Csatár nélkül vonul csatába a DFC

Két vereség, egy döntetlen a dorogi nyitómérleg

2010-09-04 07:45:00
Rögtön a legkeményebb csapatokkal kezdte a 2010/2011-es NB III-as bajnokság őszi szezonját a Dorogi FC. A csapat két veresége mellé a harmadik fordulóban, múlt hétvégén a feljutást célul kitűző Érd ellen játszott gól nélküli döntetlent. Duró József, a DFC vezetőedzője szerint, egyre jobb a csapata, de nagy problémát okoz, hogy nincs igazi csatára az alakulatnak.

A most tabella első Százhalombatta elleni 3-1-es vereséggel nyitotta az őszt a Dorogi FC, amely azt követően az ESMTK együttese ellen kapott ki 2-0-ra. Legutóbb az eddigi két veresége mellé pedig egy gól nélküli döntetlent és vele együtt az egy pontot zsebelte be a DFC, amely Duró József vezetőedző szerint a gyenge felkészülés után már egyre jobb. „Nagyon kevesen vagyunk, csupán nyolc-tíz játékossal kezdtünk el alapozni, így a felkészülés egyáltalán nem sikerült. Sok volt a sérült, öten eligazoltak a csapattól és csupán egy játékos érkezett. Így a gyatra felkészülésünk szellemében teltek el első meccseink” – árulta el Duró József. A vezetőedző hozzátette, hogy az első mérkőzésen Százhalombatta ellen hatvan-hetven percig bírták a tempót a dorogi játékosok, akkor még látszódott a fiúkon a mérkőzéshiány. Aztán, ahogy a tréner fogalmazott, hála Istennek az ESMTK együttese ellen már látott biztató jeleket, mivel hetven-hetvenöt percig a dorogiak irányították a meccset, de egy 25 méteres szabadrúgásból, egy szerencsés góllal vezetést szerzett az ESMTK, miután kitámadott a DFC, hogy kiegyenlítsen, de végül kapott még egy gólt. Legutóbb pedig a feljutásra, az első két ellenfélhez hasonlóan, szintén esélyes Érd ellen léptek pályára a dorogiak, akik le is futballozták az érdieket, jóval több helyzetet dolgoztak ki ugyanis a DFC játékosai.

 

 

„A helyzetkidolgozással nincs baj, viszont a kihasználással igen. Egy gólt rúgtunk három meccsen és kidolgoztunk húsz helyzetet, ez mindent elárul. Sajnos nincsenek igazi csatáraink, középpályások játszanak támadó poszton, így nincs, aki a kidolgozott helyzeteinket értékesítené. Emiatt nehéz helyzetben vagyunk, mivel igazolni már nem tudunk, de megoldjuk ezt a problémát. A csapat egyre jobb lesz, jó úton haladunk, erőnlétileg is, de a játékban is sokat léptünk előre” – hangsúlyozta a vezetőedző. A negyedik fordulóban, ma, szombaton fél öttől hazai pályán Soroksár vár a dorogiakra. Duró József szerint közel azonos képességű csapat érkezik Dorogra, így a találkozó egy jó mérce lesz, melyen mindenképpen győznie kell alakulatának.

lvp
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe

Nincs kép