Dánverő magyarok

Legjobb rögbiseink a csoport élén

2008-10-26 10:02:00
Első helyen áll jelenleg csoportjában a magyar rögbiválogatott, amely a hétvégén világbajnoki elő- és egyben Európa-bajnoki selejtezőn nagyarányú győzelmet aratott Dánia legjobbjai ellen Kecskeméten.

A múlt szombati dupla selejtezőnek óriási tétje volt, a dánok ugyanis a csoport favoritjai, így aki megnyeri ezt a találkozót az közelebb kerül a csoportgyőzelemhez is. Neuzer András szövetségi kapitány célja ugyanis, hogy a csoportban első helyen végezzen a magyar válogatott tavasszal, mert akkor feljebb jut az együttes a világbajnoki-selejtező csoportba. Ott már a C csoport győztesével játszhatnak rögbiseink, és ha ott is diadalmaskodnak, akkor még feljebb ugornak és az A csoport nyertese ellen léphetnek pályára, amely már maga a magyar rögbi történetének az abszolút legnagyobb sikere lehet, főleg, ha ott is sikerülne győznie válogatottunknak. Az A elsője azonban már rendkívül nehéz feladat, mert abban már profi játékosok szerepelnek, fejtette ki Neuzer András. Persze a hétvége elsődleges célja a dánok elleni győzelem volt. A mérkőzés előtti pénteki és szombati edzéseken a szövetségi kapitány, valamint a két edző, Szőlősi László és Suiogán Károly feltérképezte Dánia válogatottját, mely alapján a szakvezetetés összeállította a magyar taktikát. „Tervünk arra irányult, hogy minél többet próbáljunk támadni a tolongás mellett mivel a dánok tolongása nagyon fiatal és atlétikus, emiatt gondoltuk azt, hogy röviden támadunk a tolongás mellett és úgy próbáljuk meg feltörni az erőket” – részletezte Neuzer András.

 

 

A mérkőzésen a hatékony felkészülésnek köszönhetően rögtön a magyar csapat kezdett támadni, már a második percben megszerezték a vezetést egy 30 méteres büntetőből. Az ötödik percben azonban egy látványos céllal, 5-3-ra átvették a vezetést a dánok. Utána folyamatosan a vendégek térfelén zajlott a játék, így sikerült is négy célt elérniük legjobbjainknak már az első félidőben, melyet 27-5-re zárt a magyar csapat. A második játékrészben teljesen megfordult a menetrend, a dánok ugyanazt a taktikát kezdték el játszani, mint rögbiseink, ennek pedig a szövetségi kapitány szerint az lett a következménye, hogy nagyon nehezen tudták őket tartani legjobbjaink. Az első negyedórában el is fáradt csapatunk nagy része, de a gyors cserék felrázták a játékosokat.

 

 

„Annyira nagy volt a dánok nyomása, hogy hibát hibára halmoztunk, emiatt először Nagy Rolandot állította ki a játékvezető, majd két percre rá Gódor Andrást, és öt percre elteltével az irányító Zsitvai Pétert is” – folytatta a szakvezető. Így akadt három perc a hajrában, melyben hármas emberhátrányban, tizenkettő magyar rögbis vette fel a kesztyűt tizenöt dánnal szemben, de csapatunk erejét mutatja, hogy ezt az időszakot is ki tudták bekelni a fiúk, sőt az egyemberes hátrányban Bőhm Balázsnak köszönhetően még egy célt is elért az együttes, ezáltal pedig fölényes, 39-12-es győzelmet aratott a dánok fellett a magyar válogatott. „A játék rendkívül lüktető volt, gyorsan játszott mindkét csapat, fizikailag hihetetlenül megviselte a játékosainkat, mert mi nem vagyunk hozzászokva az ilyen sebességhez, de ös¬szességében az összeszedettségünk, magabiztosságunk döntött, amellett, hogy sokkal nagyobb akarat volt bennünk. A meccsen kiemelkedően teljesített a százhalombattai Gyurcsik Achillesz, az esztergomiak közül Koller Zoltán, Suiogán Károly, Bőhm Balázs, a kecskemétiek közül Réfi Attila, de több fiatal játékos is. A fiatalítás már két éve zajlik, így eljutottunk oda, hogy a csapatban van hét olyan játékos, aki huszonkét év alatti, összesen öt játékos van, aki 33 évesnél idősebb, a többi, mind harminc alatti. Emiatt hosszú távon tudunk egy megbízható együttessel felállni, amely minél több mérkőzést játszik, egyre jobb lesz” – zárta az értékeléssel Neuzer András. Ezzel a győzelemmel válogatottunk a tabella élére ugrott.

 

A válogatott 22-es keretébe az Esztergomi Vitézek tizenhárom játékost adott, a százhalombattaiak négyet, Kecskemét kettőt, az Exiles egyet, míg volt két idegenlégiós is, Zsitvai Péter a dél-afrikai első osztályból, és a Havant harmadikligás angol profi csapatból Ódor Tamás.

 

A következő EB-selejtezőt az osztrákok ellen április 18-án játssza a válogatott Esztergomban. Az összecsapás felvezetője lesz a tavaszi programnak, mivel a bajnoki döntő rendezését is szeretné megpályázni az Esztergomi Vitézek Suzuki Rugby SE, hazai közönség előtt szeretnék ugyanis beállítani a Vasas női kézilabdacsapatának rekordját – egymás után zsinórban tizenegyszer nyerték meg a bajnokságot 1970 és 80 között – az esztergomi rögbisek.

Lenger Varga Péter
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe