Címvédőként kiesett Esztergom
Másodszor küzdenek az ifik a Kertműves Ficak kupán
Kiesett meglepetésre a címvédő Esztergom a Kertműves Ficak Ifi Kupa múlt szombaton lejátszott selejtezői során. A tizenhat csapatos torna döntőjében nyolc alakulat mérkőzik meg a trófeáért szombaton a Pézsa Tibor sportcsarnokban.
Az esztergomi Pézsa Tibor sportcsarnok egyik legnagyobb rendezvényének első játéknapja zajlott le múlt szombaton. A második alkalommal megrendezett Kertműves Ficak Ifi Kupa selejtezőkörében tizenhat együttes mérkőzött meg, köztük címvédőként Esztergom, több Komárom-Esztergom és Pest megyei alakulat, a tornát pedig Párkány és Komárno tette nemzetközivé. A résztvevő együttesek négy csoportban küzdöttek meg a továbbjutásért, mely meglepetésre a tavalyi győztes esztergomi különítménynek nem sikerült. A házigazdák ugyanis az „A” csoportban kikaptak a végig remekül játszó Tát és Dorog csapatától is, és hiába verték meg a TABAK alakulatát, kiestek.
A „B” mezőnyben nem történt meglepetés, hiszen a tavaly is kimagasló teljesítményt nyújtó Komárno nyert százszázalékos eredménnyel, a második továbbjutó mellettük a megyei bajnokságot vezető Kecskéd.
A „C” csoportból Csákvár és az utolsó mérkőzésén a Zoltek felett aratott győzelmével Bábolna került be a döntőbe.
A „D” egységben pedig Párkány és Komárom együttesei jutottak be a fináléba. A nyolc továbbjutott – A csoport: Tát, Kecskéd, Csákvár, Párkány, B: Komárno, Dorog, Komárom, Bábolna – alakulat szombaton 10 órától mérkőzik meg a trófeáért a sportcsarnokban, ahol a rendezők és a szakemberek szerint izgalmas és színvonalas meccsek várják az érdeklődőket.
Hozzászólások
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
- > Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
- > Fölényes Apród diadal
- > Az ember hangján szóló Duna ünnepe
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...











