagokat megszemélyesítő ötfős diákcsapatok a verseny egyes állomásait elméleti, és gyakorlati feladatokat oldanak meg, illetve készülniük kell egy rövid, István életéből vett jelenetet bemutató színdarabbal is.

A rendezvény hagyományosan a Mindszenty hercegprímás terén kezdődött 9 órakor Horváth István múzeumigazgató rövid megnyitóbeszédével, majd az Aranysólyom Lovagrend, valamint az Esztergomi Lovassport Egyesülettől kapott két ló hátán István fejedelem és Gizella fejedelemasszony vonult be, és elmondták intelmeiket a csapatoknak. A jelmezes menet ezután a Kis-Duna-parton, majd a főúton keresztül vonult a Várhegyre a Subrosa régi zene együttes két tagjának duda- és dobmuzsikájára. A napok óta tartó esőzés miatt ezúttal a vármúzeumban zajlott a vetélkedő – számolt be vetélkedőről az ötletgazda. Hinora Edit hozzátette, hogy a Duna Takarékszövetkezet támogatásának köszönhetően Szabó Judit textilrestaurátor korhű 11. századi királyi öltözéket készített István királynak.

A vetélkedő helyszínén a csapatok meghallgatták Horváth István tárlatvezetését, tesztet töltöttek ki, bemutatták kiselőadásukat, és megoldották az egyes állomások feladatait, ahol jelmezbe öltözött főiskolások, illetve az Aranysólyom Lovagrend tagjai várták őket. A megmérettetést követően, míg a szervezők értékelték az eredményeket, a versenyzők a Padlizsán étteremtől ajándékba kapott rántott húsos szendvicsekkel laktak jól, majd kiderült, hogy melyik csapat méltó leginkább a Szent István lovagjai címre.
A tizenhét csapat részvételével zajló vetélkedő holtversennyel végződött, a Dobó Katalin Gimnázium és a Szent István Gimnázium csapata osztozott az első helyen. Második lett az Érsekkétyi Egyházi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, harmadik helyezett pedig a Mindszenty József Katolikus Általános Iskola csapata lett. A legjobb határon túli csapatként az érsekkétyiek vehették át az Aquasziget élményfürdő által felajánlott családi belépőket. A legjobb kiselőadást a muzslai Endrődy János Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola diákjai mutatták be, ők a Várszínház és Kultúrmozgó ajándékaként belépőket kaptak a júliusi Cyrano de Bergerac című előadásra. A legvitézebb csapat, a Búcsi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola tagjai a Raiffeisen Bank Zrt. különdíját, öt darab hátizsákot kaptak. Az eredményhirdetés után sor került a hagyományos koronázásra, majd a csapattagok lovaggá ütésére is.
Hozzászólások
- > A Nyolcak nyomában: műemléki felújítás vár a Kernstok-villára
- > Újra fejleszt az esztergomi Kirchhoff
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











