Célkeresztben a nyugdíjasok
Aláírást gyűjt a Fidesz és az MSZP is
Nincsenek könnyű helyzetben azok a választópolgárok, akik az elmúlt évek, a kormányok saját bőrükön érezhető változásai helyett a kampányígéretek alapján készülnek dönteni. A mindenkori politika számára az egyik legkiszolgáltatottabb rétegnek ezúttal – egyelőre – ráadásul nem az olyan kézzelfogható ígéretek alapján kell dönteni, mint a tizensokhavi nyugdíj, hanem arról, hogy emberi léptékű marad-e a nyugdíjkorhatár, illetve a nyugdíjpénztárak – bevallva, bevallatlanul – tervezett privatizációja mennyire teszi őket még védtelenebbé. Utóbbi – a nyugdíjpénztárakat érintő – kérdés ráadásul a leghangsúlyosabb, hiszen gyakorlatilag ebben tér el egymástól a Fidesz és az MSZP által szinte egyszerre elindított támogató aláírásgyűjtési akció. Az MSZP „svéd modellezése” ugyanis gyakorlatilag kimerül abban, hogy „védelmébe kívánja venni” a nyugdíjasokat, igaz, hogy miért pont nyolc év kormányzást követően tűzte ki ezt zászlajára, arról szemérmesen hallgatnak.
Azonosságok és különbségek A két párt tehát jóformán egyszerre kezdett aláírásgyűjtő akcióba, az íveken egy kivételével szinte azonos kérdések szerepelnek: ne emelkedjen 70 évre a nyugdíjkorhatár, ne csökkenjen 15-20 százalékkal az újonnan nyugdíjba vonulók nyugdíja, a gazdasági növekedés hozadékaiból a nyugdíjasok is megfelelő mértékben részesüljenek. A Fidesz kérdőívein további egy kérdés szerepel arra vonatkozóan, hogy ne lehessen privatizálni a nyugdíjpénztárakat. Iván László országgyűlési képviselő sajtótájékoztatón elmondta: nem szabad figyelmen kívül hagyni a még Gyurcsány Ferenc által létrehozott Nyugdíj és Időskor Kerekasztal által készített kormányanyagot, amely megfogalmazta, hogy a szocialisták 2013-tól privatizálni akarják a nyugdíjvagyont is. Érdemes hozzátenni: ugyanez, a szocialisták megrendelésére készült anyag javasolja a nyugdíjkorhatár 70 évre emelését is. „Ez pedig azt jelenti, hogy a szocialisták annak érdekében, hogy elfedjék saját terveiket, hazugsággal és rágalmakkal támadták a Fideszt. Ezt a szocialista módszert már 2006 óta ismerjük – fogalmazott Cser-Palkovics András. Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt miniszterelnök-jelöltjének magyarázata szerint az MSZP aláírásgyűjtési akciójának célja, hogy „egyértelművé kell tenni, mit gondolnak a nyugdíjrendszerről és meg kell tudni, hogy a nyugdíjasok mit gondolnak. Az MSZP nem akar elvenni a nyugdíjasoktól (…)”. A nyugdíjprivatizációról a sajtótájékoztatón is hallgató miniszterelnök-jelölttel szemben a Fidesz rámutatott: „Aki az MSZP-re szavaz, az a nyugdíjpénztárak privatizációjára szavaz, vagyis arra voksol, hogy olyan magánosítás történjen, mely veszélyeztetné a jelenlegi és a jövőbeni nyugdíjakat. A megoldás az, hogy le kell zárni a Gyurcsány-korszakot, és meg kell védeni a nyugdíjasokat attól, hogy az MSZP privatizálhassa a nyugdíjalapokat, nyugdíjpénztárakat. Aki nem akarja a nyugdíjpénztárak privatizációját, az a Fidesz nyugdíjas tagozatának aláírásgyűjtő ívét írja alá” – szögezte le Cser-Palkovics András.
Ígéret helyett A pártok üzenetei mindazonáltal valószínűleg csak a biztos pártreferenciával rendelkezők számára egyértelműek, azt azonban a választók a saját bőrükön tapasztalhatták, hogy az ígéretek korántsem azonosak a tettekkel. A döntésben mindenestre sokat segíthet, ha saját tapasztalataik alapján választanak: az ország jelenlegi állapota, a közbiztonság romlása, (ahogyan arról szinte heti rendszerességgel hírt adott a Hídlap is az elmúlt években) a csalók, rablók célkeresztjébe került, végletekig kiszolgáltatott idősek, az egészségügyi és oktatásügyi intézmények állapota, a munkanélküliek tömegei meglehetősen egyértelművé tehetik a döntést azok számára, akik új ígéretek helyett az elmúlt évek tettei alapján döntenek majd a két aláírásgyűjtő ív, illetve a pártok között.

Hozzászólások
- > A Nyolcak nyomában: műemléki felújítás vár a Kernstok-villára
- > Újra fejleszt az esztergomi Kirchhoff
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











